TartalomVárosunk templomaÚjdonságokKeresésTartalomTechnológiaÜzlet.mórahalom.huMórahalom telefonkönyve

 

VÁROSUNK
TURISZTIKA
ÖNKORMÁNYZAT
Testület
KT anyagok
Rendeletek
Jegyzőkönyvek
Felhívások
Lakásprogram
Vásárok
Hírek
INTÉZMÉNYEK
TÉRSÉGÜNK
HOMOKHÁT
IPARI PARK
PARTNEREINK
SAJTÓ

 

KÉPESLAP
VENDÉGKÖNYV

 


J e g y z ő k ö n y v

 

Készül : Mórahalom város Képviselő-testületének 2002. december 19-én megtartott soros ülésén az Inkubátorház nagytermében

Jelen vannak : Nógrádi Zoltán polgármester,

Balogh Miklós, Babarczi János, Csiszár István, Csányi László, Oltványi Gyula, Ördögné Gárgyán Mária, Masa Róbert, Vass Antal, Volford Imre, Heller Sz. Tibor, Varga Ferenc, Vass Józsefné, Papdi Istvánné képviselők

Dr. Szántó Mária jegyző

Tanácskozási joggal jelen vannak:

- Üllei Kovácsné dr. Udvardy Gizella aljegyző
- Balog László kabinetvezető

- Rozsnyainé Hódi Mária Szociális és Igazgatási osztályvezető

- Árva Béláné Költségvetési és Adóosztály mb. osztályvezető

- Nagy Szilvia Jogi és Szervezési osztályvezető

- Kosztyu Gyuláné óvodavezető

- Gyuris Péterné iskolaigazgató

- Vastag István Alapfokú Művészeti Isk. igazgatója

- Szűcs Julianna Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója

- Szabóné Gerda Klára Gondozási Központ mb. vezetője

- Dobó József MÓRAÉP Kht. ügyv. igazgatója

- Hódi Pál Mórakert Szövetkezet elnöke

- Szűcsné dr. Fehér Éva Konzultativ Tanácsadó Testület elnöke

- Subicz István r. alezredes, személyügyi szolgálatvezető

- Dr. Kovács Mihály r. alezredes

- Szenkovszky István a Szegedi Kéményseprő-ipari Kft. igazgatója

Nógrádi Zoltán polgármester:

Köszönti a képviselő-testületi ülés résztvevőit.
Megállapítja a határozatképességet, a 14 tagú települési képviselő-testület tagjai közül jelen van minden képviselő.

Javaslatot tesz a - meghívó szerint - napirendi pontokra.

Kérdés: nincs
Hozzászólás
: nincs

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontokra tett javaslatot. 

 

Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű határozatokról 

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Nógrádi Zoltán polgármester két ülés közötti beszámolója a jegyzőkönyv 1. sz. mellékletét képezi.

A napirenddel kapcsolatban kérdés t tesz fel Heller Sz. Tibor, Varga Ferenc, Csányi László, Vass Antal képviselők, melyre a választ Nógrádi Zoltán polgármester megadja.

Hozzászólás: nincs

 

338/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről, és a lejárt határidejű határozatokról.

H a t á r o z a t:

Mórahalom város Képviselő-testülete a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről szóló beszámolót elfogadja.

Erről értesítést kap:

1./ Nógrádi Zoltán polgármester

 

- Jelentés a képviselő-testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Heller Szabó Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet elfogadásra javasol a Képviselő-testületnek.

Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

 

339/2002. /XII. 19. / Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Jelentés a képviselő-testület határozatinak végrehajtásáról

H a t á r o z a t

Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta a lejárt határidejű határozatokra adott jelentést.

136/2000. /VII. 6./, Kt. 2.5 pont, 284/2001. /XI. 29./ Kt. 7. pont, 44/2002. /II. 28./, 68/2002. /III. 28./ Kt. 7. pont, 83/2002. /III. 28./, 87/2001. /IV. 26./ Kt. 7. pont, 113/2002. /IV. 25./, 166/2002. /V. 30./, 175/2002. /VI. 27./, 176/2002. /VI. 27./ Kt. sz. l.,3.,4. pont, 238/2002. /VIII. 29./, 241/2002. /IX. 25./, 246/2002. /IX. 25./, 262/2002. /IX. 25./, 266/2002. /IX. 25./, 303/2002. /XI. 28./ Kt. sz. határozatokra további jelentést nem kér.

Mórahalom város Képviselő-testülete a 178/2002. /VI. 27./ Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2003. februári kt. ülésre kér újabb jelentést.

Mórahalom város Képviselő-testülete a 101/1998. /IV. 28./ Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2003. májusi kt. ülésre kér újabb jelentést.

Mórahalom város Képviselő-testülete a 93/2002. /IV. 25./ Kt. sz. határozat 3. pontjának, 272/2002. /IX. 25./ végrehajtásáról a 2003. júniusi kt. ülésre kér újabb jelentést.

Erről értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán polgármester

2./ Gyuris Péterné iskolaigazgató

3./ Vastag István Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója

4./ Szűcs Julianna könyvtárvezető

5./ Szabóné Gerda Klára Gondozási Központ vezető

  

- Jelentés a Móraép Kht. 2002. évi gazdasági tevékenységéről

Előadó: Dobó József a MÓRAÉP Kht. ügyvezető igazgatója  

Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta a 68/2002. /III. 28./ Kt. sz. határozatra adott jelentést. A bizottsági tagok megállapítása szerint az elmúlt évi veszteséges gazdálkodás után ebben az évben a Kht. gazdálkodása stabil volt, a negatív eredményt kigazdálkodták. A Kht. igazgatójának beszámolója egy megnyugtató 2002. évi munkáról ad képet. Úgy vélik, hogy a Kht. átszervezése megfelelő volt, az ügyvezető igazgató jól végezte munkáját.

A bizottság által összeállitott határozati javaslat a T. képviselőknek kiosztásra került. 

A napirenddel kapcsolatban kérdést tesz fel Vass Antal képviselő, melyre a választ Nógrádi Zoltán polgármester megadja.

Hozzászólás: nincs

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a jelentést a határozati javaslattal együtt.

 

340/2002. /XII. 19. / Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Jelentés a Móraép Kht. 2002. évi gazdasági tevékenységéről

H a t á r o z a t

•  Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta a Móraép Kht. 2002. évi gazdasági tevékenységéről szóló jelentést, és az alábbi feladatokat határozza meg:

•  Mórahalom Város Képviselőtestülete szükségesnek tartja, hogy a Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság ellenőrizze a közhasznú társaság saját hatáskörben végzett fejlesztéseit.

•  A Képviselőtestület szükségesnek tartja, hogy a Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság a közhasznú társaság szerződéskötéseit is ellenőrizze.

•  Mórahalom Város Képviselőtestülete szükségesnek tartja, hogy a Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság szervezetten, a helyszínen tájékozódjon a folyamatban lévő beruházásokról.

•  Mórahalom Város Képviselőtestülete a 68/2002. (III. 28.) Kt. számú határozat 7. pontjára további jelentést nem kér.

Határidő : 2./ és 3./ pont: 2003. február, 4./ pont: folyamatos

Beszámolásra :
2./ és 3./ pont: 2003. márciusi Kt. ülés

4./ pont: 2003. decemberi Kt. ülés

Felelős : Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke

Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester

3./ Varga Ferenc a Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke

2./ Dobó József a Móraép Kht. ügyvezető igazgatója

4./ Balog László kabinetvezető
 

 

- Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Nógrádi Zoltán polgármester:

Ismerteti az Egészségügyi és Szociális Bizottság tájékoztatóját.

Kérdés: nincs
Hozzászólás
: nincs

- A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi.

Nógrádi Zoltán polgármester:

Ismerteti a polgármester saját hatáskörében hozott döntéseiről összeállított tájékoztatót.

Kérdés: nincs
Hozzászólás
: nincs

•  A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi.

 

341/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról

H a t á r o z a t

Mórahalom város Képviselő-testülete az Egészségügyi és Szociális Bizottságra, valamint a Polgármesterre átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatókat az SZMSZ 5. § /3/ bekezdése alapján tudomásul veszi.

Erről értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán polgármester

2./ Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke

 

  

II. NAPIREND 

Az Európai Uniós csatlakozással kapcsolatos szerepvállalás Mórahalom város Önkormányzatát érintően

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester 

Nógrádi Zoltán polgármester:

Ugy véli, hogy mindenki számára ismert az a tény, mely szerint az elmult hét végén Koppenhágában lezárultak azok a tárgyalások, melyek hazánk Európai Uniós csatlakozásával kapcsolatos feltételeket határozták meg. Megitélése szerint óriási lehetőséget biztosit a magyar nemzetnek ez a csatlakozás. A koppenhágai csúcstalálkozó - értékelése szerint - visszaadja az országnak azt, amit attól a történelem elvett. Ugy látja a magyar nemzet új lehetőséget kap a határok kiigazitása nélküli egyesitésre, s egyben lehetősége nyilik az európai fejlettségi szinthez történő felzárkózásra is. Elmondja, hogy az Európai Unió Európa egységét testesiti meg, a közösség révén nyilik lehetősége országunknak arra, hogy csatlakozzon azokhoz az államokhoz, amelyekhez való ragaszkodását a történelem során már oly sokszor bebizonyitotta.

A csatlakozással kapcsolatosan valamennyi közösségnek, igy a települési közösségeknek is stratégiát kell kialakitaniuk azért, hogy a helyi és az országos szinten lévő döntéshozók megfelelő módon tudjanak kommunikálni. Mindenképpen tudatositani kell a társadalom tagjaiban azt, hogy milyen feladatuk és milyen szerepük van ezen történelmi időszakban az ország jövője, és a felnövekvő generációk jóléte, illetve a fejlett, európai funkciókat is felvállalni képes országkép kialakitása érdekében.

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:

A bizottság fontosnak tartja, hogy az önkormányzat rendeletei már az uniós csatlakozásra történő felkészülés jegyében, a jogharmonizációs követelményeknek megfelelően kerüljenek megalkotásra. A bizottság támogatja az előterjesztés elfogadását.

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

Az Európai Unióhoz történő csatlakozás tekintetében a bizottság megitélése szerint Mórahalom városa jó helyzetben van. Jó helyzetét folyamatos, dinamikus fejlődésével érte el, tudja biztositani.

A bizottság kiemelten fontosnak tartja a pályázati lehetőségek figyelemmel kisérését és lehetőség szerinti kihasználását. Ezzel kapcsolatosan javasolják önkormányzati tartalékalap biztositását, költségvetésbe történő beépitését.

Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:

Ugy vélik, hogy minden család és szervezet nagy várakozással tekint a csatlakozás elé, igy Mórahalom város Önkormányzata is nagy feladatának tekinti ezt. Mérlegelni kell, hogy az Önkormányzatnak milyen lehetőségei vannak és milyen lehetőségei lehetnek a csatlakozást követően. Ugy vélik, hogy az Önkormányzat eddig is nagy szerepet vállalt a város gazdasági életének irányitásában, a pályázatok elkészitésében, a sikeres lobbi tevékenység kifejtésében. Megitélésük szerint az elkövetkezendő időszakban is hasonló megfeszitett munkára lesz szükség.

Fontosnak tartják a Polgármesteri Hivatal és intézményei informatikai fejlesztését, annak érdekében, hogy a csatlakozás minél gördülékenyebben mehessen végbe.

Papdi Istvánné Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság főként a Gondozási Központ vezetője által összeállitott részbeszámolót tekintette át.

A bizottság tagjai javasolják az Európai Szociális Alap igénybevételével kapcsolatos pályázati lehetőségek folyamatos figyelemmel kisérését. Megelégedéssel vették tudomásul, hogy a köztisztviselők és a képviselők már részesültek általános képzésben az Európai Unióval kapcsolatosan. A pályázati programokon való sikeres szereplés érdekében javasolják a szakirányu képzéseken, továbbképzéseken való részvételt is.

Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság is áttekintette a hatáskörébe tartozó intézményi anyagokat. A beszámolók részletezik, hogy az intézmények a csatlakozás előkészitésével kapcsolatosan milyen eredményeket értek már el, illetve milyen területeken van még tennivalójuk.

Úgy vélik, hogy összegezve az anyag kulcsszava az informció lehetne. Információ az Európai Unióról, illetve nagyon fontos , hogy az embereket az információ befogadására képessé tudják tenni. Minden esetben tájékozódni kell arról, hogy milyen elvárásokkal állunk szemben a belépés kapcsán és erről tájékoztatni is kell a társadalom tagjait. Kiemeli az informatika szerepét az információáramlásban. Meglátásuk szerint fejleszteni kell a nyelvoktatást, az informatikai képzéseket. Kiemelten kell kezelni az informatikai pályázati lehetőségeket, főleg azokat, amelyek a polgárok minél szélesebb körű tájékoztatását segitik elő. Szemléletváltásra van szükség a tanulás terén is. Mindenkiben tudatositani kell az élethosszig tartó tanulás szükségességét, fontosságát. Minden intézményben törekedni kell a minőségi munkavégzésre.

Szűcsné dr. Fehér Éva Konzultativ Tanácsadó Testület elnöke:

A Testület tagjai nevében gratulál az Önkormányzat által elnyert Minőségi Dijhoz. Ugy vélik, hogy a Mórahalmi Körkép hasábjain keresztül is szükséges lenni tájékoztatni a mórahalmi lakosokat a dij elnyerésének körülményeiről.

Az anyaggal kapcsolatosan az alábbiakról tájékoztatja a testület tagjait:

A testület tagjai megállapitották, hogy jelenleg még nagy a zavar, a tájékozatlanság az Európai Uniós csatlakozással kapcsolatosan. Természetesen vannak rétegek, melyek kaptak tájékoztatást erről a témáról, de a polgárok többségét a saját boldogulása, érdeke, képességei érdeklik. Ugy vélik, hogy a helyi kommunikációs stratégia kidolgozása során figyelemmel kell lenni erre a tényre.

Meglátásuk szerint jelenleg még politikai témának tünik a csatlakozás.

Javasolják olyan helyi szervezet, illetve iroda létrehozását, amelynek feladata az Európai Uniós csatlakozással kapcsolatos információ szolgáltatás, a csatlakozással kapcsolatos ügyek intézése. Javasolják továbbá a kommunikációs stratégia kidolgozásába a civil szervezetek bevonását, megjelölve abban helyi szervező szerepüket.

Az iskola igazgató asszonya által készitett részbeszámoló kapcsán felvetődött a gyermekek rendszeres önismereti képzésének, önismereti tréningjének, önismereti oktatásának kérdése, szerepe. Ez egyrészt a mentálhigiénés problémák megelőzése, megszüntetése érdekében fontos, másrészt nélkülözhetetlen az uniós csatlakozás által szükségessé váló képességek, készségek kifejlesztése kapcsán.

Fentiek alapján javasolják olyan pályázati, fejlesztési program kidolgozását, amely megteremti az önismereti képzéssorozat lehetőségét.

A Testület megitélése szerint a mezőgazdaság területén, helyi szinten a Mórakert Szövetkezet tagságának érdekképviselete megoldott.

A Szövetkezet tagságán kívül esők, illetve a kisgazdák nagyobb odafigyelést igényelnek, ugyanúgy, mint a diákok, a pályakezdők és a fiatal házasok. Fentiek alapján javasolják ezen célcsoportok kiemelt kezelését az információáramlásban és a szervezetfejlesztésben.

Véleményük szerint a mórahalmi határőrségnek a város földrajzi elhelyezkedéséből adódóan kiemelkedő szerepe van. Fentiekre tekintettel javasolják a Határőrség szervezetének és személyi állományának Európai Uniós fejlesztését, kommunikációs stratégiába történő bevonását.

Kiemelkedő szerepe van a szelektiv hulladékgyüjtésenek, a mezőgazdasági termelésből származó hulladékok gyüjtésének, elhelyezésének.

Meglátásuk szerint a környezetvédelem sarkalatos téma, melynek kiemelt szerepet kell tulajdonitani.

A Testület javasolja a helyi tömegtájékoztatási eszközök maximális kihasználását a csatlakozás előkészitése során.

A Testület javasolja a turizmus / gyógyturizmus, lovasturizmus /, mint integráló ágazat kiemelt kezelését.

Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs

Nógrádi Zoltán polgármester megszavaztatja a javaslatokat:

- A Pénzügyi Bizottság javaslatát, mely szerint az Európai Uniós csatlakozással kapcsolatban lehetőségként megjelenő pályázati programokon történő részvétel érdekében a képviselő-testület a pályázati programokhoz szükséges önrészt biztositó alapot, mintegy tartalékalapot képezzen és azt a költségvetésbe épitse be, a képviselő-testület 13 igen szavazattal és l nemleges szavazattal elfogadja.

- Az Egészségügyi és Szociális Bizottság javaslatát, mely az Európai Szociális Alapra történő felkészült szolgáló pályázatok kiemelt kezelésére vonatkozik, illetve az ezzel kapcsolatos szakirányu képzéseken való részvételre, a képviselő-testület 13 igen szavazattal és l nemleges szavazattal elfogadja.

- A Konzultativ Tanácsadó Testület javaslatát, mely az információszolgáltatás érdekében szervezetfejlesztési programok kidolgozására és a kommunikációs stratégia összeállitásába civil szervezetek bevonására irányul, a képviselő-testület 13 igen szavazattal és l nemleges szavazattal elfogadja.

- A Konzultativ Tanácsadó Testület javaslatát, mely önismereti képzéssorozat pályázati uton történő kidolgozására irányul a képviselő-testület 13 igen szavazattal és l nemleges szavazattal elfogadja.

- A Konzultativ Tanácsadó Testület javaslatát, mely a mezőgazdasági kistermelők, diákok, pályakezdők, fiatal házasok kiemelt célcsoportként történő kezelésére irányul az információ áramlásban és a szervezetfejlesztéssel összefüggésben, a képviselő-testület 13 igen szavazattal és l nemleges szavazattal elfogadja.

- A Konzultativ Tanácsadó Testület javaslatát, mely az Európai Uniós fejlesztések mielőbbi megvalósitása érdekében a kommunikációs stratégia kialakitásába a Határőrség vezetőségének, személyi állományának bevonására irányult, a képviselő-testület 13 igen szavazattal és l nemleges szavazattal elfogadja.

- A Konzultativ Tanácsadó Testület javaslatát, mely szerint a polgármester koordinálja a helyi média vezetőinek munkáját az Európai Unióval kapcsolatos ismeretanyag hatékony terjesztésével a képviselő-testület 13 igen szavazattal és l nemleges szavazattal elfogadja.

- A Konzultativ Tanácsadó Testület javaslatát, mely a képviselő-testület gazdaságfejlesztési céljai megvalósitása kapcsán kiemelt ágazatként kezelje a turizmust, mint integráló ágazatot, a képviselő-testület 13 igen szavazattal és l nemleges szavazattal elfogadja.

- A Képviselő-testület 13 igen szavazattal és l nemleges szavazattal elfogadja a kiegészitett határozati javaslatot.

 

342/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Az Európai Uniós csatlakozással kapcsolatos szerepvállalás Mórahalom város Önkormányzatát érintően

H a t á r o z a t

l./ Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta "Az Európai Uniós csatlakozással kapcsolatos szerepvállalása Mórahalom város Önkormányzatát érintően" tárgyú polgármesteri előterjesztést, melyet elfogad.

2./ Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, az intézményvezetőket, illetve a Képviselő-testület állandó bizottságainak elnökeit, hogy az Európai Uniós előcsatlakozással kapcsolatos pályázati lehetőségeket folyamatosan kísérjék figyelemmel.

3./ Mórahalom város Képviselő-testülete szükségesnek tartja, hogy a Kormány felkérését teljesítve Mórahalom város Önkormányzata is elkészítse helyi EU-kommunikációs Stratégiáját a ll98/2002. /XII. 6./ Korm. sz. határozat alapján.

A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert Mórahalom város EU-kommunikációs Stratégiájának kidolgozására.

4./ A Képviselő-testület felkéri a Jegyzőt, hogy Mórahalom város EU-kommunikációs Stratégiája végrehajtásának fázisait építse be a Képviselő-testület 2004. évi Munkatervébe.

5./ Mórahalom város Képviselő-testülete felkéri az önkormányzati intézmények vezetőit, hogy az intézmények működtetésénél vegyék figyelembe az adott ágazatokhoz kapcsolódó európai uniós követelményeket, döntéseik előkészítésénél és végrehajtásánál minden esetében térjenek ki az európai uniós irányelveknek való megfelelés vizsgálatára.

6./ A Képviselő-testület az Európai Uniós csatlakozással kapcsolatban lehetőségként megjelenő pályázati programokon történő részvétel érdekében a pályázati programokhoz szükséges önrészt biztositó alapot, mintegy tartalékalapot az éves költségvetési rendeleteibe beépiti a programok sikeres lebonyolitása érdekében.

7./ A Képviselő-testület az Európai Szociális Alapra történő felkészült szolgáló pályázatok kiemelt kezelését fontosnak tartja, ennek sikeressége érdekében kiemelten kezeli az ezzel kapcsolatos szakirányu képzéseken való közalkalmazotti részvételt.

8./ A Képviselő-testület az információszolgáltatás érdekében szervezetfejlesztési programok kidolgozását tartja fontosnak, illetve a kommunikációs stratégia összeállitásába civil szervezetek bevonását szorgalmazza.

9./ A Képviselő-testület szükségesnek tartja önismereti képzéssorozat pályázati uton történő megvalósitását.

10./ A Képviselő-testület a mezőgazdasági kistermelőket, diákokat, pályakezdőket, fiatal házasokat kiemelt célcsoportként kezeli az Európai Unióval kapcsolatos információ áramlás megteremtésében és az ezzel kapcsolatos szervezetfejlesztésben.

11./ A Képviselő-testület felhivja a Polgármester figyelmét, hogy az Európai Uniós fejlesztések mielőbbi megvalósitása érdekében a kommunikációs stratégia kialakitásába vonja be a Határőrség vezetőségét, személyi állományát.

l2./ A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy koordinálja a helyi média vezetőinek, az Európai Unióval kapcsolatos ismeretanyag hatékony terjesztésére irányuló munkáját.

l3./ A Képviselő-testület gazdaságfejlesztési céljai megvalósitása kapcsán kiemelt ágazatként kezeli a turizmust, mint integráló ágazatot.

Felelős:2./ pont:Intézményvezetők, Képviselő-testület állandó bizottságainak elnökei
2./, 3./ , 6-l3./ pont: Polgármester

4./ pont: Jegyző

Határidő:
2./, 6-l3. folyamatos

3./ 2003. júniusi kt. ülés
4
./ 2003. decemberi kt. ülés

Erről értesitést kap:
l./ Nógrádi Zoltán polgármester

2./ Dr. Szántó Mária jegyző

3./ intézményvezetők

4./ bizottsági elnökök

 

III. Napirend 

AKTUÁLIS KÉRDÉSEK

Kovács Mihály r. alezredes Szegedi Rendőrkapitányság vezetőjévé történő kinevezése

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester 

Nógrádi Zoltán polgármester:

Köszönti Kovács Mihály r. alezredes urat és Subicz József r. alezredes urat, személyügyi szolgálatvezetőt.

Köszöni, hogy elfogadták a Képviselő-testület meghivását. 

Kovács Mihály r. alezredes:

Elmondja, hogy a T. képviselő-testület tagjai irásban megkapták önéletrajzát. Ugy véli, hogy életutja sikertörténetnek mondható. Munkáját a maximalizmus jellemzi.

Fontosnak tartja a jól müködő külső és belső kommunikációt.

A jó statisztikák helyett a lakosság közbiztonságérzetét tartja a legfontosabbnak, hiszen a lakosság biztonságérzete számokkal nem mérhető.

Kiemelt szerepet tulajdonit a civil önszerveződéseknek. Az ott "szolgálatot" teljesitő emberek azok, akik környezetük védelme érdekében plusz munkát vállalnak, feláldozzák szabadidejüket.

Tájékoztatásként elmondja, hogy a Szegedi Rendőrkapitányság létszám problémákkal küszködik. Igy fontosnak tartja a szervezeti struktúra áttekintését. Több fő rendőrt szeretne a közterületre vezényelni. Sajnos arra vonatkozóan még nincs információja, hogy milyen a rendőrőrs az önkormányzat és a lakosság kapcsolata. Milyen a fenti szereplők közötti bizalom. Hivatalba lépését követően igyekszik rendszeres találkozókat szervezni, melyek nem csak formális megbeszélések. Fontos számára, hogy döntéseiről visszacsatolást kapjon, illetve az önkormányzatok a naprakész tájékoztatását is kiemelt jelentőségünek itéli. A korrekt tájékoztatást nélkülözhetetlennek tartja. Elmondja, hogy az eddig általa meglátogatott önkormányzatoktól sok információt szerzett, ugy érzi jelen ülésen is sok információval gazdagodott. Köszöni a képviselők figyelmét. Bizik abban, hogy megkapja a lehetőséget a bizonyitásra.

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. A bizottság tajgai sok sikert kivánnak r. alezredes úr munkájához.

A napirenddel kapcsolatban kérdés t tesz fel Varga Ferenc, Ördögné Gárgyán Mária képviselők, Nógrádi Zoltán polgármester, melyre a választ Kovács Mihály r. alezredes megadja.

H o z z á s z ó l á s :

Nógrádi Zoltán polgármester:

Elmondja, hogy Mórahalom város Önkormányzata fontos feladatának tartja a rendőrség támogatását, zavartalan müködésének segítését. Ennek bizonyitéka az a törekvés, mely a Rendőrőrs uj épületbe történő elhelyezésére irányul a rendőrség munkájához szükséges infrasturkturális háttér maximális biztositása mellett. Elmondja továbbá, hogy az Önkormányzat és a mórahalmi rendőrőrs személyi állománya közötti személyes kapcsolat kiválónak mondható, a párbeszéd folyamatos, a partnerség valós alapokon nyugszik a közös elkötelezettségre, a közös felelősségre tekintettel. Ugy véli, hogy a kis jugoszláviai határszakasz egyik bázisvárosa Mórahalom. A város számára fontos a határvédelem és a rendvédelem biztositása, s az, hogy ezen feladatok ellátása során milyen feladatot, szerepet, anyagi támogatást kaphat a város.

Mórahalom város régi törekvése, hogy saját rendőrkapitányságot müködtethessen, leválhasson Szegedről. A térség nagy kiterjedésü tanyás térséggel rendelkezik.

Érdekelné, hogy r. alezredes úr támogatná-e Mórahalom városának és térségének törekvését, mely önálló rendőrkapitányság kialakitására irányul.

Elmondja, hogy Mórahalom város hosszú éveken át szervezi - 1996-tól folyamatosan - a riasztási központ kialakitását. Ezen központba történne az összes rendvédelemmel, vagyonvédelemmel, egészségvédelemmel, életvédelemmel kapcsolatos szervezetek és intézmények egy helyre történő telepitése. Számithat-e az önkormányzat támogatására abban, hogy az összes infrastrukturális feltétel megléte után modellértékü egységes riasztási rendszer alakulhasson ki Mórahalmon

Kovács Mihály r. alezredes:

Ugy véli, hogy gondolkodásmódja eltér az átlagtól. Balga embernek tartja azt, aki munkáját nem ugy irányitja, hogy kevesebb feladatrendszer felé keljen összpontositania. Személy szerint ő teljes mértékben támogatja Mórahalom városának és térségének önállósodási törekvését. Természetesen ezen kérdésnek is meg vannak a rendőrszakmai vonatkozásai. Ő nincs abban a helyzetben, hogy ebben a kérdésben állást foglaljon, döntést hozzon, csupán csak elvi és szakmai támogatásáról tudja biztositani a kérdezőt.

A második felvetéssel kapcsolatosan is hasonlóan nyilatkozik.

Nógrádi Zoltán polgármester:

Sok sikert kiván munkájához Kovács Mihály r. alezredes urnak.

Kovács Mihály r. alezredes:

Megköszöni a testület bizalmát és igéretet tesz annak megszolgálására.

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

 

343/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Kovács Mihály r. alezredes Szegedi Rendőrkapitányság vezetőjévé történő kinevezése

H a t á r o z a t

Mórahalom Város Képviselő-testülete Kovács Mihály rendőr alezredes urat, a Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának jelenlegi vezetőjét alkalmasnak tartja a Szegedi Rendőrkapitányság vezetői feladatainak ellátására, s a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 8. § (2) bekezdésében biztosított jogkörében javasolja kinevezését.

Erről értesítést kap:
1.) Nógrádi Zoltán polgármester

2.) Dr. Lukács János r. dandártábornok Csongrád Megyei Rendőr Főkapitány

 

- Kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatási díjak elfogadása, a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás ellátására vonatkozó rendelet módosítása

Kéményseprő-ipari közszolgáltatási szerződés jóváhagyása

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester 

Szenkovszky István Szegedi Kéményseprő-ipari Kft. ügyvezetője:

Úgy érzi, hogy az Önkormányzattal és a városban lakókkal jó a kapcsolatuk. Reméli, hogy ezen drasztikus áremelés sem változtat ezen a tényen.

Fentiekre tekintettel kéri, hogy a lakosságot tájékoztassák arról, hogy a 4 %-os áremelés helyett megjelenő l7 %-os áremelkedést az ÁFA 12 %-ról 25 %-ra történő emelése idézte elő. Sajnos ezen emelkedésből származó bevétel nem a Kht-t illeti meg, hanem a Kincstár bevételi oldalán jelenik meg.

Elmondja továbbá, hogy a Kht-nak kintlévőségei vannak. Ezzel kapcsolatosan kéri a város jegyzőjét, hogy a nem fizetőkkel, illetve a fizetést megtagadókkal szemben lehetősége szerint szirogubban lépjen fel.

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta a rendelet-tervezetet, melyet törvényességi szempontból elfogadásra javasol a képviselő-testületnek.

Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:

Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést és rendelet-tervezetet.

A bizottság tagjai kérik, hogy a Mórahalmi Körkép hasábjain, illetve a kábel tv-n keresztül tájékoztassák a lakosokat ezen látványos áremelés hátteréről.

Nógrádi Zoltán polgármester:

Felajánlja Szenkovszky ügyvezető igazgató úrnak, hogy az áremeléssel kapcsolatos tájékoztatóját igyenesen közzéteszik a Mórahalmi Körképben, illetve a MÓRANET képujságján.

Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs
 

- A képviselő-testület egyhangulag elfogadja az előterjesztést. 

 

344/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Kéményseprő-ipari közszolgáltatási szerződés jóváhagyása

H a t á r o z a t

1./ Mórahalom város Képviselő-testülete az előterjesztés mellékletét képező szerződésben foglaltakkal egyetért, azt elfogadja.

2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a Mórahalom város Önkormányzata és a Szegedi Kéményseprőipari Kft közötti kéményseprő-ipari közszolgáltatással végzésére irányuló szerződés aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester

Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Szenkovszky István igazgató

Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 18/2002. (VI. 27.) Kt. sz. számú rendelet módosításáról szóló rendelet-tervezetet:

- A Képviselő-testület egyhangú szavazattal - az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 28/2002. (XII. 19.) KT. sz. rendeletét a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 18/2002. (VI. 27.) Kt. sz. számú rendelet módosításáról

A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv .... sz. melléklete tartalmazza.

 

 

- A közműves víz- és csatornadíjak megállapításáról szóló 11/1994. (V. 1.) KT. sz. rendelet módosítására javaslat 

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester 

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta a rendelet-tervezetet, melyet törvényességi szempontból elfogadásra javasol a képviselő-testületnek.

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

A bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet. A bizottság megállapitotta, hogy az emelés mértéke meghaladja az inflációt, de a TVI magas szinvonalon biztositja szolgáltatásait.

Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:

Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja rendelet-tervezetet. A költségek emelkedése szükségszerüen vonja maga után a szolgáltatás dijainak emelkedését is. 

A napirenddel kapcsolatban kérdés t tesz fel Varga Ferenc képviselő, melyre a választ Kiss István a TVI igazgatója megadja.

Hozzászólás: nincs 

Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja a közműves víz- és csatornadíjak megállapításáról szóló 11/1994. (V. 1.) KT. sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet:

- A Képviselő-testület egyhangú szavazattal - az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 29/2002. (XII. 19.) KT. sz. rendeletét a közműves víz- és csatornadíjak megállapításáról szóló 11/1994. (V. 1.) KT. sz. rendelet módosításáról

A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv .... sz. melléklete tartalmazza.

  

 

- Helyi adórendeletek módosítása  

Dr. Szántó Mária jegyző:

Ismerteti a rendelet módositásokat a kiadott előterjesztés alapján.

 

- Az építményadóról szóló 10/1991. (XI. 28.) KT. számú rendelet módosítása 

Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta a rendelet-tervezetet, melyet törvényességi szempontból elfogadásra javasol a képviselő-testületnek.

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

A bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.

Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs

Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja a módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet:

- A Képviselő-testület egyhangú szavazattal - az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 30/2002. (XII. 19.)

 

KT. sz. rendeletét az építményadóról szóló 10/1991. (XI. 28.) KT. számú rendelet módosításáról

A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv .... sz. melléklete tartalmazza. 

 

- A telek adóról szóló 11/1991. (XI. 28.) Kt. sz. rendelet módosítása

Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta a rendelet-tervezetet, melyet törvényességi szempontból elfogadásra javasol a képviselő-testületnek. 

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

A bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.

Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs

Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja a telek adóról szóló 11/1991. (XI. 28.) Kt. sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet:

- A Képviselő-testület egyhangú szavazattal - az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 31/2002. (XII. 19.) KT. sz. rendeletét a telek adóról szóló 11/1991. (XI. 28.) Kt. sz. rendelet módosításáról

A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv .... sz. melléklete tartalmazza. 

 

- A kommunális adóról szóló 12/1991. (XI. 28.) Kt. sz. rendelet módosítása 

Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta a rendelet-tervezetet, melyet törvényességi szempontból elfogadásra javasol a képviselő-testületnek.

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

A bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.

Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs

Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja a kommunális adóról szóló 12/1991. (XI. 28.) Kt. sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet:

- A Képviselő-testület egyhangú szavazattal - az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 32/2002. (XII. 19.) KT. sz. rendeletét a kommunális adóról szóló 12/1991. (XI. 28.) Kt. sz. rendelet módosításáról

A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv .... sz. melléklete tartalmazza.

 

 

- Az idegenforgalmi adóról szóló 22/1997. (XII. 5.) Kt. sz. rendelet módosítása 

Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta a rendelet-tervezetet, melyet törvényességi szempontból elfogadásra javasol a képviselő-testületnek.

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

A bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.

Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs

Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja az idegenforgalmi adóról szóló 22/1997. (XII. 5.) Kt. sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet:

- A Képviselő-testület egyhangú szavazattal - az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 33/2002. (XII. 19.) KT. sz. rendeletét az idegenforgalmi adóról szóló 22/1997. (XII. 5.) Kt. sz. rendelet módosításáról

A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv .... sz. melléklete tartalmazza.

 

- A helyi iparűzési adóról szóló 29/1995. (XII. 28.) KT. sz. rendelet módosítása 

Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta a rendelet-tervezetet, melyet törvényességi szempontból elfogadásra javasol a képviselő-testületnek.

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

A bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.

Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs

Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja a helyi iparűzési adóról szóló 29/1995. (XII. 28.) KT. sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet:

- A Képviselő-testület egyhangú szavazattal - az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 34/2002. (XII. 19.) KT. sz. rendeletét a helyi iparűzési adóról szóló 29/1995. (XII. 28.) KT. sz. rendelet módosításáról

A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv .... sz. melléklete tartalmazza.

 

 

- A gépjárműadó tételek megállapításáról szóló 33/1995. (XII. 28.) KT. sz. rendelet módosítása 

Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta a rendelet-tervezetet, melyet törvényességi szempontból elfogadásra javasol a képviselő-testületnek.

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

A bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.

Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs

Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja a gépjárműadó tételek megállapításáról szóló 33/1995. (XII. 28.) KT. sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet:

- A Képviselő-testület egyhangú szavazattal - az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 35/2002. (XII. 19.) KT. sz. rendeletét a gépjárműadó tételek megállapításáról szóló 33/1995. (XII. 28.) KT. sz. rendelet módosításáról

A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv .... sz. melléklete tartalmazza.

  

 

- Az Önkormányzat 2003. évi költségvetésének átmeneti szabályai

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta a rendelet-tervezetet, melyet törvényességi szempontból elfogadásra javasol a képviselő-testületnek. Az önkormányzat zavartalan müködésének biztositása érdekében szükséges a rendeletalkotás.

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

A bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.

Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs
 

Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja az önkormányzat 2003. évi költségvetésének átmeneti szabályairól szóló rendelet-tervezetet:

- A Képviselő-testület egyhangú szavazattal - az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 36/2002. (XII. 19.) KT. sz. rendeletét az Önkormányzat 2003. évi költségvetésének átmeneti szabályairól.

A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv .... sz. melléklete tartalmazza. 

 

- Javaslat az önkormányzati vagyon gazdálkodási szabályairól szóló 9/1992. (VI.5.) KT. sz. rendelet módosítására

Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző 

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta a rendelet-tervezetet, melyet törvényességi szempontból elfogadásra javasol a képviselő-testületnek. 

Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:

A bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.

Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs
 

Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja az önkormányzati vagyon gazdálkodási szabályairól szóló 9/1992. (VI.5.) KT. sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet:

- A Képviselő-testület egyhangú szavazattal - az elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 37/2002. (XII. 19.) KT. sz. rendeletét az önkormányzati vagyon gazdálkodási szabályairól szóló 9/1992. (VI.5.) KT. sz. rendelet módosításáról

A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv .... sz. melléklete tartalmazza.  

 

- Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. évi Munkatervének, valamint 2004-2006. évekre szóló ciklustervének jóváhagyása

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet elfogadásra javasol a képviselő-testületnek.

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.

Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:

A bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.

Ördögné Gárgyán Mária Müvelődési és Közoktatási Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság a Munkaterv módositásával kapcsolatban az alábbi javaslatokat teszi:

l./ A 2003. április 24-re tervezett "Az önkormányzat közművelődési feladatainak értékelése, közművelődési koncepció felülvizsgálata" napirend kerüljön át 2003. június 26-i ülés napirendjére, mivel ez a napirend tartalmazni fogja a Rendezvényházzal kapcsolatos feladatokat is, amely azonban nagy valószínűséggel júniusra körvonalazódik.

2./ A 2003. május 29-i ülésre tervezett "Szociális szolgáltatástervezési koncepció és szociálpolitikai fejlesztési program" c. napirend a 2003. április 24-i ülés napirendjén szerepeljen.

3./ A 2003. június 26-ra tervezett "Beszámoló a Napköziotthonos Óvoda munkájáról" napirend kerüljön át 2003. május 29-i ülés napirendjére, hogy az ne az intézményvezetői pályázatok elbírálásával egyidejűleg kerüljön megvitatásra.

4./ A bizottság javasolja továbbá, hogy a képviselő-testület hagyja jóvá 2004-2006-ig tartó munkatervi programját is.

Papdi Istvánné Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja a Munkatervet és ciklustervet. 

Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs

- A Művelődési és Közoktatási Bizottság l. sz. határozati javaslatát a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja.

- A Művelődési és Közoktatási Bizottság 2. sz. határozati javaslatát a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja.

- A Művelődési és Közoktatási Bizottság 3. sz. határozati javaslatát a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja.

- A Művelődési és Közoktatási Bizottság 4. sz. határozati javaslatát a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja.

- A Képviselő-testület a módosításokkal együtt egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

 

345/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. évi Munkatervének, valamint 2004-2006. évekre szóló ciklustervének jóváhagyása

H a t á r o z a t

I. Mórahalom város Képviselő-testülete az Önkormányzat és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/1995. /IV. 5./ KT. sz. rendelet 11. § /1/ bekezdése alapján 2003. évi Munkatervét a melléklet szerint elfogadja.

II. Mórahalom város Képviselő-testülete elfogadja a Képviselő-testület 2004-2006-ig terjedő munkatervi programját.

Erről értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán polgármester

2./ Dr. Szántó Mária jegyző

 

- A Móra Ferenc Általános Iskola Alapító Okiratának módosítása

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet elfogadásra javasol a képviselő-testületnek.

Ördögné Gárgyán Mária Müvelődési és Közoktatási Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.

Kérdés: nincs
Hozzászólás
: nincs

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

 

346/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: A Móra Ferenc Általános Iskola Alapitó Okiratának módosítása

H a t á r o z a t

1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola Alapító Okiratának módosítását a határozat melléklete szerint elfogadja.

2./ Utasítja a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola igazgatóját, hogy a módosítást az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatán vezesse át.

Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester

2./ Gyuris Péterné igazgató

 

- Tanyagondnok kinevezése

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság:

Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet elfogadásra javasol a képviselő-testületnek.

Papdi Istvánné Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést. Remélik, hogy a kinevezés hatására javul az ellátás szinvonala.

Kérdés: nincs
Hozzászólás
: nincs

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

 

347/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Tanyagondnok kinevezése

H a t á r o z a t

Mórahalom város Képviselőtestülete az 1997.évi LVI. törvénnyel módosított 1993.évi XXXIII. törvény 1. §. alapján Baloghné Hegedűs Edit Mórahalom, II. körzet 22.szám alatti lakost tanyagondnoknak kinevezi, 2003. január 1-i hatállyal. Besorolása :közalkalmazott, bére bruttó 75.000 Ft.

A Képviselőtestület utasítja a Polgármestert, az egyéb munkáltatói jogok gyakorlásával kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.

Ezen határozat ellen a kézhezvételét követő naptól számított 15 napon belül a Csongrád megyei Munkaügyi Bírósághoz címzett felülvizsgálati kérelemmel lehet élni.

Erről értesítést kap:
1./ Baloghné Hegedűs Edit Mórahalom, II körzet 22.

2./ Nógrádi Zoltán polgármester

3./ Gondozási Központ Vezetője

 

- Rácz Sándor mezőőr kinevezésének meghosszabbítása 

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy Rácz Sándor mezőőrben megbizható munkaerőt, embert ismertek meg. Munkáját a munkáltató és a lakosság megelégedésére végzi.

Kérdés: nincs
Hozzászólás
: nincs

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

 

348/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat

Tárgy: Rácz Sándor mezőőr kinevezésének meghosszabbítása

H a t á r o z a t

1./ Mórahalom város Képviselő-testülete a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. l. §-a, valamint a 83/A . § /l/ bekezdése alapján Rácz Sándor Zákányszék, Móra Ferenc u. 8. szám alatti lakost kinevezi a mezőőri feladatok ellátására 87.300,-Ft bruttó munkabérért, határozott időre: 2003. február 1-től 2006. január 31-ig.

2./ A képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a mezőőr foglalkoztatásával kapcsolatos egyéb szervezési és munkáltatói intézkedéseket tegye meg.

3./ A Képviselő-testület felhívja a jegyző figyelmét, hogy az új mezőőr foglalkoztatásával kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségének tegyen eleget az FVM Csongrád Megyei Földművelésügyi Hivatal, valamint a Szeged Városi Rendőrkapitányság felé.

Határidő : 2003. február 1.

Felelős :
2.pont: Nógrádi Zoltán polgármester

3. pont: Dr. Szántó Mária jegyző

Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester

2. Rácz Sándor

3./ TÁKISZ

4./ FVM Hivatal Szeged

5./ Szeged Városi Rendőrkapitányság

 

- 2002. évtől kezdődő cél, illetve címzett támogatással megvalósuló beruházások törvényességi ellenőrzéséről készült tájékoztatás

Előadó: Vass Antal a Pénzügyi Bizottság elnöke

Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.

Kérdés: nincs
H o z z á s z ó l á s
:

Nógrádi Zoltán polgármester:

Javasolja, hogy a MÓRAÉP Kht. ügyvezető igazgatója és az Aljegyző asszony a képviselő-testületi tagok számára helyszini szemlét szervezzen, melyen a képviselők személyesen is meggyőződhetnek az elvégzett munkákról.

- Nógrádi Zoltán polgármester javaslatát a képviselő-testület egyhangúlag elfogadja.

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést a kiegészitett határozati javaslattal együtt.

 

349/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: 2002. évtől kezdődő cél, illetve címzett támogatással megvalósuló beruházások törvényességi ellenőrzéséről készült tájékoztatás

H a t á r o z a t

1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megtárgyalta a Képviselő-testület Pénzügyi Bizottsága által törvényességi belső ellenőrzéséről készült tájékoztatóját a 2002. évtől kezdődő cél, illetve címzett támogatással megvalósuló beruházásairól

- Mórahalom, István király út 2 (893/1) és 2/a (893/5) sz. alatti ingatlanok magastetővel való lefedése

- Művelődési ház rekonstrukciója és bővítése Térségi Közösségi és Rendezvényházzá

- Mórahalom Városi Fürdő úszómedence felújítása és vízforgató rendszerűvé átalakítása

- A Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola központi épületének az elhelyezési feltételek javítását célzó, közoktatási célú és többfunkciós közművelődési létesítményként bővítése

melyet tudomásul vesz.

2./ Mórahalom város Képviselő-testülete megállapítja, hogy a 63/2002. (III.28.) Kt. sz. határozat 2. pontjában foglaltak, az 1./ pontban megjelölt ingatlanok tekintetében az alábbiak szerint megvalósultak:

•  Képviselő-testület fokozott figyelmet fordított arra, hogy a beruházások belső ellenőrzésére a beruházás során legalább egyszer sor kerüljön.

•  A vezetői ellenőrzés figyelemmel kisérte a beruházások műszaki megvalósítását, a műszaki és a pénzügyi teljesítések összhangját.

•  Megvalósult a munkafolyamatba épített pénzügyi ellenőrzés.

•  A Képviselő-testület a beruházás egyes szakaszairól folyamatosan tájékoztatást kapott

A Képviselő-testület megállapítja, hogy a többfunkciós oktatási és kulturális intézmény kialakítása tárgyú, a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola címzett támogatással történő beruházása kapcsán a beruházás befejezéséről szóló elszámolások tekintetében jelentős határidő túllépés, valamint a dokumentumok kiállítása /bizonylatolás és nyilvántartásba vétel/ kapcsán formai hibák és hiányosságok fordultak elő. Ezek megszüntetése érdekében a Képviselő-testület:

2/a Felhívja a Jegyzőt, hogy a hiányosságok megszüntetése és pótlása érdekében haladéktalanul tegye meg a szükséges intézkedéseket.

2/b Utasítja a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola igazgatóját, hogy az eszközök nyilvántartásba és állományba vétele során a hatályos jogszabályi rendelkezések maradéktalan betartásával járjon el.

Mindkét megtett intézkedésről a képviselő-testület a beruházás záró elszámolásakor kér jelentést.

Határidő: 2003. márciusi kt. ülésre

Felelős:
2/a Jegyző

2/b Iskolaigazgató

3./ Mórahalom város Képviselő-testülete felhívja a Pénzügyi Bizottság figyelmét, hogy a 63/2002. (III.28.) Kt. sz. határozat 2. pontjában rögzített tájékoztatást: "Elemzés és értékelés a beruházás eredményességéről" a beruházások üzembe helyezését követően készítse el.

4./ A Képviselő-testület felkéri a Móraép Kht. ügyvezető igazgatóját és az Önkormányzat Aljegyzőjét, hogy szervezzék meg és tegyék lehetővé a képviselők számára az Önkormányzati beruházások helyszíni szemléjét.

Határidő :
2003. júniusi kt. ülés

4. pont: 2003. februári kt. ülés

Felelős :
Pénzügyi Bizottság elnöke

4. pont: Dobó József ügyvezető igazgató

Üllei Kovácsné dr. Udvardy Gizella aljegyző

Erről értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán polgármester

2. Dr. Szántó Mária jegyző

3. Pénzügyi Bizottság elnöke

4./ Dobó József ügyvezető igazgató

5./ Üllei Kovácsné dr. Udvardy Gizella aljegyző

 

- A volt Napközi konyha épületének bérbeadása a Villa Inferior Kft.részére

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Nógrádi Zoltán polgármester:

Javasolja, hogy a bérleti szerződés kezdő és végső időpontja az alábbiak szerint módosuljon:

2003. január 30-től 2008. február l-ig

Kérdés: nincs
Hozzászólás
: nincs

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a polgármesteri javaslatot.

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést a módositott határozati javaslattal együtt.

 

350/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: A volt Napközi konyha épületének bérbeadása a Villa Inferior Kft.részére

H a t á r o z a t 

1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló, többször módosított 29/1993. (XII. 30.) KT. sz. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 25. §. (1) bekezdés d) pontja alapján bérbe adja a Villa Inferiol Kft. 6782 Mórahalom, Dózsa Gy. u. 5. részére a Mórahalom, Millenniumi sétány 17. sz. alatti volt Napközikonyha épületében lévő, összességében 6459 m 2 alapterületű nem lakás céljára szolgáló ingatlanrészből a határozathoz csatolt bérleti szerződésben részletezett építmény- és kertrészt ifjúsági és szórakoztató tevékenység folytatására, 2003. január 30-tól 2008. február l-ig tartó, 5 év határozott időtartamra.

2./ A Képviselőtestület felhatalmazza Polgármestert az 1./ pontban meghatározottak szerinti bérleti szerződés aláírására.

Határidő: azonnal

Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester

Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester

2./ Villa Inferiol Kt. Mórahalom, Dózsa Gy. u. 5. sz.

 

- MÓRA-VITÁL Kht. támogatása

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.

Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.

Kérdés: nincs
Hozzászólás
: nincs

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

 

351/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: MÓRA-VITÁL Kht. támogatása

H a t á r o z a t

Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta MÓRA-VITÁL Kht. támogatási kérelmét és a következő határozatot hozza:

1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a MÓRA-VITÁL Kht. részére 14.000 eFt támogatást biztosít. Az átadott pénzeszköz átadása szükségességének indokával egyetért.

Határidő: 2003. december 30.

Felelős: Polgármester

Erről értesítést kap:
1./ MÓRA-VITÁL KHT ügyvezető igazgatója
2./ Mórahalom város Polgármestere
3./ Mórahalom város Jegyzője
4./ Mórahalom város Képviselőtestülete Költségvetési és Adó osztálya

 

- Az Inkubátor Csarnok 7. 8. 9. és 10. egységének bérbeadása Voisin Thierry úr által megalapítandó cég részére

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést, hiszen minden betelepülőt örömmel fogadnak.

Kérdés: nincs

Hozzászólás : nincs

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

 

352/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Az Inkubátor Csarnok 7. 8. 9. és 10. egységének bérbeadása Voisin Thierry úr által megalapítandó cég részére

H a t á r o z a t

1. Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért az Inkubátor Csarnok 7. 8. 9. és 10. egységének bérbeadása Voisin Thierry úr által megalapítandó cég részére tárgyú előterjesztéssel. Az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 29/1993. (XII. 31.) KT. sz. rendelet 25. §. (1) bekezdése alapján, pályázati eljárás nélkül hozzájárul Voisin Thierry úr által létrehozandó cég részére az Inkubátor üzemcsarnokban 337 m 2 felületű üzemi helyiségek (7-es, 8-as, 9-es és 10-es csarnokegység) 2003. január 1-től - 2007. december 31-ig terjedő, határozott időszakra történő bérbeadásához.

2. A Képviselőtestület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a bérlővel határozott idejű bérleti szerződést megkösse, azzal hogy a hatálybalépésének feltétele a szükséges szakhatósági engedélyek beszerzése, úgy, hogy a tevékenység a már engedélyezett tevékenységeket ne zavarja.

Határidő : azonnal

Felelős : Nógrádi Zoltán polgármester

A határozat végrehajtásáról a képviselőtestület külön jelentést nem kér.

Erről értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán polgármester
2. Voisin Thierry, 28. Route Mondorf L-5441 Remerschen, Luxemburg
3. Mórakert Szövetkezet, 6782 Mórahalom, Röszkei út 47.
4. Irattár

- Az Inkubátor Centrum "Klebelsberg Iskolában" irodahelyiség bérbeadása a Leonardo Kft részére

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.

Kérdés: nincs
Hozzászólás
: nincs

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

 

353/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Az Inkubátor Centrum "Klebelsberg Iskolában" irodahelyiség bérbeadása a Leonardo Kft részére

H a t á r o z a t

1. Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért az Inkubátor Centrum "Klebelsberg Iskolában" irodahelyiség bérbeadása a Leonardo Kft részére tárgyú előterjesztését. Az önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 29/1993. (XII. 31.) KT. sz. rendelet 25. §. (1) bekezdése alapján, pályázati eljárás nélkül hozzájárul a Leonardo Kft (6722 Szeged, Batthyány u. 6/a) részére az Inkubátor Centrumban összesen 20 m 2 iroda helyiség, 2003. január 1-től 2007. december 31-ig tartó, határozott időszakra történő bérbe adásához és az ahhoz tartozó közös helyiségek használatához.

2. A Képviselőtestület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a bérlővel határozott idejű bérleti szerződést megkösse oly módon, hogy az újonnan folytatandó tevékenység a már engedélyezett tevékenységeket ne zavarja.

Határidő : azonnal

Felelős : Nógrádi Zoltán polgármester

Beszámolásra : 2003. februári KT. ülésre

Erről értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán polgármester

2. Dr. Katona András, a Leonardo Kft ügyvezető igazgatója (6722 Szeged, Batthyány u. 6/a)

3. Irattár

 

- Önkormányzati tulajdonban lévő 027/40 hrsz-ú szántó értékesítése

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.

Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság elnöke:

Tájékoztatásként elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.

Kérdés: nincs
Hozzászólás
: nincs

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

 

354/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Önkormányzati tulajdonban lévő 027/40 hrsz-ú szántó értékesítése

H a t á r o z a t

1./ Mórahalom város Képviselőtestülete az önkormányzati vagyon gazdálkodási szabályairól szóló 9/1992. /VI.5./ KT. számú rendelet 5.§ /1/ bekezdése alapján a Mórahalom, 027/40 hrsz-ú, 1 ha 1805 m2 területű, 9,44 ak értékű szántó művelési ágú ingatlant Ábrahám Istvánné Mórahalom, Rákóczi tér 6.szám alatti lakos részére elidegenítésre kijelöli, vételárát 80.000,- Ft-ban állapítja meg.

2./ Felhívja Polgármestert, az ingatlan adásvételével kapcsolatos intézkedések megtételére.

Határidő: 2003. január 15.

Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester

Erről értesítést kap.
1./ Nógrádi Zoltán polgármester

2./ Ábrahám Istvánné Mórahalom, Rákóczi tér 6.

 

- Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulásának nyújtandó likviditási támogatás

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.

Kérdés: nincs

Hozzászólás : nincs

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

 

355/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulásának nyújtandó likviditási támogatás

H a t á r o z a t

Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztési Társulásának eseti likviditási problémái áthidalására vonatkozó kérelmét és a következő határozatot hozza:

1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztési Társulásának részére 1.600 eFt-ot biztosít az önkormányzati vagyongazdálkodás szabályairól szóló, 15/2002. /V.30./ KT. számú rendelettel módosított 9/1992. /VI.5./ KT. számú rendelet alapján, 2002. december 20-ig történő visszafizetési határidővel. A kölcsön szükségességének indokával egyetért.

Határidő: 2002. december 20.

Felelős: Polgármester

Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester

2./ Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztési Társulása

 

- Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulásának nyújtandó likviditási támogatás

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.

Kérdés: nincs

Hozzászólás : nincs

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

 

356/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulásának nyújtandó likviditási támogatás

H a t á r o z a t

Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztési Társulásának eseti likviditási problémái áthidalására vonatkozó kérelmét és a következő határozatot hozza:

1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztési Társulásának részére 8.500 eFt-ot biztosít az önkormányzati vagyongazdálkodás szabályairól szóló, 15/2002. /V.30./ KT. számú rendelettel módosított 9/1992. /VI.5./ KT. számú rendelet alapján, 2002. december 30-ig történő visszafizetési határidővel. A kölcsön szükségességének indokával egyetért.

Határidő: 2002. december 30.

Felelős : Polgármester

Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester

2./ Homokháti Önkormányzatok Kistérségi Területfejlesztési Társulása

 

- Esély Alapítvány támogatása

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:

Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.

Kérdés: nincs

Hozzászólás : nincs

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.

 

357/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: Esély Alapitvány támogatása

H a t á r o z a t

Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta az Esély Mórahalmi Szociális Magánalapítvány támogatási kérelmét és a következő határozatot hozza:

1./ Mórahalom város Képviselőtestülete az Esély Mórahalmi Szociális Magánalapítvány részére 500.000 Ft-ot biztosít az önkormányzati vagyongazdálkodás szabályairól szóló, 15/2002. /V.30./ KT. számú rendelettel módosított 9/1992. /VI.5./ KT. számú rendelet alapján, az alapítvány alaptevékenységi feladatainak végrehajtása érdekében. A támogatás szükségességének indokával egyetért.

Határidő: 2002. december 31.

Felelős: Polgármester

Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester

2./ Esély Mórahalmi Szociális Magánalapítvány

 

- ISPA támogatás keretében együttműködési megállapodás módosítása Mórahalom város Önkormányzata és a Környezetgazdálkodási Kht. között

Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester

Nógrádi Zoltán polgármester:

Javasolja a megállapodás 7. pontjának módositását az alábbiak szerint:

" 7. Felek a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. 2.) pontban rögzített vállalása ellentételezésében a következők szerint állapodnak meg: Mórahalom Város Önkormányzata kötelezettséget vállal arra, hogy a hulladékudvar üzemeltetésének, továbbá a hulladékudvarból történő elszállításának joga a Móraép Kht. által - a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht-t illeti meg a hulladékudvar üzembe helyezésétől számított 5 éven keresztül, mely további öt évvel meghosszabbítható. Felek az üzemeletetésre és hulladékszállításra - különösen annak díjtételeire - vonatkozóan évente külön megállapodást kötnek."

Kérdés: nincs

Hozzászólás : nincs

- A polgármesteri javaslatot, mely a megállapodás 7. pontjának módositására irányul, a Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja.

- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést, a módositott megállapodással együtt.

 

358/2002. /XII. 19./ Képviselő-testületi határozat:

Tárgy: ISPA támogatás keretében együttműködési megállapodás módosítása Mórahalom város Önkormányzata és a Környezetgazdálkodási Kht. között

H a t á r o z a t

1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete figyelembe véve a Szegedi Környezetgazdálkodási Közhasznú Társasággal, mint Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata által megbízott hulladékgazdálkodásért felelős közszolgáltató és Mórahalom város Önkormányzata közötti megállapodást - mely a felek között a 2002. március 21-én ugyanezen tárgyban aláírt megállapodás módosítására vonatkozik - jóváhagyja.

2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a megállapodás aláírására.

3./ A Megállapodás értelmében a mórahalmi hulladékudvar és átrakóállomás Belügyminisztérium által biztosított 21 MFt-os támogatásához a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht. 12 MFt-tal járul hozzá. A beruházás fennmaradó költségeit Mórahalom város Önkormányzata a 2003. évi költségvetési rendeletbe beépítette.

Felelős: 1-2.Nógrádi Zoltán polgármester

3. Dr. Szántó Mária jegyző

Határidő: 1-2. pontra 2002. december 31.

A képviselő-testület a határozat végrehajtásáról külön jelentést nem kér.

Erről értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán polgármester és általa a Szegedi Környezetgazdálkodási Kht.

2./ Dr. Szántó Mária jegyző

Közérdekü bejelentés:

Vagra Ferenc képviselő :

Lakossági megkeresés alapján szorgalmazza a Csend utcai szennyvizhálózat kiépitését.

Nógrádi Zoltán polgármester:

Igéretet tesz a rendszer kivizsgálására.

Felhivja képviselő-társai figyelmét, hogy a fogadóórájukon megjelent állampolgári bejelentésekről készitsenek feljegyzést, melyek a Polgármesteri Hivatalban iktatásra kerülnek.  

 

K .m.f.

 

Nógrádi Zoltán                                                 Dr. Szántó Mária

polgármester                                                           jegyző

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez az oldal Mórahalom Város Polgármeteri Hivatalának honlapjának része, amely az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság támogatásával jött létre, 1999-ben.