J e g
y z ő k ö n y v
Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. február 26-án megtartott
soros ülésén az Aranyszöm Rendezvényház dísztermében.
Jelen vannak: Csányi László alpolgármester, Nógrádi Zoltán polgármester (ülés
közben érkezett)
Babarczi János,
Balogh Miklós, Csiszár István, Oltványi Gyula, Ördögné Gárgyán Mária, Masa
Róbert, Vass Antal, Volford Imre, Heller Sz. Tibor, Varga Ferenc, Vass
Józsefné, Papdi Istvánné képviselők
Dr.
Szántó Mária jegyző
Tanácskozási joggal jelen vannak:
-
Balog László kabinetvezető
-
Rozsnyainé Hódi Mária Szociális és Igazgatási osztályvezető
-
Árva Béláné Költségvetési és Adó O. osztályvezető
-
Nagy Szilvia Jogi és Szervezési osztályvezető
-
Kosztyu Gyuláné óvodavezető
-
Gyuris Péterné iskolaigazgató
-
Vastag István Alapfokú Művészeti Isk. igazgatója
-
Hódi Pál Mórakert Szövetkezet elnöke
-
Duka Félix Aranyszöm Rendezvényház igazgatója
-
Boldog Krisztina Gondozási Központ vezetője
-
Szűcsné dr. Fehér Éva Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke
-
Szöginé Domokos Mária Csm-i Önkormányzat Idősek Otthona igazgatója
- Dr. Vághy Imre Richárd Móra-Vitál Kht. ügyvezető
igazgatója
Csányi László alpolgármester:
Köszönti a képviselő-testületi ülés résztvevőit.
Megállapítja a határozatképességet, a 14 tagú
települési képviselő-testület tagjai közül 1 fő van igazoltan távol, azonban
Nógrádi Zoltán polgármester megérkezése hamarosan várható.
Az SZMSZ 13. § /l/ bekezdése alapján – mely szerint a képviselő-testület ülését a polgármester, akadályoztatása esetén az alpolgármester vezeti – az ülést ő vezeti.
Elmondja, hogy Polgármester úr hivatalos
elfoglaltsága később érkezik a testületi ülésre, valamint elmondja, hogy a két
képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az
önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről szóló beszámoló
ismertetésére polgármester úr megérkezése után kerül sor. Kéri a napirendi
pontokat a következők szerint elfogadni:
I. Jelentés a képviselő-testület lejárt határidejű
határozatainak végrehajtásáról
II. Tájékoztató az Idősek Otthona tevékenységéről
III. Beszámoló a két képviselő-testületi ülés
közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet
érintő fontosabb eseményekről
IV. Aktuális kérdések
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontra tett javaslatot.
29/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Napirend jóváhagyása
H a t
á r o z a t
Mórahalom
város Képviselő-testülete a napirendi pontokat az alpolgármesteri javaslat
szerint elfogadja:
I. Jelentés a képviselő-testület lejárt határidejű
határozatainak végrehajtásáról
II. Tájékoztató az Idősek Otthona tevékenységéről
III. Beszámoló a két képviselő-testületi ülés
közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet
érintő fontosabb eseményekről
IV. Aktuális kérdések
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
Javaslat
a 2004. évi Munkaterv módosítására
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Heller
Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság
elnöke:
Elmondja, hogy a
bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Vass
Antal Pénzügyi Bizottság
elnöke:
Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely
szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést.
Varga
Ferenc Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság támogatja az
előterjesztés elfogadását.
Ördögné
Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság egyetért az
előterjesztésben foglaltakkal.
Papdi
Istvánné Egészségügyi és
Szociális Bizottság elnöke:
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A
Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
30/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Javaslat a 2004. évi Munkaterv módosítására
H a t á r o z a t
1./ Mórahalom város
Képviselő-testülete - a polgármester javaslatára - 2004. évi Munkatervét az alábbiak szerint
módosítja: A 2004. május 27-re tervezett
„Beszámoló az Alapfokú Művészeti Iskola munkájáról” tárgyú napirendet a 2004. április 29-én
megtartandó képviselő-testületi ülésre ütemezi át.
2./ A Képviselő-testület felhívja a
Jegyző figyelmét a módosításnak a Képviselő-testület 2004. évi Munkatervébe
történő beépítésére.
Felelős: Dr. Szántó Mária jegyző
Határidő: 2004. áprilisi kt. ülés
Erről értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
Szöginé Domokos Mária a
Csongrád Megyei Önkormányzat Idősek Otthona vezetője és munkatársa megérkezik a
Képviselő-testületi ülésre.
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a
bizottság megtárgyalta az előterjesztést és javasolja a 44/2003. /II.27./ Kt.
határozat 4. pontjára a következő jelentés időpontjának 2004. decemberről 2004. szeptember hónapra történő módosítását.
A bizottság a módosító javaslattal együtt egyhangúlag elfogadásra javasolja az
előterjesztést.
Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság
elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság
megtárgyalta az előterjesztést. A 44/2003. (II.27.) Kt. határozattal
kapcsolatban elmondja, hogy a bizottság véleménye szerint a lőfegyver
megvásárlása saját forrásból nem biztosítható, pályázati forrást kellene rá
találni. A fúvócső a bizottság meglátása szerint nem megfelelő. A bizottság
egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést
Az előterjesztéssel
kapcsolatosan kérdést Heller Sz. Tibor képviselő tesz fel,
melyre a választ Kosztyu Gyuláné óvodavezető, Nagy Szilvia Jogi és Szervezési
osztályvezető, Balog László kabinetvezető adja meg.
Hozzászólás:
Volford Imre képviselő:
Véleménye szerint támogatni
kellene a lőfegyver beszerzését.
Csányi
László alpolgármester
egyetért az Ügyrendi Bizottság módosító javaslatával.
Csányi László alpolgármester szavazásra bocsátja
az Ügyrendi Bizottság azon módosító javaslatát, mely a 44/2003. /II.27./ Kt. határozat 4. pontjára a következő jelentés
időpontjának 2004. decemberről 2004.
szeptember hónapra történő módosítására vonatkozik.
- A Képviselő-testület az Ügyrendi Bizottság
módosító javaslatát, mely a 44/2003.
/II.27./ Kt. határozat 4. pontjára a következő jelentés időpontjának 2004.
decemberről 2004. szeptember hónapra
történő módosítására vonatkozik, egyhangúlag elfogadja.
- A
Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést a módosító javaslattal
együtt.
31/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Jelentés a
képviselő-testület lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról
H a t á r o z a t
Mórahalom város Képviselő-testülete
megvitatta és elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról adott
jelentést.
A Képviselő-testület a 49/2002. ( II.
28.) Kt., az 50/2003. (II. 27.) Kt. határozat 2. pontjának, a 108/2003. (III.
27.) Kt., a 196/2003. (V. 29.) Kt., a 210/2003. (VI. 26.) Kt., a 253/2003.
(VIII. 14.) Kt., a 285/2003. (VIII. 28.) Kt., a 288/2003. (VIII. 28.) Kt., a
299/2003. (VIII. 28.) Kt., a 303/2003. ( X.1.) Kt., a 304/2003. (X.1.) Kt., a
325/2003. (X.1.) Kt., a 351/2003. (X: 30.) Kt., a 361/2003. (X.30.) Kt., a
374/2003. (XI. 27.) Kt., a 399/2003. (XII. 18.) Kt., a 413/2003. (XII. 18.)
Kt., az 5/2004. (I. 29.) Kt., a 9/2004 (I. 29.) Kt. határozatok végrehajtásáról további jelentést
nem kér.
A 229/2001. (X. 11.) Kt. határozat végrehajtásáról a 2004. márciusi
kt. ülésen kér újabb jelentést.
A 295/2003. ( VIII. 28.) Kt., a
324//2003. ( X. 1.) Kt., a 371/2003. (XI. 27. ) Kt. határozat 3. pontjának, a
387/2003. (XI. 27.) Kt., a 405/2003. (XII. 18.) Kt., a 7/2004. (I. 29.) Kt.
határozatok végrehajtásáról a 2004. áprilisi kt. ülésen kér újabb jelentést.
A 171/2003. (V. 29.) Kt. határozat 9.
pontjának, a 391/2003. (XI. 27.) Kt. határozatok végrehajtásáról a 2004. májusi kt. ülésen kér újabb jelentést.
A 331/2003. (X.1.) Kt., a 355/2003.
(X.30.) Kt. határozatok végrehajtásáról a 2004. júniusi kt. ülésen kér újabb
jelentést.
A 318/2003. (X. 1.) Kt. határozat
végrehajtásáról a 2004. júliusi Kt. ülésen kér újabb jelentést.
A 213/2003. (VI. 26.) Kt., a 6/2004.
(I. 29.) Kt. határozat 4. pontjának végrehajtásáról a 2004. augusztusi kt.
ülésen kér újabb jelentést.
A 44/2003. (II. 27.) Kt. határozat 4.
pontjának végrehajtásáról a 2004. szeptemberi kt. ülésen kér újabb jelentést.
A 45/2003. (II. 27.) Kt. határozat 1.,
3-5. pontjainak végrehajtásáról a 2004. októberi kt. ülésen kér újabb
jelentést.
A 254/1999. (XI. 25.) Kt., a 93/2002.
( IV. 25.) Kt. határozat 1-8. pontjaira, a 125/2003. (IV. 22.) Kt. határozat 4.
pontjára, a 208/2003. (VI. 26.) Kt. határozat 2. és 4. pontjának
végrehajtásáról a 2004. novemberi Kt. ülésen kér újabb jelentést.
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Gyuris Péterné iskolaigazgató
3./ Vastag István igazgató
4./ Boldog Krisztina Gondozási
Központ mb. vezetője
5./ Móraép Kht. ügyvezető igazgatója
Tájékoztató
az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Csányi László alpolgármester:
Ismerteti
az Egészségügyi és Szociális Bizottság tájékoztatóját.
Csányi László alpolgármester:
Ismerteti
a polgármester saját hatáskörében hozott döntéseiről összeállított
tájékoztatót.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök
gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi.
32/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy:
Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
H a t á r o z a t
Mórahalom város Képviselő-testülete
az Egészségügyi és Szociális Bizottságra, valamint a Polgármesterre átruházott
hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatókat az SZMSZ 5. § /3/ bekezdése
alapján tudomásul veszi.
Erről értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke
II.
NAPIREND
Tájékoztató
a Csongrád Megyei Önkormányzat Idősek Otthona tevékenységéről
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Csányi László alpolgármester felkéri Szöginé
Domokos Máriát az Idősek Otthona vezetőjét, hogy a tájékoztatóhoz tegye meg
szóbeli kiegészítését.
Szöginé
Domokos Mária Csongrád Megyei
Önkormányzat Idősek Otthona vezetője:
Megköszöni Mórahalom város Képviselő-testületének
érdeklődését a Csongrád Megyei Önkormányzat Idősek Otthonában végzett
tevékenységekről. Elmondja, hogy nem volt lehetőségük mindent leírni, de
igyekeztek minél részletesebb tájékoztatást adni. Az Idősek Otthona 11
településről fogadja az időseket illetve a rászorulókat. Az Otthonba kérelem
illetve beutalás alapján lehet bekerülni. Az elmúlt időszakban csak néhány
kérelem elutasítására került sor. A férőhelyek száma 140-ről 120-ra csökkent.
Jelenleg a lakók száma 121 fő. Jónak ítéli meg a háziorvosokkal, a Móra-Vitál
Kht-val és a többi intézménnyel kialakult munkakapcsolatot, sokat segítenek az
intézmény munkájában. Az igazgató asszony kérni a Képviselő-testületet, hogy a
januári és a februári időpont a tájékoztatás elkészítéséhez nem túl jó időpont,
lehetne-e máskorra tenni, illetve, hogy a tájékoztató ne essen Megyei Közgyűlés
napjára.
Papdi Istvánné Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke:
Elmondja,
hogy a bizottság megtárgyalta az előterjesztést, melyet mélyrehatónak és
széleskörűnek tart. Valamint elmondja, hogy a bizottság meghívást kapott az
Idősek Otthonába egy személyes látogatásra, mellyel a bizottság élni kíván. A
bizottság egyhangúan elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Csányi László alpolgármester:
Szöginé Domokos Mária
igazgató asszony kérésére válaszként elmondja, hogy a tájékoztató elkészítésére
való felkérés időben postázásra került. Amennyiben a későbbiekben ilyen jellegű
probléma merül fel kérné ezt jelezni.
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
előterjesztést.
33/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy:
Tájékoztató a Csongrád Megyei Önkormányzat Idősek Otthona
tevékenységéről
H a t á r o z a t
1./ Mórahalom város
Képviselő-testülete a Csongrád Megyei Önkormányzat Idősek Otthona
tevékenységéről Szöginé Domokos Mária igazgató asszony által összeállított
részletes tájékoztatót megvitatta és azt tudomásul veszi.
Erről értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Szöginé Domokos Mária igazgató asszony
Csányi
László alpolgármester szünetet rendel el.
Nógrádi
Zoltán polgármester megérkezik az ülésre és a továbbiakban ő folytatja az ülés
levezetését.
III.
NAPIREND
- Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti
tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő
fontosabb eseményekről, és a lejárt határidejű határozatokról
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi
Zoltán polgármester két ülés
közti beszámolóját a jegyzőkönyv ….. sz. melléklete tartalmazza.
A beszámolóval
kapcsolatosan kérdést Heller Sz. Tibor, Vass Antal, Babarczi
János képviselők és Csányi László alpolgármester tesz fel, melyre a választ
Nógrádi Zoltán polgármester adja meg.
Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a beszámolót.
34/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Beszámoló
a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb
tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről, és
a lejárt határidejű határozatokról
H a t á r o z a t
Mórahalom
város Képviselő-testülete a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről,
a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő fontosabb
eseményekről szóló beszámolót elfogadja.
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
IV. NAPIREND
Aktuális
kérdések
Az
Önkormányzat 2004. évi költségvetéséről szóló rendelet megalkotása
Költségvetési
előterjesztéssel kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi
Zoltán polgármester:
Elmondja, hogy a költségvetési koncepció
kialakításánál a Képviselő-testület direktívákat határozott meg. A központi
költségvetés most sem biztosított dologi automatizmust, de az önkormányzat 5%
dologi automatizmust tervez az intézményeknek. Létszámgazdálkodás területén maximum
6%-os létszámleépítést határoztunk meg.
Egyensúlyi helyzet megteremtéséhez 8 fős létszám
leépítés szükséges. Az Önkormányzatnál volt a legnagyobb a létszámleépítés. A
Gondozási Központnál a tanyagondnokoknak besorolás feletti bért tudtunk adni. A
költségvetésben működési és fejlesztési forráshiány tapasztalható.
Ennek
köszönhető 55mFt fejlesztési hitel került beépítésre.
A gazdálkodásunk célkitűzése, hogy hitelünk ne
legyen. Ezzel együtt több, mint 30mFt-os működési hitelkerettel is számol
Önkormányzatunk, arra a nem várt esetre, ha ez szükségessé válik.
A
költségvetés szigorú költségvetés. Figyelemmel voltunk:
-
1995 óta folyamatosan igyekszik racionalizálni az intézmények tevékenységét.
- Igyekeztünk biztosítani az intézmények
színvonalas működését, működésük zavartalanságát.
-
Fejlesztési politikát megőrizni
-Adósságállományt
úgy megállapítani, hogy az a következő évek működését ne zavarja.
Költségvetés
végrehajtásánál fontosnak ítéli meg:
-negyedéves értékelést
-takarékosságra
való törekvést.
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Ismerteti a bizottsági
tagok állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják a
rendelet-tervezetet.
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottsági tagok szomorúan vették
tudomásul a létszámleépítésre vonatkozó adatokat, azonban a bizottság
egyhangúlag elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.
Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság
elnöke:
Kiindulási alap 1,2 mrd Ft-os főösszeg távol van a
2003-as évtől, de megkaptuk a magyarázatot rá. A Bizottság véleménye szerint
50mFt hitel vállalható, teljesíthető. Véleményük szerint az önhiki
igénybevételére nagy szükség lenne. A bizottság egyhangúlag támogatja a
rendelet-tervezet elfogadását.
Ördögné Gárgyán Mária Művelődési
és Közoktatási Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy minden intézményt érzékenyen érinti
a létszámleépítés, azonban meg kell próbálni ezt az űrt betölteni és eleget
tenni az intézmény zavartalan működésének. A bizottság egyhangúlag elfogadásra
javasolja a rendelet-tervezetet.
Papdi Istvánné Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke
Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az
előterjesztést különös tekintettel a társadalompolitikai, szociálpolitikai
juttatásokra. E vonatkozásban a 2004. évi végösszeg megegyezik a 2003. évi
végösszeggel, csak ezen összegen belül volt változás. A bizottság egyhangú
szavazattal elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.
Szűcsné
Dr. Fehér Éva Konzultatív Tanácsadó
Testület:
Elmondja, hogy a Konzultatív Tanácsadó Testület
tagjai jónak ítélik meg, hogy a költségvetés takarékossági elemeket tartalmaz.
Az előterjesztéssel
kapcsolatosan kérdést Ördögné Gárgyán Mária képviselő, Szűcsné
Dr. Fehér Éva a Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke tesz fel, melyre a
választ Nógrádi Zoltán polgármester adja meg.
Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az elterjesztést.
35/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Az Önkormányzat 2004. évi
költségvetéséről szóló rendelet megalkotása
Költségvetési előterjesztéssel
kapcsolatos tájékoztatási kötelezettség
H a t á r o z a t
Mórahalom város Képviselőtestülete az
államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 118. § alapján:
1.
2004. évi költségvetés előterjesztése kapcsán megtárgyalta az
önkormányzat:
- összevont mérleg adatait,
- a többéves kihatással járó
feladatokról szóló tájékoztatást
- közvetett támogatásokat (
adóelengedések, adókedvezmények)
2.
Felhívja az Intézmények vezetőjének a figyelmét, hogy a költségvetési
rendelet első félévi teljesítéséről szóló beszámoló elkészítésekor vizsgálja
felül a normatívák alakulását, és ezzel kapcsolatban a normatív finanszírozási
helyzetet.
Határidő: 2004. évi I. félévi
beszámoló
Felelős: Normatív támogatásban
részesülő intézmények vezetői
Felelős: jegyző
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán
Polgármester
2./ Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola
Igazgatója
3./ Napközi-otthonos Óvoda Vezetője
4./ Alapfokú Művészeti Iskola Igazgatója
5./ Gondozási Központ Vezetője
Nógrádi
Zoltán polgármester
szavazásra bocsátja az Önkormányzat 2004. évi költségvetéséről szóló
rendelet-tervezetet:
- A Képviselő-testület egyhangú szavazattal – az
elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város
Képviselő-testületének 5/2004. (II. 26.)
Ör. rendeletét az Önkormányzat 2004. évi költségvetéséről
A
rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv
…... sz. melléklete tartalmazza.
Mórahalom
város Képviselő-testületének 2004. évi gazdasági programja
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság ügyrendi szempontból
egyhangúan elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja,
hogy a bizottság részletesnek tartja az előterjesztést és egyetért az abban
foglaltakkal.
Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság
elnöke:
Elmondja, hogy jónak tartja a Képviselő-testület
2004. évi gazdasági programjában szereplő célokat. A bizottság egyetért az
előterjesztésben foglaltakkal, melyet egyhangúan elfogadásra javasol.
Ördögné Gárgyán Mária Művelődési
és Közoktatási Bizottság elnöke:
Ismerteti
a bizottsági tagok állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az
előterjesztést.
Papdi Istvánné Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság támogatja az
előterjesztés elfogadását.
Az előterjesztéssel
kapcsolatosan kérdést Babarczi János, Volford Imre, Ördögné
Gárgyán Mária, Vass Antal képviselők tesznek fel, melyekre a válaszokat Nógrádi
Zoltán polgármester és Dobó József a Móraép Kht ügyvezető igazgatója adják meg.
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
előterjesztést.
36/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Mórahalom város Képviselő-testületének 2004. évi
gazdasági programja
H a t á r o z a t
Mórahalom város Képviselő-testülete
az Önkormányzat és szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 9/1995.
/IV. 5./ KT. sz. rendeletének 11. § /4/ bekezdése alapján az Önkormányzat 2004.
évi gazdasági programját megtárgyalta és azt a melléklet szerint elfogadta.
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
Pénzbeli
és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 10/2000./III.30./
Kt. sz. rendelet módosítása
Előadó: dr. Szántó Mária jegyző
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság törvényességi
szempontból elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.
Papdi Istvánné Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke
Elmondja,
hogy a bizottság elfogadásra javasolja a rendelet-tervezetet.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
Nógrádi
Zoltán polgármester
szavazásra bocsátja a pénzbeli és
természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 10/2000./III.30./
Kt. sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet.
- A Képviselő-testület egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a
minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 6/2004. (II. 26.) Ör. rendeletét a pénzbeli
és természetbeni szociális ellátások helyi szabályairól szóló 10/2000./III.30./
Kt. sz. rendelet módosításáról.
A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv …... sz.
melléklete tartalmazza.
Adórendelet
módosítása
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely
szerint törvényességi szempontból egyhangúlag elfogadásra javasolják a
rendelet-tervezetet.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
Nógrádi Zoltán polgármester szavazásra bocsátja az építményadóról szóló 10/1991./XI.28./ Kt.
sz. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet.
- A Képviselő-testület egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a
minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 7/2004. (II. 26.) Ör. rendeletét az
építményadóról szóló 10/1991./XI.28./ Kt. sz. rendelet módosításáról.
A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv …... sz.
melléklete tartalmazza.
Aljegyző
kinevezése
Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző
Dr.
Szántó Mária jegyző:
Elmondja, hogy a Képviselő-testület a Helyi
Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény értelmében jegyző javaslatára
aljegyzőt nevezhet ki. Úgy gondolja, hogy Nagy Szilvia már bizonyított és
örülne, ha vele dolgozhatna együtt.
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
A bizottság örömmel
vette, hogy a Hivatalban dolgozó személy is nyújtott be az aljegyzői
álláshelyre pályázatot. A bizottság tagjai egyhangúlag elfogadásra javasolja az
előterjesztés elfogadását.
Kérdés: nincs
Hozzászólás:
Ördögné
Gárgyán Mária Művelődési és
Közoktatási Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy Nagy Szilvia már évek óta segíti a
Művelődési és Közoktatási Bizottság munkáját. Örül, hogy Polgármesteri
Hivatalon belül dolgozó személy lesz az aljegyző.
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
előterjesztést.
37/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Aljegyző kinevezése
H a t á r o z a t
1./ Mórahalom város
Képviselő-testülete Helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 36. § /l/ bekezdése által biztosított
jogkörében eljárva - a város jegyzőjének
javaslatára - Nagy Szilvia Mórahalom, István király út 2. szám alatti lakos,
köztisztviselőt aljegyzőnek kinevezi.
A kinevezés 2004. március 1-jétől határozatlan
időre szól.
A Képviselő-testület Nagy Szilvia
aljegyző illetményét 231.000,- Ft-ban állapítja meg.
2./ A Képviselő-testület felhívja a
Jegyzőt, hogy a munkaviszonnyal kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket tegye
meg.
Határidő:
2004. április 1.
Felelős:
Dr. Szántó Mária jegyző
A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról
további jelentést nem kér.
Erről értesítést kap:
l./ Dr. Szántó Mária jegyző
2./ Nagy Szilvia köztisztviselő
Nógrádi Zoltán polgármester:
Gratulál Nagy Szilvia aljegyző asszonynak.
Alapfokú
Művészeti Iskola igazgatói pályázati kiírás
Előadó: dr. Szántó Mária jegyző
Nógrádi Zoltán polgármester:
Elmondja, hogy az
igazgatói állás betöltésére szóló pályázat kiírásával a Képviselő-testület
törvényi kötelezettségét teljesíti.
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a Vastag
István igazgatói megbízása 2004. június 30. napján lejár. A bizottság jónak
ítéli meg, hogy az igazgatói állás betöltésére a pályázat időben kiírásra
kerül. A bizottság egyhangúan egyetért az előterjesztésben foglaltakkal.
Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke:
Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely
szerint egyhangúan elfogadásra javasolják az előterjesztést.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
előterjesztést.
38/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Alapfokú Művészeti Iskola igazgatói pályázati kiírás
H a t
á r o z a t
Mórahalom város Képviselőtestülete az
Alapfokú Művészeti Iskola igazgatói állás betöltésére a közalkalmazottak
jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. végrehajtásáról rendelkező többször módosított 138/1992. /X. 8./ Korm.
rendelet alapján az alábbi pályázatot hirdeti meg:
"Mórahalom város
Képviselőtestülete pályázatot hirdet a mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola igazgatói állásának
betöltésére.
Pályázati feltételek:
-magyar állampolgárság
-büntetlen előélet
-szakirányú (zeneművészeti) tanári
diploma vagy felsőfokú zeneművészeti iskolai diploma, továbbá
pedagógus-szakvizsga,
-legalább 5 év szakmai gyakorlat
A pályázathoz csatolni kell:
-részletes szakmai életrajzot
-az intézmény vezetésére vonatkozó
programot a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzeléssel
-a végzettséget tanúsító okirat
másolatát
-3 hónapnál nem régebbi erkölcsi
bizonyítványt
Előnyt jelent:
- idegen nyelvtudás
- 5 év vezetői gyakorlat
Bérezés: a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992.
XXXIII.tv. szerint.
A pályázat benyújtásának
határideje: a pályázat
megjelenésétől számított 30 nap.
A pályázat elbírálásának
határideje:a pályázati határidő
lejártát követő 60 nap.
Az
állás betölthető :2004.
július 1-jétől
A vezetői megbízás 5 évre szól.
A pályázatot Mórahalom város
Képviselőtestületéhez kell benyújtani:
6782 Mórahalom, Millenniumi sétány
2."
A Képviselőtestület felhívja a
jegyzőt, hogy a pályázatnak az Oktatási Közlönyben, a Délmagyarország c.
napilapban, valamint a helyi médiában való megjelenéséről gondoskodjon.
Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Szántó Mária jegyző
Értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
- Marton
Csaba r. őrnagy Mórahalmi őrsparancsnoki kinevezése
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester:
Elmondja, hogy a Kovács
Mihály alezredes megkereste az Önkormányzatot a Mórahalmi Rendőrőrs vezetőjének
kinevezésével kapcsolatosan. A Képviselő-testület törvényi kötelezettsége - a
rendőrőrs vezetőjének kinevezését megelőzően -
véleményének kinyilvánítása.
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy Marton
Csaba r. Őrnagy eddig megbízottként végezte munkáját. Úgy véli, hogy a
kollektívába sikerült beilleszkednie, valamint az emberek már ismerik
személyét. Véleménye szerint Marton úr megfelelően végzi munkáját. A bizottság
egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Az előterjesztéssel
kapcsolatosan kérdést Oltványi Gyula képviselő tesz fel, melyre a
választ Nógrádi Zoltán polgármester adja meg.
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
előterjesztést.
39/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Marton Csaba r. őrnagy Mórahalmi őrsparancsnoki
kinevezése
H a t á r o z a t
1./ Mórahalom város
Képviselő-testülete Marton Csaba r. őrnagy Urat alkalmasnak tartja a Mórahalmi
Rendőrőrs feladatainak ellátására, és javasolja a Rendőrségről szóló 1994. évi
XXXIV. törvény 8. § (2) bekezdése által biztosított jogkörében Marton Csaba r.
őrnagy határozatlan időre történő kinevezését.
Erről
értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Kovács Mihály r. alezredes kapitányságvezető
Tisza
Volán Rt. privatizációja
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság
elnöke:
Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely
szerint egyhangúlag elfogadásra javasolják az előterjesztést.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás:
nincs
- A
Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
40/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Tisza Volán Rt. privatizációja
H a t
á r o z a t
1./ Mórahalom város
Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvényben
foglalt jogosultsága alapján igényt jelent be Tisza Volán Rt Szeged
privatizációja kapcsán az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon
értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény 69/A § (5) és (6) bekezdésében
szabályozott, a helyi Önkormányzati kötelező és önként vállalt feladatok
ellátását hatékonyan szolgáló és azt elősegítő eszközök, vagyon, részvény önkormányzati tulajdonba adására. Mórahalom
város Önkormányzata a fenti körbe tartozó ingatlanokat ingyenesen illetve az
eszközöket, vagyont, részvényt térítés nélküli tulajdonba adással kéri.
2./ A Képviselő-testület
felhatalmazza Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy az 1./ pontban foglaltak
végrehajtása érdekében egyeztetéseket, tárgyalásokat folytasson, az ezzel
kapcsolatos dokumentumokat beszámolási kötelezettséggel aláírja.
3.
a) A Képviselő-testület utasítja a
polgármestert, hogy az 1./ pontban foglaltak végrehajtása során szerezzen
érvényt az ÁPV Rt-nél az Önkormányzat gazdaságfejlesztési stratégiai
célkitűzéseiben foglaltaknak, annak érdekében, hogy a megszerzett vagyon
Mórahalom város Önkormányzata kötelező és önként vállalt feladati ellátását
segítse elő, és szolgálja a foglalkoztatási, a szociális, a sport-, a gazdaság-
és területfejlesztési célkitűzések megvalósítását.
b) A Képviselő-testület megállapítja,
hogy az 1./ pontban foglaltak végrehajtása elősegíti Mórahalom város kistérségi
szerepkörének ellátását és megfelelően szolgálja A kistérségek
megállapításáról, lehatárolásáról és megváltoztatásának rendjéről szóló
244/2003 (XII.18.) Kormányrendeletben megállapított egységes kistérségi
központi feladatrendszere végrehajtását, a körzetközponti hatósági,
logisztikai, a közlekedési infrastruktúra-pótló funkciók kiteljesítését.
Határidő:
Igénybejelentésre: azonnal
Beszámolásra: 2004. márciusi Kt
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester
Erről
értesítést kap:
1./ Tisza Volán Rt. Szeged
2./ Nógrádi Zoltán polgármester
3./ ÁPV Rt.
Móraép
Kht., Móranet Kht., Móra-Vitál Kht. könyvvizsgálói feladatainak ellátására
megbízás
- Móraép Kht.
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass
Antal Pénzügyi Bizottság
elnöke:
Véleménye szerint
Horváth Ildikó könyvvizsgáló asszonnyal az elmúlt évek során jó munkakapcsolat
alakult ki. A bizottság egyetért az előterjesztésben foglaltakkal és
egyhangúlag elfogadásra javasolja mind a négy határozati javaslatot.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás:
nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
1.sz. határozati javaslatot.
41/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Móraép
Kht., Móranet Kht., Móra-Vitál Kht. könyvvizsgálói feladatainak ellátására
megbízás
H a t
á r o z a t
1. Mórahalom Város Képviselőtestülete, a MÓRAÉP
Városüzemeltetési, Szolgáltató és Kereskedelmi Közhasznú Társaság (6782
Mórahalom, Röszkei út 34.) Alapító Okiratának VI. fejezet 2. pontja alapján
Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (KJ-3389/95/XII.) bízza meg a 2004.
gazdasági évre a Móraép Kht. könyvvizsgálói feladatainak ellátására.
2. A Képviselőtestület
felhívja a Határozati-javaslat 1. pontjában megnevezett Közhasznú Társaság
ügyvezető igazgatóját, hogy az általa irányított társaság és Horváth Ildikó
között, a Közhasznú Társaság könyvelése kapcsán felmerült könyvvizsgálói
feladatok elvégzésére megbízási szerződést kössön a 2004. évre vonatkozóan. A
2004. évre szóló megbízatást úgy kell megkötni, hogy az a gazdasági évre
szóljon és annak a könyvvizsgálói jelentéssel való lezárásáig tartson. A
Képviselőtestület hozzájárul, hogy Horváth Ildikó könyvvizsgálói díja 26.000
Ft/hó +Áfa összegben kerüljön megállapításra.
Határidõ: azonnal
A Képviselő-testület nem kér külön beszámolót a
határozat végrehajtásáról.
Felelõs: Móraép Kht. - Dobó József ügyvezető igazgató
Errõl értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán polgármester
2. Dobó József ügyvezető igazgató és általa
Horváth Ildikó könyvvizsgáló
Móraép
Kht., Móranet Kht., Móra-Vitál Kht. könyvvizsgálói feladatainak ellátására
megbízás
- Móranet Kht.
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi
Zoltán polgármester:
Ismerteti a testület tagjaival az előterjesztésben
foglaltakat.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás:
nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 2.sz.
határozati javaslatot.
42/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Móraép Kht., Móranet Kht.,
Móra-Vitál Kht. könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbízás
H a t
á r o z a t
1. Mórahalom Város
Képviselőtestülete, a MÓRANET Mórahalmi Informatikai Szolgáltató Közhasznú
Társaság (6782 Mórahalom, Röszkei út 1.) Alapító Okiratának VI. fejezet 2.
pontja alapján Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (KJ-3389/95/XII.) bízza
meg a 2004. gazdasági évre a Móranet, Kht. könyvvizsgálói feladatainak
ellátására.
2. A Képviselőtestület
felhívja a Határozati-javaslat 1. pontjában megnevezett Közhasznú Társaság
ügyvezető igazgatóját, hogy az általa irányított társaság és Horváth Ildikó között,
a Közhasznú Társaság könyvelése kapcsán felmerült könyvvizsgálói feladatok
elvégzésére megbízási szerződést kössön a 2004. évre vonatkozóan. A 2004. évre
szóló megbízatást úgy kell megkötni, hogy az a gazdasági évre szóljon és annak
a könyvvizsgálói jelentéssel való lezárásáig tartson. A Képviselőtestület
hozzájárul, hogy Horváth Ildikó könyvvizsgálói díja 12.000 Ft/hó +Áfa összegben
kerüljön megállapításra.
Határidõ: azonnal
A Képviselő-testület nem kér külön beszámolót a
határozat végrehajtásáról.
Felelõs: Móranet Kht. – Duka Félix ügyvezető igazgató
Errõl értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán polgármester
2.Duka Félix ügyvezető igazgató és általa Horváth Ildikó könyvvizsgáló
Móraép
Kht., Móranet Kht., Móra-Vitál Kht. könyvvizsgálói feladatainak ellátására
megbízás
- Móra-Vitál Kht.
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi
Zoltán polgármester:
Ismerteti a 3. sz. határozati javaslat tartalmát a
képviselő-testülettel.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás:
nincs
- A
Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a 3.sz. határozati javaslatot.
43/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Móraép
Kht., Móranet Kht., Móra-Vitál Kht. könyvvizsgálói feladatainak ellátására
megbízás
H a t
á r o z a t
1. Mórahalom Város
Képviselőtestülete, a MÓRA-VITÁL Térségi Egészségmegőrző és Szociális Közhasznú
Társaság (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 7.) Alapító Okiratának VI. fejezet
2. pontja alapján Horváth Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (KJ-3389/95/XII.)
bízza meg a 2004. gazdasági évre a Móra-Vitál Kht. könyvvizsgálói feladatainak
ellátására.
2. A Képviselőtestület
felhívja a Határozati-javaslat 1. pontjában megnevezett Közhasznú Társaság
ügyvezető igazgatóját, hogy az általa irányított társaság és Horváth Ildikó
között, a Közhasznú Társaság könyvelése kapcsán felmerült könyvvizsgálói
feladatok elvégzésére megbízási szerződést kössön a 2004. évre vonatkozóan. A
2004. évre szóló megbízatást úgy kell megkötni, hogy az a gazdasági évre
szóljon és annak a könyvvizsgálói jelentéssel való lezárásáig tartson. A
Képviselőtestület hozzájárul, hogy Horváth Ildikó könyvvizsgálói díja 20.000
Ft/hó +Áfa összegben kerüljön megállapításra.
Határidõ: azonnal
A Képviselő-testület nem kér külön beszámolót a
határozat végrehajtásáról.
Felelõs: Móra-Vitál Kht. – Dr. Vághy Imre Richárd ügyvezető igazgató
Errõl értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán polgármester
2.Dr. Vághy Imre Richárd ügyvezető igazgató és általa Horváth Ildikó
könyvvizsgáló
Móraép
Kht., Móranet Kht., Móra-Vitál Kht. könyvvizsgálói feladatainak ellátására megbízás
- Haréna Kht., Homokkert Kht., Homokhát Kht.
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi
Zoltán polgármester:
Ismerteti a 4 sz. határozati javaslatban
foglaltakat a képviselő-testülettel.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás:
nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a
4. sz. határozati javaslatot.
44/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Móraép
Kht., Móranet Kht., Móra-Vitál Kht. könyvvizsgálói feladatainak ellátására
megbízás
H a t
á r o z a t
1. Mórahalom Város
Képviselőtestülete, egyetért azzal, hogy a Homokkert Közhasznú Társaság (6782
Mórahalom, Röszkei út 47.), a Haréna Közhasznú Társaság, valamint a Homokhát
Közhasznú Társaság taggyűlése a társaságok Alapító Okiratának alapján Horváth
Ildikó bejegyzett könyvvizsgálót (KJ-3389/95/XII.) bízza meg a 2004. gazdasági
évre társaságok könyvvizsgálói
feladatainak ellátására az alábbi könyvvizsgálói díjazással:
Haréna Kht. 7.000,-Ft
+ ÁFA/hó
Homokkert Kht. 6.000,-Ft
+ ÁFA/hó
Homokhát Kht. 20.000,-Ft
+ ÁFA/hó
Határidõ: azonnal
A Képviselő-testület nem kér külön beszámolót a
határozat végrehajtásáról.
Felelõs: közhasznú társaságok ügyvezető igazgatói
Errõl értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán polgármester
2. közhasznú társaságok ügyvezető igazgatói
Közalapítványok
könyvvizsgálata
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság részletesen megvitatta
az előterjesztésben foglaltakat, és egyhangúan elfogadásra javasolja a
Képviselő-testületnek.
Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
előterjesztést.
45/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Közalapítványok könyvvizsgálata
H a t
á r o z a t
1.) Mórahalom város
Képviselőtestülete a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámoló készítési és könyvvezetési
kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet
19. § (1) bek. alapján a 2004. gazdasági évre vonatkozóan az
Egészséges Mórahalomért Közalapítvány (6782
Mórahalom, Millenniumi sétány 16.)
Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány (6782
Mórahalom, Millenniumi sétány 16.)
Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapítvány (6782
Mórahalom, Millenniumi sétány 2.)
könyvelésére vonatkozó könyvvizsgálói
feladat ellátására Horváth Ildikó (Makó, Sírkert u. 51. sz.) bejegyzett könyvvizsgálót
(KJ-3389/95/XII.) bízza meg.
2.) A könyvvizsgálói díj:
2004.
gazdasági évre
Egészséges Mórahalomért Közalapítvány: 25.000 Ft + ÁFA
Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány: 38.000 Ft + ÁFA
Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapítvány: 20.000 Ft + ÁFA
3.) A Képviselőtestület felhívja az
alapítványok kuratóriumainak elnökeit, hogy a könyvvizsgálatra vonatkozó
megbízási szerződést az 1.) és 2.) pontban foglaltak szerint kössék meg, a
könyvvizsgáló részére a megbízást adják ki.
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester
Alapítványok kuratóriumainak elnökei
Határidő: 2004. március
A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról
külön jelentést nem kér
Erről
értesítést kap:
1.) Nógrádi Zoltán polgármester
2.) Egészséges Mórahalomért Közalapítvány
3.) Mórahalom Közoktatásáért Közalapítvány
4.) Mórahalmi Önvédelmi Csoport Közalapítvány
A
széksósi régi iskolaépület rekonstrukciója SAPARD pályázati forrás
igénybevételével
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester:
Elmondja, hogy e pályázati forrás megszerzése
esetén befejeződhet a széksósi iskolával kapcsolatos mindenféle felújítási
program. A tervek szerint a pályázati program megvalósulása esetén a széksósi
iskolában iskolai és turisztikai szálláshelyek kapnának helyet.
Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság
elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság egyetért az
előterjesztésben foglaltakkal és egyhangúlag támogatja a pályázat benyújtását.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás:
nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
előterjesztést.
46/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: A széksósi régi iskolaépület rekonstrukciója
SAPARD pályázati forrás igénybevételével
H a t
á r o z a t
1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért a
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, mit a SAPARD pályázatok kezelője
által Falufejlesztés és –felújítás, a
vidék tárgyi és szellemi örökségének védelme és megőrzése támogatására
címmel kiírt pályázati felhívással, és támogatási igényt nyújt be a Mórahalom
külterület 0231 hrsz-on található széksósi öreg (II. sz.) iskolaépület
funkcióváltással egybekötött felújítása céljából.
2./ A Képviselőtestület a beruházás teljes
bekerülési költségét bruttó 66.660.000,- Ft-ban állapítja meg. A fejlesztés
áfát tartalmazó összköltségéből 25%-ot, azaz bruttó 16.665.000,- Ft összegű
önrészt vállalja. Az igényelt támogatás 75%, azaz bruttó 49.995.000,- Ft.
3./ A Képviselőtestület a pályázati kiírásnak
megfelelően a nyújtott támogatás fedezeteként biztosítja a megvalósítás helyének
ingatlanát, a tulajdonát képező Mórahalom 0231 hrsz-ú ingatlant jelzálogjog
bejegyzésre a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal javára.
4./ A Képviselő-testület utasítja a Polgármestert
a pályázat határidőben történő benyújtására, felhatalmazza a szükséges
nyilatkozatok megtételére, beleértve az azonnali beszedési megbízásra vonatkozó
nyilatkozatokat is.
5./ A Képviselőtestület felhívja a Jegyző
figyelmét, hogy sikeres pályázat esetén az Önkormányzat 2004. évi költségvetési
rendeletében a fenti pályázaton nyert összeget építse be.
Felelős:
4./ pont: Polgármester
5./
pont: Jegyző
Határidő:
4./ pont 2004. február 29.
5./
pont 2004. márciusi Kt. ülés
Beszámolásra: 2004. áprilisi Kt. ülés
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
Egészségügyi
szakrendelő részére röntgengép beszerzése céltámogatás igénybevételével
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely
szerint egyhangúlag elfogadásra javasolja az 1. és 2. számú határozati
javaslatot is.
Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság
elnöke:
Elmondja, hogy a
bizottság megvitatta az előterjesztést és mindkét határozati javaslatot
elfogadásra javasol a Képviselő-testületnek.
Az előterjesztéssel
kapcsolatban kérdést tesz fel Ördögné Gárgyán Mária képviselő asszony és
Vass Antal képviselő, melyekre a választ Szűcsné Dr. Fehér Éva a Konzultatív
Tanácsadó Testület elnöke és Rozsnyainé Hódi Mária Szociális és Igazgatási osztályvezető
adja meg.
Hozzászólás:
nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
1. sz. határozati javaslatot..
47/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Egészségügyi szakrendelő
részére röntgengép beszerzése céltámogatás igénybevételével
H a t
á r o z a t
1./Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért
Mórahalom város Önkormányzatának szakrendelője számára gép-műszer beszerzés
céltámogatással megvalósuló 32.000.000,- Ft összköltségű önkormányzati
beruházással. A Képviselőtestület - a mórahalmi Önkormányzatot érintő - saját
forrásként 15.520.000,- Ft-ot – a
beruházási adatlap szerinti ütemezésben – a 2004. évi költségvetési
rendeletében biztosítja.
2./A Képviselőtestület felhatalmazza a Polgármestert
az egészségügyi gép-műszer beszerzés céltámogatással megvalósuló beruházásához
Mórahalom, Öttömös, Pusztamérges, Ruzsa, Zákányszék, Ásotthalom községek
Önkormányzatának saját forrás megoszlását tartalmazó Együttműködési
Megállapodás aláírására.
3./A Képviselőtestület felhívja a Jegyzőt sikeres
pályázat esetén a támogatási összegnek az önkormányzat 2004. évi költségvetésbe
való beépítésére.
Határidő: 2004. április 1.
Felelős:
2. pontra Nógrádi Zoltán polgármester
3. pontra Dr. Szántó Mária jegyző
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
3./ Együttműködési Megállapodást
aláíró települések önkormányzatai
Egészségügyi
szakrendelő részére röntgengép beszerzése céltámogatás igénybevételével
Előadó:
Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester:
Ismerteti az előterjesztésben foglaltakat a
Képviselő-testület tagjaival.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás:
nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a
2. sz. határozati javaslatot.
48/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy:
Egészségügyi szakrendelő részére röntgengép beszerzése céltámogatás
igénybevételével
H a t á r o z a t
B)
A címzett és céltámogatási igénybejelentés 2. számú dokumentuma
.............................. számú képviselő-testületi határozat
Mórahalom város önkormányzat képviselő-testülete
az egészségügyi gép-műszer beszerzés céltámogatással megvalósuló beruházásáról
az alábbiak szerint dönt:
I. A beruházás pénzügyi forrásai
I.1. A
beruházás összköltsége: 32.000
ezer forint
I.2. A képviselő-testület saját
forrásként az éves költségvetési rendeleteiben 15.520 ezer forintot - a
beruházási adatlap szerinti ütemezésben - biztosítja.
|
|
|
|
|
I.3. A saját forrás összegéből: |
|
|
|
|
|
|
|
Saját bevétel: |
|
15.520 ezer forint |
|
Lakossági hozzájárulás:
(amennyiben a beruházás megvalósításához víziközműtársulati hitel
igénybevételét tervezik, úgy az annak fedezetéül szolgáló lakossági
hozzájárulást is e soron kell szerepeltetni) |
|
|
|
Hitel: |
|
........ ezer forint |
|
Egyéb állami
támogatások |
|
........ ezer forint |
|
ebből: |
|
|
|
KAC: |
........ ezer forint |
|
|
VICE: |
........ ezer forint |
|
|
TERKI: |
........ ezer forint |
|
|
CÉDE |
........ ezer forint |
|
|
Egyéb: |
........ ezer forint |
|
|
EU támogatások: |
|
........ ezer forint |
|
Egyéb: |
|
........ ezer forint |
|
|
||
|
I.4.
A képviselő-testület a beruházáshoz vállalt saját bevételeit az alábbiak
szerint biztosítja: |
|
|
|
|
|
Lekötött betét: |
........ ezer forint |
|
Tárgyi eszközök, immateriális javak
értékesítése: |
........ ezer forint |
|
Privatizációból származó bevétel (pl.
gázközműjuttatás): |
........ ezer forint |
|
Önkormányzati vagyon bérbeadásából,
üzemeltetéséből, koncesszióból származó bevétel: |
|
|
Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel
(önkormányzati körön belül): |
........ ezer forint |
|
Részvények, kárpótlási jegyek,
államkötvények, egyéb értékpapírok értékesítése: |
|
|
Osztalék- és hozambevétel: |
........ ezer forint |
|
Egyéb (SZJA helyben maradó része): |
15.520 ezer forint |
|
Összesen: |
15.520 ezer forint |
|
I.5. Az egy érdekeltségi egységre jutó
lakossági hozzájárulás összege (szennyvízberuházás esetén): |
|
I.6. A képviselő-testület az önkormányzat
korrigált saját folyó bevételét a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
törvény 88. §-a szerint a beruházási adatlap szerinti ütemezésben az alábbiak
szerint igazolja [Cct. 10. § (3) bek. b) pont].
Ezen adatlappal egyidejűleg nyilatkozik, hogy az önkormányzat hitelkérelme
legalább a hitelfelvétel évére és az azt követő két évre vonatkozóan megfelel a
helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 88. §-ában foglaltaknak. (Az önkormányzatnak az I.6. pontot kizárólag
abban az esetben kell kitöltenie, amennyiben az igénybejelentésben megjelölt
beruházásához hitelt kíván felvenni!)
|
|
|
Ezer forintra kerekítve |
||||||||||
|
|
|
|
Ebből |
|
||||||
|
No. |
Megnevezés |
Összesen |
........... |
........... |
........... |
.…….. |
........... |
|
||
|
|
|
|
éves ütemek |
|
||||||
|
|
|
1. |
2. |
3. |
4. |
5. |
6. |
|
||
|
1 |
|
Saját folyó bevétel |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1.1. |
Helyi adók |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1.2. |
Illetékbevételek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1.3. |
Bírságok |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1.4. |
Kamatbevételek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1.5. |
Egyéb sajátos bevételek |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2 |
|
Rövid lejáratú kötelezettségek [az 1990. évi
LXV. törvény 88. § (6) bekezdése szerint] |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2.1. |
Tőke- és kamattörlesztés |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
2.2. |
Lízingdíj |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
3 |
|
Korrigált saját folyó bevétel [(1.-2.) x
0,7] |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
4 |
|
Az önkormányzat által adott év(ek)ben még
vállalható fizetési kötelezettségek (az önkormányzat részére legfeljebb ezen
összeg erejéig bocsátható ki hitelígérvény) (3.4.) |
|
|
|
|
|
|
|
|
II. A településrendezési tervvel való összhang
A képviselő-testület
igazolja, hogy a céltámogatással megvalósítandó beruházás a ..... számú
képviselő-testületi rendeletben elfogadott településrendezési tervvel
összhangban van.
III. Tulajdonjog
A
képviselő-testület igazolja, hogy a céltámogatással megvalósítandó beruházás
(kivéve szennyvízcsatorna, egészségügyi gép-műszer beszerzés, állami tulajdonú
közintézmények alatti pinceingatlanok veszélyelhárítása, valamint természetes
partfalak által veszélyeztetett állami tulajdonú közintézmények
veszélyelhárítása) az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő teher-, per-
és igénymentes ingatlanon valósul meg.
E
határozathoz az önkormányzatnak a 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapot
csatolnia kell (kivéve szennyvízcsatorna-hálózat építése, egészségügyi
gép-műszer beszerzés). A pincerendszerek és természetes partfalak
veszélyelhárítási munkálatai esetében a veszélyeztetett ingatlan (állami, önkormányzati
tulajdonú közintézmény, belterületi közút, közpark) 30 napnál nem régebbi
tulajdoni lapját.
IV. Kötelező feladat ellátását szolgáló vagyon
korábbi elidegenítése
Az
önkormányzat az igénybejelentést megelőző tíz évben az igénybejelentésben
megjelölt ugyanazon kötelező feladat ellátását szolgáló vagyonát nem
idegenítette el/elidegenítette (a
megfelelő szöveg aláhúzandó).
Amennyiben
az önkormányzat az igénybejelentést megelőző tíz évben e vagyonát
elidegenítette, úgy nyilatkozik, hogy az elidegenítést műszaki vagy szakmai
okok tették szükségessé. Az elidegenítésből befolyt vételárat vagy annak
megfelelő összeget az önkormányzat saját forrásként a fenti beruházásra
biztosítja [Cct. 19. § (2) bek.].
Kelt: Mórahalom, 2004. év
február hó 11. nap
|
|
|
|
|
|
|
.......................................... |
.................................................... |
Dr. Szántó Mária
jegyző |
Nógrádi Zoltán
polgármester |
P. H.
Eredeti aláírásokkal, vagy:
a kiadmány hiteléül:
.............................................
(aláírás, dátum, pecsét)
Melléklet: 30 napnál nem
régebbi tulajdoni lap
Erről
értesítést kap:
1./
Nógrádi Zoltán polgármester
2./
Dr. Szántó Mária jegyző
Mórahalom,
III. körzet 61. sz. alatti (Királyhalmi Iskola) oktatási központ működtetésére
vonatkozó megállapodás kötése a Királyhalmi Tanyai Turisztikai és Kulturális
Egyesülettel
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság
elnöke:
Elmondja, hogy a
bizottság részletesen megtárgyalta az előterjesztést és a Királyhalmi
Turisztikai Egyesülettel kötendő megállapodást. A bizottsági tagok egyetértenek
az előterjesztésben foglaltakkal és azt elfogadásra javasolják.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás:
nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
előterjesztést.
49/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Mórahalom, III. körzet 61. sz.
alatti (Királyhalmi Iskola) oktatási központ működtetésére vonatkozó
megállapodás kötése a Királyhalmi Tanyai Turisztikai és Kulturális Egyesülettel
H a t
á r o z a t
1./ Mórahalom város
Képviselő-testülete támogatja a Mórahalom, III. körzet 61. sz. alatti volt
tanyai iskola – Királyhalmi iskola – Királyhalmi Tanyai Turisztikai és
Kulturális Egyesület általi működtetését. Az előterjesztés mellékletét képező megállapodásban
foglaltakkal egyetért, azt elfogadja. Ezzel egyidejűleg a 2003. október 1-jén
elfogadott megállapodást hatályon kívül helyezi.
2./ A Képviselő-testület
felhatalmazza a Polgármestert a Mórahalom város Önkormányzata és a Királyhalmi
Tanyai Turisztikai és Kulturális Egyesület közötti, a Mórahalom, III. körzet
61. sz. alatti volt tanyai iskola – Királyhalmi iskola – működtetésére vonatkozó megállapodás
aláírására.
Határidő: azonnal
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Királyhalmi Tanyai Turisztikai és
Kulturális Egyesület elnöke
A
Mórahalom, 0254/61, 0254/62, 0254/63, 0254/106, 0254/107, 0406/61 helyrajzi
számú területek művelés alóli kivonása és belterületbe csatolása telekkialakítás
céljából
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság
elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az
előterjesztést és támogatja a határozati javaslat elfogadását.
Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
előterjesztést.
50/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: A Mórahalom, 0254/61,
0254/62, 0254/63, 0254/106, 0254/107, 0406/61 helyrajzi számú területek művelés
alóli kivonása és belterületbe csatolása telekkialakítás céljából
H a t á r o z a t
1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete
megtárgyalta A Mórahalom, 0254/61,
0254/62, 0254/63, 0254/106, 0254/107,
és 0406/61 helyrajzszámú
területek művelés alóli kivonása és belterületbe csatolása telekkialakítás
céljából című előterjesztést.
2./ Mórahalom Város
Képviselőtestülete település- és gazdaságfejlesztési céljai megvalósítása
érdekében – figyelemmel Mórahalom város Településszerkezeti és Szabályozási
Tervéről szóló 132/1999. /VI.23./ Kt. sz. határozatára, valamint a Helyi
Építési Szabályzatról szóló 11/1999. /VII.1./ Kt. sz. rendeletére – a
termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 44. § /4/ bekezdése értelmében a 0254/61, 0254/62, 0254/63, 0254/106,
0254/107 és 0406/61 hrsz-ú külterületi földrészeket
belterületbe kívánja vonni. A Képviselőtestület a belterületbe vonás mellett
kéri a területek művelésből történő kivonását.
3./ A Képviselőtestület utasítja
Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy a belterületbe vonáshoz szükséges intézkedéseket
tegye meg.
Felelős:
Nógrádi Zoltán polgármester
Határidő:
azonnal.
Beszámolásra: 2004. júniusi Kt.
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester.
-
IHM-ITP-18 pályázat benyújtása helyi információs társadalom kiépítésére,
önkormányzati informatikai fejlesztés megvalósítására
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester:
Elmondja, hogy az Informatikai és Hírközlési
Minisztérium felhívására pályázatot nyújtunk be, melynek célja, hogy az
informatikai megoldások segítsék a gazdasági versenyképesség és a lakosok
életminőségének javítását. A pályázat Dr. Szántó Mária jegyző asszony
koordinálásával készül.
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az
előterjesztést és egyhangúlag támogatja a pályázat benyújtását.
Ördögné Gárgyán Mária Művelődési
és Közoktatási Bizottság elnöke:
Ismerteti
a bizottsági tagok állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az
előterjesztést.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás:
nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
előterjesztést.
51/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy:
IHM-ITP-18 pályázat
benyújtása helyi információs társadalom kiépítésére, önkormányzati informatikai
fejlesztés megvalósítására
H a t
á r o z a t
1./ Mórahalom város
Képviselő-testülete pályázatot nyújt be az Informatikai és Hírközlési
Minisztériumhoz a „Helyi közösségek gazdasági versenyképességét és a lakosság
életkörülményeit javító önkormányzati informatikai fejlesztések támogatása”
című felhívására. A pályázat összköltsége 12mFt, melyből az önkormányzat 4mFt
önrészt biztosít 2004. évi költségvetéséből.
2./ A Képviselő-testület
kiemelten fontosnak tartja Mórahalom város Informatikai Stratégiájának
maradéktalan megvalósítását, az önkormányzat és intézményei feladatrendszere
végrehajtásának informatikai támogatását. A Képviselő-testület a pályázat révén
az önkormányzati működés informatikai megoldásaival a gazdasági versenyképesség
fokozását és a lakosok életminőségének javítását kívánja megvalósítani
3./
A Képviselő-testület utasítja a Polgármestert a pályázat határidőben történő
benyújtásáról és felhívja a jegyzőt, hogy nyertes pályázat esetén az elnyert
összeget az önkormányzat 2004. évi költségvetésébe építse be.
Felelős:
3./ pontra: Nógrádi Zoltán polgármester
Dr. Szántó Mária jegyző
Határidő:
Pályázat benyújtására: 2004. március 16.
Beszámolásra:
2004. júniusi Kt.
Erről
értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
-
Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulásának nyújtandó támogatás
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az
előterjesztést és egyetért az abban foglaltakkal.
Kérdés: nincs
Hozzászólás:
nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
előterjesztést.
52/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Homokháti Önkormányzatok
Kistérségfejlesztési Társulásának nyújtandó támogatás
H a t
á r o z a t
Mórahalom város Képviselőtestülete
megtárgyalta a Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulásának „A
Homokháti Kistérség feldolgozóipari vállalkozásainak EU csatlakozásra való
felkészítő képzés” című projektjére vonatkozó kérelmét és a következő
határozatot hozza:
1./ Mórahalom város
Képviselőtestülete a Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulásának
részére 3.636 eFt összegű vissza nem térítendő támogatást biztosít a fenti
projekt megvalósítása céljából, melyről a Társulással támogatási megállapodást
köt. A támogatási összeg felhasználásáról a Társulás a projekt megvalósulását
követően beszámol az Önkormányzatnak. Amennyiben a Társulás nem megfelelően
használta fel a támogatási összeget, úgy köteles a teljes összeget
visszafizetni az Önkormányzatnak.
Határidő: 2004. március 10.
Felelős: Polgármester
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Homokháti Önkormányzatok
Kistérségfejlesztési Társulása
A
Móra-Vitál Kht pályázata a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium
által kiírt Munkahelyteremtő Beruházások Támogatása című kiírásra
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság
elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az
előterjesztést, egyhangúlag támogatja a pályázat benyújtását.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás:
nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
előterjesztést.
53/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy:
A Móra-Vitál Kht pályázata
a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium által kiírt
Munkahelyteremtő Beruházások Támogatása című kiírásra
H a t
á r o z a t
1. Mórahalom Város
Képviselőtestülete megtárgyalta és elfogadta A Móra-Vitál Kht pályázata a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi
Minisztérium által kiírt Munkahelyteremtő Beruházások Támogatása című kiírásra tárgyú
előterjesztést.
2. A Képviselőtestület egyetért a
pályázati programban foglalt célokkal, mivel az megfelel Mórahalom város
általános, illetve részletes rendezési tervének, ezért biztosítja a Mórahalom
573/20 hrsz-ú (beépítetlen terület elnevezésű) 16.285 m2 területű
ingatlant jelzálogfedezetként a Móra-Vitál Kht pályázata részére, valamint
felhatalmazza a Polgármestert, hogy a jelzálogbejegyzéssel kapcsolatos
teendőket végezze el.
3. A Képviselőtestület felhatalmazza
a Polgármestert, hogy a pályázathoz csatolandó szándéknyilatkozatot írjon alá,
miszerint az Önkormányzat a Móra-Vitál Kht. részére bérbe ad a most épülő
Mórahalmi Gyógyfürdő épületében (Mórahalom, Szent László park 4. sz., hrsz:
2/1) több helyiséget a gyógyfürdőellátás kezeléseinek megvalósításához.
Határidő:
azonnal
Felelős:
Nógrádi Zoltán polgármester
Beszámolásra: 2004. júniusi KT. ülésre
Erről értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán polgármester
2. Móra-Vitál Kht (Dr. Vághy Imre Richárd)
3. Irattár
Az Ipari
Park 916/16 helyrajzszámú ingatlanának megosztása két ingatlanra, és egyik
eladása Soddu Tonino olasz befektető részére
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Varga Ferenc Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság
elnöke:
Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely
szerint elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás:
nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
előterjesztést.
54/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Az Ipari Park 916/16 helyrajzszámú
ingatlanának megosztása két ingatlanra, és egyik eladása Soddu Tonino olasz
befektető részére
H a t á r o z a t
1. Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta
az Ipari Park 916/16 helyrajzi számú ingatlanának megosztását és egyik részének
eladását Soddu Tonino (Olaszország, Alghero, Via Edison Thomas Alva 5.) olasz
befektető részére nettó 1.100,- Ft/m2 áron.
2. A Képviselő-testület felhatalmazza a
Polgármestert, hogy a telekmegosztási eljárást indítsa el, valamint az
előszerződést kösse meg.
Határidő:
azonnal
Felelős:
Nógrádi Zoltán polgármester
Beszámolásra: 2004. májusi KT. ülésre
Erről értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán polgármester
2. Soddu Tonino Szeged, Honvéd tér 5.
-
Közművelődési érdekeltségnövelő pályázathoz önrész biztosítása
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
A bizottság megvitatta az előterjesztést és
elfogadásra javasolja azt a képviselő-testületnek.
Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke
Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az
előterjesztést és elfogadásra javasolja.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás:
nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az
előterjesztést.
55/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy:
Közművelődési
érdekeltségnövelő pályázathoz önrész biztosítása
H a t
á r o z a t
1./ Mórahalom város Képviselő-testülete a helyi
önkormányzatok könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatásáról szóló
4/2004 (II.20.) NKÖM rendelete értelmében kültéri hangosító berendezés megvásárlására nyújt be pályázatot. A pályázat összköltsége 2.000.000 Ft, melyhez
a szükséges 500.000 Ft önrészt a Képviselő-testület biztosítja.
2./ A Képviselőtestület utasítja Nógrádi Zoltán
polgármestert, hogy szükséges nyilatkozatok megtételére és a pályázat
benyújtására.
3./ Felkéri Dr. Szántó Mária jegyzőt, hogy a
pályázat sikeres elbírálása esetén, az Önkormányzat 2004. évi költségvetési
rendeletének módosításakor az elnyert támogatást építse be.
Felelős:
1. pontra Nógrádi
Zoltán polgármester
2. pontra Nógrádi
Zoltán polgármester
3. pontra
Dr. Szántó Mária jegyző
Határidő:
A pályázat
benyújtására: 2004. március 25.
Beszámolásra: 2004.
augusztusi Kt. ülés.
Erről értesítést kap:
Nógrádi Zoltán
polgármester
Dr. Szántó Mária
jegyző
-
„Történelmi pillanat” Magyarország EU-s csatlakozásának méltó
megünneplésére irányuló rendezvény
költségeinek pályázatához önrész biztosítása (EUV2)
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Tájékoztatja a jelenlevőket, hogy a bizottság
megvitatta a rendezvény támogatására vonatkozó előterjesztést, azt egyhangúlag
elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek.
Ördögné
Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság egyhangúlag elfogadásra
javasolja ez előterjesztést.
Szűcsné
dr. Fehér Éva Konzultativ Tanácsadó Testület elnöke:
Elmondja, hogy a Testület is megtárgyalta az
előterjesztést. Örömmel vették, hogy a már meglévő hagyományőrző programsorozat
bővül. A testület elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
56/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: „Történelmi pillanat” Magyarország EU-s
csatlakozásának méltó megünneplésére irányuló rendezvény költségeinek
pályázatához önrész biztosítása (EUV2)
H a t
á r o z a t
1./ Mórahalom város Képviselő-testülete a Magyar
Köztársaság Kormányának felhívására, az Európai Unióhoz történő csatlakozás
méltó megünneplésére irányuló pályázatot nyújt be „Történelmi pillanat” címmel. A pályázott tervezett összköltsége bruttó 619.000 Ft, melyhez a szükséges 185.700 Ft önrészt a
Képviselő-testület biztosítja. Az igényelt támogatás 433.300 Ft.
2./ A Képviselőtestület utasítja Nógrádi Zoltán polgármestert,
hogy szükséges nyilatkozatok megtételére és a pályázat benyújtására.
3./ Felkéri Dr. Szántó Mária jegyzőt, hogy a
pályázat sikeres elbírálása esetén, az Önkormányzat 2004. évi költségvetési
rendeletének módosításakor az elnyert támogatást építse be.
Felelős:
1. pontra Nógrádi Zoltán polgármester
2. pontra Nógrádi Zoltán polgármester
3. pontra Dr. Szántó Mária jegyző
Határidő:
A
pályázat benyújtására: 2004. március 12.
Beszámolásra: 2004. augusztusi Kt. ülés.
Erről értesítést kap:
1 - 2 pontra Nógrádi Zoltán polgármester
3. pontra Dr. Szántó Mária jegyző
-
Magyarország EU-s csatlakozásának méltó megünnepelésére irányuló
„Honfoglalástól az Unióig” című helyi rendezvény költségeinek pályázatához
önrész biztosítása
(REF: EU-PRO2 ZA)
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass
Antal Pénzügyi Bizottság
elnöke:
A bizottság megvitatta az előterjesztés és
egyhangúlag elfogadásra javasolja azt a képviselő-testületnek.
Ördögné
Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az
előterjesztést és egyhangúlag elfogadásra javasolja.
Szűcsné
dr. Fehér Éva Konzultativ Tanácsadó Testület elnöke:
Elmondja, hogy a testület támogatja a május 1-i
hangulatot megelőzően megrendezendő ünnepi hangulatú programsorozatot.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a az előterjesztést.
57/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Magyarország EU-s csatlakozásának méltó
megünnepelésére irányuló „Honfoglalástól az Unióig” című helyi rendezvény
költségeinek pályázatához önrész biztosítása (REF: EU-PRO2 ZA)
H a t
á r o z a t
1./ Mórahalom város Képviselő-testülete történelmi
jelentőségű napnak tekinti a Magyar Köztársaság csatlakozását az Európai
Unióhoz, melyet helyi rendezvény keretében kíván megünnepelni.
2./ A Képviselő-testület egyetért a
Miniszterelnöki Hivatal felhívására, az Európai Unióhoz történő csatlakozás
méltó megünneplésére irányuló „Honfoglalástól
az Európai Unióig” c. pályázat (kódszám: EU-PRO2 ZA) benyújtásával.
A pályázat tervezett összköltsége bruttó 335.000,-Ft, melyhez a szükséges 135.000,-Ft önrészt 2004. évi költségvetésében a
Képviselő-testület biztosítja. Az igényelt támogatás 200.000,-Ft.
3./ A Képviselőtestület utasítja Nógrádi Zoltán
polgármestert a szükséges nyilatkozatok megtételére és a pályázat benyújtására.
4./ Felkéri Dr. Szántó Mária jegyzőt, hogy a
pályázat sikeres elbírálása esetén, az Önkormányzat 2004. évi költségvetési
rendeletének módosításakor az elnyert támogatást építse be.
Felelős:
1. pontra Nógrádi Zoltán polgármester
2. pontra Nógrádi Zoltán polgármester
3. pontra Dr. Szántó Mária jegyző
Határidő:
A
pályázat benyújtására: 2004. március 12.
Beszámolásra: 2004. augusztusi Kt. ülés.
Erről értesítést kap:
1 - 2 pontra Nógrádi Zoltán polgármester
3. pontra Dr. Szántó Mária jegyző
- Magyar
Városok Szövetsége Alapszabályának elfogadása
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság egyetért az előterjesztésben
foglaltakkal és elfogadásra javasolja a Képviselő-testületnek.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a az előterjesztést.
58/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Magyar Városok Szövetsége Alapszabályának
elfogadása
H a t
á r o z a t
1./ Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta
és elfogadja a határozat mellékletét képező, Magyar Városok Szövetsége
Alapszabályát.
2./ A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy a
Kisvárosi Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége tagként belépjen a Magyar
Városok Szövetségébe. A Képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy az
Alapszabály elfogadását rögzítő határozatot juttassa el a Kisvárosi
Önkormányzatok Országos Érdekszövetsége Elnökének.
Határidő:
Azonnal
Felelős:
Nógrádi Zoltán polgármester
Értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Kisvárosi Önkormányzatok Országos
Érdekszövetsége Elnöke
- A
köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célok
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely
szerint elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a az előterjesztést.
59/2004. /II. 26./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy:
A köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célok
H
a t á r o z a t
1./ Mórahalom Város
Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló módosított 1990. évi LXV.
törvény 10.§ (1) bek. m) pontjában biztosított jogkörében eljárva - figyelemmel
a köztisztviselők jogállásáról szóló módosított 1992. évi XXIII. törvény 34.§
(3) bekezdésre – Mórahalom Város
Képviselő-testületének Polgármesteri Hivatala köztisztviselői vonatkozásában
a teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célokat a 2004. évben a
Mellékletben foglaltak szerint állapítja meg.
2./ A Képviselő-testület
felkéri a Jegyzőt, hogy a köztisztviselők egyéni teljesítménykövetelményeit a
Mellékletben rögzített főbb célok alapján határozza meg.
Határidő:
azonnal
Felelős:
Dr. Szántó Mária jegyző
Erről értesítést kap:
Dr. Szántó Mária jegyző
Közérdekű bejelentések:
Heller
Sz. Tibor képviselő:
Lakossági információ alapján elmondja, hogy a
városban sok helyen probléma van a patkával, különösen a Béke utcában.
Szűcsné
Dr. Fehér Éva Konzultatív
Tanácsadó Testület elnöke:
A
járdán a sárga jelzés nagyfokú kopása észlelhető.
Volford
Imre képviselő:
Véleménye
szerint a Guczi soron útjavítást kellene végezni, ott még nem volt.
Oltványi
Gyula képviselő:
A
malom előtti rész, ahol rakodnak magán terület-e, és kinek a tulajdona?
Nógrádi
Zoltán polgármester:
- A Konzultatív Tanácsadó Testület észrevételével
kapcsolatosan elmondja, hogy intézkedni fog a járdán a sárga festés
újrafestését illetően.
- Oltványi Gyula képviselő úr kérdésére válaszként
elmondja, hogy a malom előtti rész a Közútkezelő tulajdonában van. A
Közútkezelő korlátozza a parkolást, melyet táblák is jeleznek.
Balog
László kabinetvezető:
Volford Imre képviselő felvetésére válaszként
elmondja, hogy a Guczi soron gázvezetésre fog sor kerülni és most inkább
rosszabb lesz az út a munkák befejezésig.
Nógrádi
Zoltán polgármester:
A képviselők a meg nem válaszolt kérdésekre
írásban kapnak választ. Más bejelentés nem lévén az ülést bezárja.
K.m.f.
Nógrádi Zoltán Dr.
Szántó Mária
polgármester jegyző