J e g y z ő k ö n y v
Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2005. január 20-án megtartott
soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében
Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester
Babarczi János,
Balogh Miklós, Csányi László, Csiszár István, Oltványi Gyula, Ördögné Gárgyán
Mária, Vass Antal, Heller Sz. Tibor, Vass Józsefné,
Volford Imre képviselők
Dr.
Szántó Mária jegyző
Igazoltan van távol: Papdi Istvánné, Masa Róbert, Varga Ferenc képviselők
Tanácskozási joggal jelen vannak:
- Nagy Szilvia aljegyző
- Rozsnyainé Hódi Mária Szociális és
Igazgatási osztályvezető
- Balog László
kabinetvezető
- Árva Béláné
Költségvetési és Adóoszt. vezető
- Kosztyu Gyuláné
óvodavezető
- Szűcs Julianna
könyvtárvezető
- Gyuris Péterné
iskolaigazgató
- Dr. Fábricz Károlyné
Gondozási Központ vezetője
- Vastag István Alapfokú
Művészeti Isk. igazgatója
- Duka Félix Aranyszöm
Rendezvényház igazgatója
- Hódi Pál Mórakert
Szövetkezet elnöke
- Dobó József MÓRAÉP Kht.
ügyv. igazgatója
- Szűcsné dr. Fehér Éva
Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke
- Csőke
Melinda a MÓRA-PARTNER Kht. igazgatója
- Lakosság részéről: 1 fő
Nógrádi Zoltán
polgármester:
Köszönti
a képviselőket és a meghívottakat.
Megállapítja
a határozatképességet, a l4 tagú
települési Képviselő-testület tagjaiból jelen van 11 fő, igazoltan van távol 3 képviselő.
Javaslatot
tesz a napirendi pontra.
I. Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti
tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő
fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű határozatokról
II. Aktuális kérdések
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a napirendi pontra tett javaslatot.
1/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Napirend jóváhagyása
H a t á r o z a t:
Mórahalom város
Képviselő-testülete a 2005. január 20-i Képviselő-testületi ülés napirendi
pontjait az alábbiak szerint fogadja el:
I. Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti
tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő
fontosabb eseményekről és a lejárt határidejű határozatokról
II. Aktuális kérdések
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
- Beszámoló a két
képviselő-testületi ülés közti tevékenységről,
a
fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő
fontosabb
eseményekről és a lejárt határidejű határozatokról
Előadó:
Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi
Zoltán polgármester két ülés közti beszámolóját a jegyzőkönyv 1. sz. melléklete
tartalmazza.
A napirendi ponttal kapcsolatban kérdést
tesznek fel Ördögné Gárgyán Mária képviselő asszony, melyre a választ Nógrádi
Zoltán polgármester megadja.
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
2/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti
tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő
fontosabb eseményekről, és a lejárt határidejű határozatokról
H a t á r o z a t:
Mórahalom város Képviselő-testülete a két képviselő-testületi ülés közti
tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet érintő
fontosabb eseményekről szóló beszámolót elfogadja.
Erről értesítést kap:
1./
Nógrádi Zoltán polgármester
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Elmondja,
hogy a bizottság részletesen megtárgyalta az előterjesztést, melyet egyhangúlag elfogadásra javasol a képviselő-testületnek. A
bizottsági tagok részéről kérdés a 310/2004. (X.07.)
Kt., a 342/2004.(X.28.) Kt. és a 369/2004.(XI.25.) Kt.
határozatokra adott jelentésekkel kapcsolatban merült
fel.
Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja,
hogy Varga Ferenc elnök úr távollétében ő tolmácsolja a bizottság véleményét. A bizottság a 230/2003. (VI.26.)
Kt. és a 143/2004. (IV.29.)
Kt. határozatokra adott jelentéseket tárgyalta meg.
Elmondja, hogy a bizottság úgy ítélte meg, hogy a határozatokra adott jelentés
megfelel a város gazdasági érdekeinek, egyhangúlag
elfogadásra javasolja.
Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság a 266/2004. (VIII.26.) Kt. határozatra adott
jelentést tárgyalta. A bizottság a Móra Ferenc ÁMK igazgatónőjének azon
jelentését tárgyalta, mely a Pedagógiai
Programot és a Minőségirányítási Programot szándékozik kiegészíteni egy olyan
tervvel, amely az iskolában folyó ellenőrzési terv bizonyos kiegészítéseit
tartalmazza. A bizottság úgy véli, hogy részletes tervet kapott kézhez.
Alkalmasnak tartják a tervet az intézményben az ellenőrzésre.
Az előterjesztéssel kapcsolatosan
megfogalmazott kérdésekre - melyeket Heller Sz. Tibor képviselő úr az Ügyrendi Bizottság nevében
tett fel - a
válaszokat Nógrádi Zoltán polgármester úr megadja.
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
3/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Jelentés a képviselő-testület lejárt határidejű
határozatainak végrehajtásáról
H a t á r o z a t:
Mórahalom város Képviselő-testülete megvitatta és
elfogadja a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról adott jelentést.
I.
A 264/2003.(VII.28) Kt.,
339/2003. (X.30.) Kt. 3. és 4. pontja, 10/2004. (I.29.) Kt., 143/2004. (IV.29.) Kt.,
194/2004. (V.27.) Kt., 256/2004. (VII.28.) Kt., 295/2004. (IX.16.) Kt.,
315/2004. (X.07.) Kt., 326/2004. (X.07.)
Kt., 337/2004. (X.28.)
Kt., 353/2004. (X.28.) Kt., 371/2004.(XI.25.) Kt.,
385/2004. (XI.25.) Kt., 397/2004. (XII.16.) Kt., 400/2004. (XII.16.) Kt.,
401/2004.(XII.16.) Kt., 402/2004. (XII.16.) Kt.,
403/2004. (XII.16.) Kt., 404/2004. (XII.16.) Kt., 405/2004. (XII.16.) Kt.,
410/2004. (XII.16.) Kt. határozatok
további jelentést nem kér.
A 230/2003. (VI.26.) Kt.,
289/2004. (IX.16.) Kt. 3/a pontja, 398/2004. (XII.16.) Kt., határozatok végrehajtásáról a 2005. februári
ülésen kér újabb jelentést.
A 307/2004. (X.07.) Kt.,
342/2004. (X.28.) Kt., 369/2004. (XI.25.)
Kt., 409/2004. (XII.16.) Kt. határozatok
végrehajtásáról a 2005. márciusi ülésen kér újabb jelentést.
A 175/2003. (V.29.) Kt.
határozat 6/a és 6/b pontja, 197/2004. (V.27.) Kt., 338/2004. (X.28.) Kt.,
339/2004. (X.28.) Kt., 408/2004. (XII.16.) Kt. határozatok
végrehajtásáról a 2005. áprilisi ülésen kér újabb jelentést.
A 122/2001. (V.31.) Kt. hat. 8. pontja, 347/2004. (X.28.)
Kt.. I. bek. 1,2,3 és 6. pontja, határozatok
végrehajtásáról a 2005. májusi ülésen kér újabb jelentést.
A 124/2004. (IV.29.) Kt.
II. bek. 3. pontja, 225/2004. (VI.24.) Kt., 254/2004.
(VII.28.) Kt. határozatok
végrehajtásáról a 2005. júniusi ülésen kér újabb jelentést.
A 266/2004. (VIII.26.)
Kt. 9. pontja határozat végrehajtásáról a 2005. augusztusi ülésen kér újabb
jelentést.
A 310/2004. (X.07.) Kt. határozat végrehajtásáról a 2006. januári ülésen kér újabb
jelentést.
Erről értesítést kap:
1./
Nógrádi Zoltán polgármester
2./
Dr. Szántó Mária jegyző
3./
Szűcs Julianna könyvtárigazgató
4./
Gyuris Péterné iskola igazgató
5./
Dr. Fábricz Károlyné Gondozási Központ vezetője
6./
Dobó József Móraép Kht. ügyvezető igazgatója
7./
dr. Vághy Richárd Móra-Vitál Kht. ügyvezető igazgatója
8./
Duka Félix Móranet Kht. ügyvezető igazgatója
9./
Vastag István igazgató
- Tájékoztató az átruházott hatáskörök
gyakorlásáról
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester:
Ismerteti az Egészségügyi
és Szociális Bizottság tájékoztatóját.
Kérdés: nincs
Hozzászólás : nincs
-
A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi.
Nógrádi Zoltán
polgármester:
Elmondja,
hogy a polgármester
saját hatáskörében hozott döntéseiről összeállított tájékoztató a következő Képviselő-testületi
ülésen került kiosztásra, a hatáskörbe tartozó ügyekben jelenleg az igények
befogadása folyamatos, döntések a végleges költségvetés ismeretében várhatóak.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
-
A
Képviselő-testület az átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul veszi.
4/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Tájékoztató az átruházott hatáskörök gyakorlásáról
H a t á r o z a t
Mórahalom város Képviselő-testülete az
Egészségügyi és Szociális Bizottságra átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló
tájékoztatókat az SZMSZ 5. § /3/ bekezdése alapján tudomásul veszi.
A polgármester hatáskörében hozott döntésekről a
Képviselő-testület 2005. februári ülésen tájékozódik.
Erről értesítést kap:
l./
Nógrádi Zoltán polgármester
2./
Egészségügyi és Szociális Bizottság elnöke
II. NAPIREND
Aktuális kérdések
- Az Önkormányzat 2004. évi
költségvetéséről szóló 5/2004.(II.26.) Ör. rendelet
módosítása
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán
polgármester.
Elmondja,
hogy az önkormányzat 2004. évi költségvetéséről szóló 5/2004. (II.26.) Ör. rendelet módosítására vonatkozó korábban kiküldött
anyaghoz a Képviselő-testületi ülést megelőzően határozati javaslat került
kiosztásra. Erre azért volt szükség, mert a Móra Ferenc Általános Művelődési
Központ pályázati források megelőlegezésére kapott előfinanszírozását vissza
kell fizetnie és erre vonatkozóan megállapodást kell
kötnie.
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a
bizottság törvényességi szempontból megfelelőnek tartja a rendelet tervezetet.
Egyhangúlag elfogadásra javasolják mind a rendelet-tervezetet mind pedig a határozati javaslatot.
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Tájékoztatja
a jelenlevőket, hogy a bizottság áttekintette a rendelet-tervezetet, az
intézmények részletes anyagát. Elmondja, hogy a bizottság az indoklást
pontosnak tartja, egyhangúlag elfogadásra javasolja.
Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja,
hogy mind a bizottság mind pedig a Képviselő-testület
az egész év folyamán tájékoztatást kapott a költségvetésről. Örömmel veszik,
hogy a 2004. évi céltartalék jelentős. Mindent figyelembe véve egyhangúlag elfogadásra javasolják az előterjesztést.
Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a
bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az
előterjesztést.
Volford Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja:
Tájékoztatja
a jelenlevőket, hogy Papdi Istvánné elnök asszony távollétében ő tolmácsolja a
bizottság véleményét.
Elmondja,
hogy a bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja a
rendelet-tervezetet a határozati javaslattal együtt.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
5/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Móra Ferenc Általános Művelődési Központ pályázati
önrész finanszírozási megállapodása
H a t á r o z a t
1./
Mórahalom város Képviselőtestülete hozzájárul a Móra Ferenc Általános
Művelődési Központ által az alább felsorolt feladatok pályázati
utófinanszírozása miatt kért többlet finanszírozáshoz
azzal, hogy a pályázat elszámolását követően az intézmény számlájára érkező
fedezetet követően a Polgármesteri Hivatal Költségvetési elszámolási számlájára
visszafizeti.
- OM számítógép pályázati önrész és fizetési megelőlegezés 1.711
eFt
- EKG-AKG tanfolyami költség megelőlegezés 2.096
eFt
- ÁFA befizetési kötelezettség, melyet
önellenőrzést követően visszakap 512 eFt
Összesen: 4.319
eFt
Határidő:
2005. június 30.
Felelős:
intézményvezető
2./ Mórahalom város Képviselőtestülete felhívja a
Polgármester figyelmét a fentiekben részletezett feladatok finanszírozására
vonatkozó megállapodást az intézményvezetővel kösse
meg.
Határidő:
azonnal
Felelős:
polgármester
Erről értesítést kap:
1./ Mórahalom város Polgármestere
2./ Mórahalom város Jegyzője
3./ Móra Ferenc Általános Művelődési
Központ Igazgatója
Nógrádi
Zoltán polgármester szavazásra bocsátja
az Önkormányzat 2004. évi költségvetéséről szóló 5/2004. (II.26.)
Ör. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet:
-
A Képviselő-testület egyhangú szavazattal – az elfogadás megfelel a minősített
szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 1/2005. (I. 20.) Ör. rendeletét az
Önkormányzat 2004. évi költségvetéséről szóló 5/2004. (II.26.)
Ör. rendelet módosításáról
A rendelet hiteles szövegét a jegyzőkönyv 5. sz.
melléklete tartalmazza.
- Állami
Számvevőszék által végzett ellenőrzésről készült jelentésre intézkedési terv
készítése
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester:
Elmondja,
hogy az Állami Számvevőszék célul tűzte ki, hogy négy évente
minimálisan minden ellenőrzést elvégez. Megállapították, hogy Önkormányzatunk a
korábbi ellenőrzésekkor megállapított hiányosságokat pótolta, a korábbi
ellenőrzésekkor feltárt olyan gazdálkodási kérdéseket, amelyeket az Állami
Számvevőszék fontosnak ítélt meg, az elmúlt időszak gazdálkodásában
érvényesítettük. A hiányosságokat megállapították, melynek pótlására
intézkedési terv került elkészítésre. Alapjában véve a gazdálkodás általános
menetére vonatkozó jogszabályi feltételek önkormányzatunknál adottak. Elmondja,
hogy büszkék lehetünk ezen jelentésre, mert az az önkormányzat, amely ekkora létszámmal, ekkora
költségvetési főösszeggel ilyen Állami Számvevőszéki jelentést tud produkálni,
ott túl sok elmaradás nem lehet és a
szakmai felkészültség megfelelő.
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja,
hogy a bizottsági ülésen személyesen részt vett Kisapáti Angéla, a Pénzügyi
Ellenőrzési Igazgatási Társulás munkatársa is. A bizottság hosszasan
áttanulmányozta a jelentés tartalmát. Úgy vélik, hogy az ÁSZ által
megfogalmazott észrevételeket komolyan kell venni, és arra kell törekedni, hogy
ezek hiányosságokat időben pótolni tudjuk. Kisapáti Angéla is ígéretet tett
arra, hogy a szükséges intézkedéseket - melyek a belső ellenőr hatáskörébe
tartoznak - megteszi. Az ÁSZ jelentése szakmai szempontból elfogadható. Mindent
figyelembe véve a bizottság egyhangúlag elfogadásra
javasolja az előterjesztést.
Szűcsné Dr. Fehér
Éva Konzultatív Tanácsadó
Testület:
Elmondja,
hogy a Testület laikusként foglalkozott az anyaggal. Az anyagot áttanulmányozva
megnyugtató volt számukra az összefoglaló. A hiányosságokra megszületett az
intézkedési terv. A Testület véleménye alapján elfogadásra javasolják az
előterjesztést.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
6/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Állami
Számvevőszék által végzett ellenőrzésről készült jelentésre intézkedési terv
készítése
H a t á r o z a t:
Mórahalom
város Képviselőtestülete megtárgyalta az Állami Számvevőszék által végzett
ellenőrzésről
készült jelentést és a következő intézkedési tervet hozza:
I.
Felhívja a Polgármester figyelmét a jelentésben foglalt alábbi hiányosságok
maradéktalan felszámolására
1.
terjessze a Képviselő-testület elé az ÁHt. 118. §-ában előírt mérlegek
és kimutatások tartalmának meghatározására vonatkozó – jegyző által
elkészített- rendelettervezetet;
2.
intézkedjen az előirányzatok feletti rendelkezési
jogok kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés átruházott
hatásköreinek a törvényi előírásokkal összhangban lévő szabályozásáról, az Ámr. 134. § (1) és (3) bekezdések, az Ámr.
137. § (2) bekezdésben előírtak teljesítése érdekében;
3.
kezdeményezze, hogy a gazdálkodási jogkörrel
rendelkezők hatásköreik gyakorlása esetén az összeférhetetlenségi követelmények
érvényesülésére figyelemmel kapjanak felhatalmazást az Ámr.
135 § (5) és a 138. § (1)-(3) bekezdéseiben és a teljesítések szakmai igazolás
rendjének felülvizsgálatára, az Ámr. 135. §. (4)
bekezdés előírásaihoz való igazodás érdekében;
4.
intézkedjen, hogy a zárszámadási rendelet
tervezetben a számszerűen bemutatott több éves kihatással járó kötelezettségek
és közvetett támogatások indokolva legyenek az Ámr.
116. § (9)-(10) bekezdéseiben előírtak teljesítése érdekében;
a munka
színvonalának javítása érdekében
5.
kezdeményezze a Képviselő-testület felé, hogy a
belső ellenőrzések tapasztalatairól történő beszámolás gyakoriságát, tartalmi
követelményeit határozza meg;
Határidő: 2005. május 31
Felelős: Polgármester
II. a
jogszabályi előírások maradéktalan betartása érdekében felhívja a Jegyző figyelmét a jelentésben foglalt alábbi hiányosságok megszüntetésére:
1.
hatáskörében eljárva a polgármesteri hivatal
ügyrendjében szabályozza a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői
ellenőrzési kötelezettséget, és az adatszolgáltatással kapcsolatos feladatokat
az Ámr.17.§ (5) bekezdés előírásához való igazodás
érdekében;
2.
gondoskodjon a gazdálkodási jogkörök
szabályozásának felülvizsgálatáról az Ámr. 134. §
(1)-(3) bekezdések és az Ámr. 137. § (2) bekezdés
előírásaira figyelemmel;
3.
Intézkedjen arról, hogy az átruházott jogkörrel
rendelkezők részére a Pénzkezelési Szabályzatban a jogkör gyakorlói részére
meghatározásra kerüljön, hogy mely előirányzatokra, milyen összegekig
jogosultak kötelezettséget vállalni.
4.
rendelkezzen arról, hogy a gazdálkodási jogkörök,
az érvényesítés és a szakmai igazolás, az összeférhetetlenség követelménye
érvényesüljön a szabályozásban az Ámr. 135. § (5) bekezdés
és a 138. § (1)-(3) bekezdés, valamint a 135. § (4) bekezdés előírásainak
megfelelően;
5.
gondoskodjon a kötelezettségvállalás célszerűségét
megalapozó eljárás, és dokumentálásának tartalmi követelményeinek
szabályozásáról az Ámr. 110. § (5) bekezdés a-c) pontjaiban előírtakra figyelemmel;
6.
rendelkezzen az operatív gazdálkodási feladatokat
végzők munkaköri leírásának módosításáról annak érdekében, hogy az
ellenőrzéseik viszonyításának alapjai meg legyenek határozva;
7.
biztosítsa az Önkormányzat által céljelleggel –
nem szociális ellátásként, – juttatott támogatások keretében az Áht. 13/A § (2) bekezdésének
betartását, a támogatási szerződéseket minden esetben kösse meg, írja elő a
számadási kötelezettséget, biztosítsa a számadások tartalmi felülvizsgálatát,
az elmulasztókat szólítsa fel számadási kötelezettségük teljesítésére,
intézkedjen a visszafizetési kötelezettség érvényesítéséről;
8.
gondoskodjon arról, hogy a zárszámadási rendelet
tervezete a több éves kihatással járó döntések, a közvetett támogatások
számszerű értékei szöveges indoklással alátámasztottak legyenek az Áht. 116. § (9)-(10) bekezdése előírásainak megfelelően;
9.
rendelkezzen az önállóan gazdálkodó intézmények
beszámolói felülvizsgálati rendjének szabályozásáról az Ámr.
149 § (3) bekezdésben előírtakhoz igazodóan;
10. az
Önkormányzat által céljelleggel – nem szociális ellátásként – juttatott
támogatások esetében biztosítsa, hogy az analitikus nyilvántartásból a döntést
hozó, a megállapodás ténye, az Áht. 13/A (2) bekezdésében előírt számadási kötelezettség
határideje, és annak teljesítése, valamint a felhasználás és az elszámolás
ellenőrzésének végzése megállapítható legyen;
11. gondoskodjon
arról, hogy az éves költségvetési rendelet tervezetei az előírt határidőben
elkészüljenek az Áht. 71.§ (1) bekezdés előírásaival
összhangban
A munka színvonalának javítása érdekében
12. gondoskodjon
a katasztrófa elhárítási terv elkészítéséről, és az informatikai rendszer
program részletezettségű hozzáférési jogosultságának
dokumentálásáról.
13. az
Önkormányzat által céljelleggel-nem szociális ellátásként- juttatott
támogatások esetében intézkedjen annak érdekében, hogy a támogatások rendeltetésszerű
felhasználása megtörténjen, lehetőség szerint a helyszínen is.
14. biztosítsa
a selejtezett eszközök ármegállapításának szabályozottságát;
15. a
193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 18. §-ában
foglaltak teljesítése érdekében kezdeményezze a középtávú ellenőrzési terv, és
a stratégiai terv elkészítését;
16. hatáskörében
eljárva vizsgálja felül a számviteli politikában meghatározott jelentős összegű
hiba mértékét, a közpénzekkel való felelős gazdálkodás követelményeinek
érvényesülése érdekében.
Határidő:
2005. június 30
Felelős:
Jegyző
Erről
értesítést kap:
1./Nógrádi
Zoltán polgármester
2./
Dr. Szántó Mária Jegyző
3./
Balog László kabinetvezető
4./
Árva Béláné osztályvezető
5./
ÁSZ Szeged, Rákóczi tér l.
6./
Irattár
- A Mórahalom, 0392/17, 0392/18, 0392/19, 0392/20, 0392/42 és 0392/44
helyrajzszámú ingatlanok művelés alóli kivonása és belterületbe csatolása az
ipari park területének bővítése céljából
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester:
Elmondja,
hogy különféle vállalkozások, esetleges befektetők tanúsítanak nagyfokú
érdeklődést településünk esetében, mely az Ipari Part bővítését jelenti.
Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja,
hogy a bizottság örömmel vette jelen előterjesztést, melyet egyhangúlag
elfogadásra javasol.
Az előterjesztéssel
kapcsolatosan kérdést tesz fel Ördögné Gárgyán Mária képviselő asszony, melyre a választ
Nógrádi Zoltán polgármester úr adja meg.
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
7/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: A Mórahalom, 0392/17, 0392/18, 0392/19, 0392/20,
0392/42 és 0392/44 helyrajzszámú ingatlanok művelés alóli kivonása és
belterületbe csatolása az ipari park területének bővítése céljából
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete
megtárgyalta „A Mórahalom, 0392/17, 0392/18,
0392/19, 0392/20, 0392/42 és 0392/44 helyrajzszámú ingatlanok művelés alóli
kivonása és belterületbe csatolása az ipari park területének bővítése céljából”
című előterjesztést.
2./ Mórahalom Város Képviselőtestülete település-
és gazdaságfejlesztési céljai megvalósítása érdekében – figyelemmel Mórahalom
város Településszerkezeti és Szabályozási Tervéről szóló 132/1999. /VI.23./ Kt. sz. határozatára, valamint
a Helyi Építési Szabályzatról szóló 11/1999. /VII.1./
Kt. sz. rendeletére – a termőföldről szóló 1994. évi
LV. törvény 44. § /4/ bekezdése értelmében a 0392/17,
0392/18, 0392/19, 0392/20 és 0392/42 helyrajzszámú területeket 1914
helyrajzszámon, a 0392/44 helyrajzszámú külterületi földrészt 1913
helyrajzszámon belterületbe kívánja vonni. A Képviselőtestület a belterületbe
vonás mellett, azt megelőzendő kéri a területek művelésből történő kivonását.
3./ A Képviselőtestület
utasítja Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy a művelés alóli kivonáshoz és a
belterületbe vonáshoz szükséges intézkedéseket tegye meg.
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester
Beszámolásra: 2005. márciusi Kt.
Erről
értesítést kap:
1./
Nógrádi Zoltán polgármester
- Fedett élelmiszer piac bérbeadása a Móraép Kht.
részére
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester:
Elmondja,
hogy 2004. szeptembere óta a piac az új helyén várja az érdeklődőket. Az
újonnan átadott piactér területén is a vásárhoz hasonlóan biztosítani kell a
szervezést és felügyeletet. Ezek figyelembevételével készült az előterjesztés a
fedett élelmiszer piac bérbeadásáról a Móraép Kht. részére.
Előterjesztői jogon
szeretné a határozati javaslatot 4. ponttal kiegészíteni az alábbiak szerint:
„ Mórahalom város Képviselő-testület felkéri a Móraép Városüzemeltetési
Szolgáltató és Kereskedelmi Kht. igazgatóját, hogy a napi élelmiszerpiac
üzemeltetési szabályzatát készítse el.
Felelős: Dobó József a
Móraép Kht. ügyvezető igazgatója
Határidő: 2005. februári
Kt.”
Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a
bizottság megtárgyalta az előterjesztést, melyet egyhangúlag
elfogadásra javasol.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja a polgármesteri
kiegészítést.
- A
Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja
a az előterjesztést a határozati javaslat
kiegészítésével együtt.
8/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Fedett élelmiszer piac bérbeadása a Móraép Kht.
részére
H a t á r o z a t:
1./
Mórahalom város Képviselő-testülete megtárgyalta a „Fedett élelmiszer piac üzemeltetésre való átadása a Móraép Kht. részére” tárgyú
előterjesztést.
2.
Mórahalom város Képviselő-testülete bérbe adja a Mórahalom, 916/1 hrsz. alatti
napi élelmiszerpiac üzemeltetését a Móraép Városüzemeltetési Szolgáltató és
Kereskedelmi Közhasznú Társaság részére 2005. január 1-től
kezdődően 2009. december 31-ig tartó határozott időtartamra.
3./ A
Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az 2./
pontban meghatározott üzemeltetésre vonatkozó megállapodás aláírására.
Határidő:
azonnal
Beszámolásra:
2005. márciusi Kt
Felelős:
Nógrádi
Zoltán polgármester
4./ Mórahalom város Képviselő-testület
felkéri a Móraép Városüzemeltetési Szolgáltató és Kereskedelmi Kht.
igazgatóját, hogy a napi élelmiszerpiac üzemeltetési szabályzatát készítse el.
Felelős: Dobó József a Móraép Kht. ügyvezető igazgatója
Határidő: 2005. februári Kt.
Erről
értesítést kap:
1.
Nógrádi Zoltán polgármester
2.
Dobó József ügyvezető igazgató
- Szociális alapszolgáltatások
ellátása
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán
polgármester:
Elmondja,
hogy a többcélú társulás normatíva igénylése érdekében szociális
alapszolgáltatás keretében megállapodások jöttek létre.
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Elmondja,
hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet örömmel vettek és egyhangúlag elfogadásra javasolják.
Volford Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a
bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet elfogadásra javasol.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az 1. sz. határozati javaslatot.
9/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Szociális
alapszolgáltatások ellátása - közösségi pszichiátriai ellátás társulás
keretében történő ellátása
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a szociális
igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 65/A. §-ban szabályozott közösségi pszichiátriai ellátás
társulás keretében történő ellátására létrejött .
együttműködési megállapodást – a melléklet szerint - jóváhagyja, egyben felhatalmazza a
Polgármestert a megállapodás aláírására.
2./ A Képviselőtestület
utasítja a Jegyzőt, a személyes gondoskodást
nyújtó ellátásokról szóló 9/2000. /III.31./ KT. számú
rendeletnek a közösségi pszichiátriai
ellátással kapcsolatos szabályozás érdekében szükséges intézkedések
megtételére.
Határidő: 2005. februári KT.
Felelős : Nógrádi Zoltán polgármester
Dr. Szántó Mária jegyző
Erről értesítést kap:
1./
Nógrádi Zoltán polgármester Mórahalom és
általa a Társult önkormányzatok polgármesterei
2./
Dr. Szántó Mária jegyző
- Szociális alapszolgáltatások
ellátása
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Elmondja,
hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet örömmel vettek és egyhangúlag elfogadásra javasolják.
Volford Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a
bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet elfogadásra javasol.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület
egyhangúlag elfogadja az 2. sz. határozati javaslatot.
10/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Szociális
alapszolgáltatások ellátása - támogató
szolgáltatás társulás keretében történő ellátása
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a szociális
igazgatásról és szociális ellátásokról szóló módosított 1993. évi III. törvény
65/C. §-ban szabályozott támogató szolgáltatás társulás keretében történő ellátására létrejött együttműködési
megállapodást – a melléklet szerint -
jóváhagyja, egyben felhatalmazza a Polgármestert a megállapodás
aláírására.
2./ A Képviselőtestület
utasítja a Jegyzőt, a személyes gondoskodást
nyújtó ellátásokról szóló 9/2000. /III.31./ KT. számú
rendeletnek a támogató szolgálat ellátásával kapcsolatos szabályozás érdekében
szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: 2005. februári KT.
Felelős: Nógrádi Zoltán
polgármester
Dr. Szántó Mária jegyző
Erről értesítést kap:
1./
Nógrádi Zoltán polgármester Mórahalom és
általa a Társult önkormányzatok polgármesterei
2./
Dr. Szántó Mária jegyző
- Szociális alapszolgáltatások
ellátása
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Elmondja,
hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet örömmel vettek és egyhangúlag elfogadásra javasolják.
Volford Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a
bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet elfogadásra javasol.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület
egyhangúlag elfogadja az 3. sz. határozati javaslatot.
11/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Szociális
alapszolgáltatások ellátása - jelzőrendszeres házi segítségnyújtás társulás
keretében történő ellátása
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a szociális
igazgatásról és szociális ellátásokról szóló módosított 1993. évi III. törvény
65. §-ban szabályozott jelzőrendszeres házi segítségnyújtás társulás keretében történő
ellátására létrejött
együttműködési megállapodást - a melléklet szerint - jóváhagyja, egyben felhatalmazza a
Polgármestert a megállapodás aláírására.
2./ A Képviselőtestület
utasítja a Jegyzőt, a személyes
gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 9/2000. /III.31./ KT. számú
rendeletnek a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás ellátásával kapcsolatos
szabályozás érdekében szükséges intézkedések megtételére.
Határidő: 2005. februári KT.
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester
Dr. Szántó Mária jegyző
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester Mórahalom és
általa a Társult önkormányzatok polgármesterei
2./
Dr. Szántó Mária jegyző
- Parlagfűvel fertőzött terültek mentesítése
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester:
Elmondja, hogy a parlagfűvel fertőzött területek
mindig gondot jelentenek. Az FVM két pályázati felhívást tett közzé a
parlagfűvel fertőzött területek mentesítési
programjának keretében eszközök beszerzésére.
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja,
hogy a bizottság örömmel vette ezen pályázati
felhívást, támogatja és az előterjesztést egyhangúlag elfogadásra javasolja.
Volford Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja:
Elmondja, hogy
bizottságuk is támogatja és egyhangúlag elfogadásra
javasolja az előterjesztést.
Szűcsné Dr. Fehér
Éva Konzultatív Tanácsadó
Testület:
Elmondja, hogy a Testület
örömét fejezte ki, hogy ezen pályázat lehetőséget ad
eszközbeszerzésre.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az 1. sz. határozati javaslatot.
12/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Parlagfűvel
fertőzött terültek mentesítése - GPS /
helymeghatározó/ eszközök beszerzésére
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felhívására elkészített, parlagfűvel
fertőzött területek fizikai mentesítéséhez szükséges GPS / helymeghatározó/ eszközök beszerzésére vonatkozó pályázati
programmal egyetért, annak benyújtását környezetvédelmi és egészségügyi
szempontból egyaránt fontosnak tartja. A beszerzendő 3 db készülék értéke – a
pályázati program főösszege - 440.000 Ft, amelyből 10 %-ot 44.000 Ft-ot
önrészként biztosít.
2./ A Képviselőtestület
felhívja a Jegyzőt, hogy sikeres pályázat esetén a támogatás összegét az
önkormányzat 2005. évi költségvetésébe építse be.
Határidő:
a pályázat benyújtására 2005. január 31.
Felelős : Nógrádi Zoltán polgármester
Dr. Szántó Mária jegyző
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
- Parlagfűvel fertőzött terültek mentesítése
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja,
hogy a bizottság örömmel vette ezen pályázati
felhívást, támogatja és az előterjesztést egyhangúlag elfogadásra javasolja.
Volford Imre Egészségügyi és Szociális Bizottság tagja:
Elmondja, hogy
bizottságuk is támogatja és egyhangúlag elfogadásra
javasolja az előterjesztést.
Szűcsné Dr. Fehér
Éva Konzultatív Tanácsadó
Testület:
Elmondja, hogy a Testület
örömét fejezte ki, hogy ezen pályázat lehetőséget ad
eszközbeszerzésre.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület
egyhangúlag elfogadja az 2. sz. határozati javaslatot.
13/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Parlagfűvel
fertőzött terültek mentesítése - motoros fűkaszák
beszerzésére
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város Képviselőtestülete a
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felhívására elkészített, parlagfűvel
fertőzött területek mechanikai gyomirtásra alkalmazható motoros fűkaszák beszerzésére
vonatkozó pályázati programmal egyetért, annak benyújtását környezetvédelmi és
egészségügyi szempontból egyaránt fontosnak tartja. A beszerzendő 2 db motoros fűkasza értéke és
működtetési költsége – a pályázati
program főösszege - 1.000.000 Ft,
amelyből 10 %-ot 100.000 Ft-ot önrészként biztosít.
2./ A Képviselőtestület
felhívja a Jegyzőt, hogy sikeres pályázat esetén a támogatás összegét az
önkormányzat 2005. évi költségvetésébe építse be.
Határidő: a pályázat benyújtására
2005. január 31.
Felelős : Nógrádi Zoltán polgármester
Dr. Szántó Mária jegyző
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
- A Mórahalom 0381 hrsz-ú közterület
elnevezése
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja,
hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, az Erzsébet királyné útja
elnevezést megfelelőnek tartják, egyhangúlag
elfogadásra javasolják.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
14/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: A Mórahalom
0381 hrsz-ú közterület elnevezése
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom Város Képviselőtestülete a helyi
önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10 §
/1/ bekezdés h) pontja, illetve a helyi önkormányzatok és szerveik feladat- és
hatásköreiről szóló 1991. évi XX. törvény 39. § /2/ bekezdése szerint
megtárgyalta „A Mórahalom 0381 hrsz-ú
közterület elnevezése” tárgyú előterjesztést, mely szerint a tárgyi
közterületet Erzsébet Királyné útjává kívánja elnevezni.
2./ A Képviselő-testület
felhatalmazza a Polgármestert és felkéri a Jegyzőt, hogy a fenti helyrajzi
számú közterület nevesítéséhez szükséges intézkedéseket tegye meg.
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester
Határidő: 2005. február
Beszámolásra: 2005. áprilisi Kt. ülés
Erről
értesítést kap:
1.
Nógrádi Zoltán polgármester
2. Dr. Szántó Mária jegyző
- A
Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának társulási megállapodásának és alapító okiratának módosítása
Előadó: Nógrádi Zoltán polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester:
Elmondja, hogy jogszabályi
változás miatt szükséges a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának társulási
megállapodásának és alapító okiratának módosítása.
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Elmondja,
hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet egyhangúlag
elfogadásra javasolnak.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag elfogadja az előterjesztést.
15/2005. /I. 20./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának
társulási megállapodásának és alapító
okiratának módosítása
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város Önkormányzatának
Képviselő-testülete a Homokháti Kistérség Többcélú Társulásának a 2004. évi
CVII törvénynek (továbbiakban Tkt. )
megfelelően módosított társulási megállapodását (II. számú
módosítás) és alapító okiratát (I. számú módosítás) a melléklet szerint
megvitatta és elfogadta.
2./ A Képviselő-testület
felhatalmazza Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy a Társulás módosított Alapító
Okiratát és társulási megállapodását aláírja.
Határidő: azonnal
Felelős: Nógrádi Zoltán
polgármester
Határozatról értesítést
kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
3./ Homokháti Kistérség Többcélú Társulása
- A
köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező célok
(teljesítményértékelés)
Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző
Dr. Szántó Mária jegyző:
Elmondja, hogy a minden köztisztviselő
munkateljesítményét, az önkormányzat kiemelt céljainak figyelembevételével
meghatározott teljesítménykövetelmények alapján, a munkáltatói jogkör
gyakorlója évente írásban értékeli.
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság
elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság egyetért az
előterjesztésben foglaltakkal.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
16/2005. /I. 20./
Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: A köztisztviselői
teljesítménykövetelmények alapját képező célok (teljesítményértékelés)
H a t á r o z a t
1./ Mórahalom Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
szóló módosított 1990. évi LXV. törvény 10.§ (1) bek.
m) pontjában biztosított jogkörében eljárva - figyelemmel a köztisztviselők
jogállásáról szóló módosított 1992. évi XXIII. törvény 34.§ (3) bekezdésre –
Mórahalom Város Képviselő-testületének
Polgármesteri Hivatala köztisztviselői vonatkozásában a
teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célokat a 2005. évben a Mellékletben foglaltak szerint állapítja meg.
2./ A Képviselő-testület felkéri a Jegyzőt,
hogy a köztisztviselők egyéni teljesítménykövetelményeit a Mellékletben
rögzített főbb célok alapján határozza meg.
Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Szántó Mária jegyző
Erről
értesítést kap:
Dr.
Szántó Mária jegyző
Nógrádi Zoltán polgármester:
Elmondja,
hogy Dohány Lászlóné dr.-tól kapott levelének másolata került kiosztásra minden
képviselő társa részére. Ebben a levélben megköszöni támogatásunkat a
Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete Mórahalmi Csoportja nevében.
Közérdekű bejelentés:
Vass Antal képviselő:
Megköszöni
az Úttörő utcai lámpatestek ügyében a Polgármesteri Hivatal intézkedését.
Elmondja, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utcában épült új
lakásoknál gondot jelent, hogy a garázson átfúj a szél.
Nógrádi Zoltán polgármester:
A Bajcsy-Zsilinszky utcai
garázsnyílások beépítését meg fogjuk vizsgálni.
Más
bejelentés nem lévén az ülést bezárja és zárt ülést
rendel el.
k.m.f.
Nógrádi Zoltán Dr.
Szántó Mária
polgármester
jegyző