JEGYZŐKÖNYV
Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2006. január 19-én
megtartott soros ülésén a Polgármesteri Hivatal Tanácskozó termében
Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester
Babarczi
János, Balogh Miklós, Csányi László, Csiszár István, Heller Sz. Tibor, Masa Róbert,
Oltványi Gyula, Ördögné Gárgyán
Mária, Papdi Istvánné, Vass Antal, Vass Józsefné,
Volford Imre képviselők
Dr. Szántó Mária jegyző
Igazoltan vannak távol:
Varga
Ferenc képviselő
Tanácskozási
joggal jelen vannak:
- Balog László kabinetvezető
- Árva Béláné
Költségvetési és Adóoszt. vezető
- Kosztyu Gyuláné óvodavezető
- Dr. Fábricz Károlyné Gondozási Központ vezetője
- Vastag István Alapfokú Művészeti Isk. igazgatója
- Gyuris Péterné Móra
Ferenc ÁMK igazgatója
- Kiss István Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézmény
igazgatója
- Szűcs Julianna Tóth Menyhért Városi Könyvtár és
Közösségi Ház vezetője
- Duka Félix Aranyszöm Rendezvényház igazgatója
- Dobó József Móraép Kht. ügyvezető igazgatója
- Hódi Pál Mórakert
Szövetkezet elnöke
- Baloghné Baranyás
Ágnes Huncutka Családi Napközi és Bölcsőde vezetője
Nógrádi Zoltán polgármester:
Köszönti a képviselőket, a meghívottakat és Balogh
László országgyűlési képviselőt.
Megállapítja a határozatképességet, a l4 tagú
települési Képviselő-testület tagjaiból 13 tag van jelen, 1 fő igazoltan van
távol.
Nógrádi
Zoltán
polgármester:
Javaslatot tesz a napirendi pontokra:
1./
Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb
tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb
eseményekről, a lejárt határidejű határozatokról
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
2./ Aktuális kérdések
Előadó: Témakörök szerint
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja a napirendi pontokra tett javaslatot.
1/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Napirend jóváhagyása
H a t á r o z a t:
Mórahalom város
Képviselő-testülete a 2006. január 19-i Képviselő-testületi ülés napirendi
pontjait az alábbiak szerint fogadja el:
1./
Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb
tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő fontosabb
eseményekről, a lejárt határidejű határozatokról
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
2./ Aktuális kérdések
Előadó: Témakörök szerint
Erről
értesítést kap:
1./
Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr.
Szántó Mária jegyző
-
Beszámoló a két képviselő-testületi ülés közti tevékenységről,
a fontosabb
tárgyalásokról, az önkormányzati szervezetet és lakosságot érintő
fontosabb
eseményekről és a lejárt határidejű határozatokról
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Nógrádi
Zoltán
polgármester két ülés közti beszámolóját a jegyzőkönyv ….
sz. melléklete tartalmazza.
A napirendi ponttal kapcsolatban kérdést
tesznek fel Oltványi Gyula és Papdi Istvánné képviselők, melyekre a választ Nógrádi Zoltán
polgármester megadja.
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
2/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi
határozat:
Tárgy: Beszámoló a két
képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az
önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről, és a lejárt határidejű
határozatokról
H a t á r o z a t:
Mórahalom város Képviselő-testülete a két
képviselő-testületi ülés közti tevékenységről, a fontosabb tárgyalásokról, az
önkormányzati szervezetet érintő fontosabb eseményekről szóló beszámolót
elfogadja.
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán
polgármester
Balogh
László
országgyűlési képviselő:
Köszönti a Tisztelt képviselő-testületet és az
ülésen megjelenteket. Nagyra méltatja Mórahalom város sikeres fejlesztéseit,
beruházásait. Megítélése szerint a város nagy hangsúlyt fektet az
együttműködésre, valamint példaértékűnek tartja a térségi összefogást, térségi
szerepvállalást. További jó egészséget és sikeres munkát kíván a
Képviselő-testületnek.
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a
bizottság áttekintette az előterjesztést, melyet egyhangúan
elfogadásra javasol.
Papdi Istvánné Egészségügyi és
Szociális Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az
előterjesztést különös tekintettel a 345/2005. (XI.17.)
Kt. számú határozatra adott
jelentésre, mely a MÓRA-VITÁL Kht. által
megrendezendő 2006. évi szűrőprogramok szervezésével kapcsolatos. A jelentés
tartalmazza az elmúlt évek tapasztalatait, valamint ezek alapján
megfogalmazódott javaslatokat is. Elmondja továbbá, hogy a végleges, részletes
anyag a társaság üzleti tervének elkészítésével egyidőben
készül el. A bizottság egyhangúan elfogadásra
javasolja.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
3/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Jelentés a képviselő-testület
lejárt határidejű határozatainak végrehatásáról
H a t á r o z a t:
Mórahalom város
Képviselő-testülete megvitatta és elfogadja a lejárt határidejű határozatok
végrehajtásáról adott jelentést.
A 42/2005. (II.17.) Kt., a 43/2005. (II.17.) Kt., az 54/2005. (II.17.) Kt., a 80/2005. (III.31.) Kt., 114/2005. (IV.21.) Kt., 134/2005. (V.26.) Kt., III. pontjára, a 200/2005. (VI.23.)
Kt., a 260/2005. (VIII.31.) Kt., a 292/2005. (IX.22.) Kt. I. pontja, a 293/2005. (IX.22.)
Kt., a 318/2005. (X.20.) Kt., a 320/2005. (X.20.) Kt., a 322/2005. (X.20.) Kt., a 380/2005. (XII.16.) Kt., a 382/2005. (XII.16.) Kt., a 383/2005. (XII.16.) Kt., a 385/2005. (XII.16.) Kt., a 395/2005. (XII.16.) Kt. határozatok
végrehajtásáról további jelentést nem
kér.
A 352/2005. (XI.17.) Kt. sz. határozat végrehajtásáról a 2006. februári ülésen kér
újabb jelentést.
Az 310/2004. (X.07.) Kt., 332/2004. (X.28.) Kt. sz. hat. 7. pontja, a
239/2005. (VII.29.) Kt.,
287/2005. (IX.22.) Kt. sz. hat. 6. pontja, a 295/2005. (IX.22.)
Kt. sz. határozatok végrehajtásáról a 2006. márciusi ülésen kér
újabb jelentést.
A 386/2005. (XII.16.)
Kt., 334/2005. (X.20.) Kt. II. pontja végrehajtásáról a 2006. áprilisi
ülésen kér újabb jelentést.
A 46/2004. (II.26.) Kt., a 99/2004. (III.25.) Kt., a 296/2005. (IX.22.) Kt. sz. határozatok végrehajtásáról a 2006. májusi ülésen kér
újabb jelentést.
A 117/2005.
(IV.21.) Kt., 345/2005. (XI.17.) Kt. 4./ pontja végrehajtásáról a 2006. augusztusi
ülésen kér újabb jelentést.
A 122/2001. (V.31.) Kt. 8. pontja végrehajtásáról a 2006. szeptemberi
ülésen kér újabb jelentést.
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
3./ Szűcs Julianna könyvtárigazgató
4./ Gyuris Péterné ÁMK
igazgató
5./ Dr. Fábricz Károlyné Gondozási Központ vezetője
6./ Dobó József Móraép Kht. ügyvezető igazgatója
7./ Dr. Vághy Richárd Móra-Vitál Kht. ügyvezető
igazgatója
8./ Duka Félix Móranet Kht. ügyvezető igazgatója
9./ Vastag István igazgató
10./ Kosztyu Gyuláné óvodavezető
11./ Csőke Melinda Mórapartner Kht. ügyvezető
igazgatója
- Zákányszék község
szennyvízfogadásával kapcsolatos szennyvíztelepi rekonstrukciók költsége
/ Jelentés a 332/2004.
/X. 28./ Kt. sz. határozata
7. pontja és a 287/2005. /IX. 22./ Kt. sz. határozat végrehajtásáról /
Előadó:
Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézmény igazgatója
Nógrádi
Zoltán
polgármester:
Elmondja, hogy Varga Ferenc a Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság elnökének távollétében Oltványi Gyula képviselő,
bizottsági tag tolmácsolja a bizottság véleményeit.
Heller Sz.
Tibor Ügyrendi
Bizottság elnöke:
Elmondja hogy a bizottság
megvitatta az előterjesztést, melyet egyhangúan elfogadásra javasol.
Oltványi
Gyula Gazdasági és Településfejlesztési
Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az
előterjesztést, melyet egyhangúan elfogadásra javasol.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
4/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Zákányszék község szennyvízfogadásával kapcsolatos szennyvíztelepi
rekonstrukciók költsége /Jelentés a 332/2004. /X. 28./ Kt.
sz. határozata 7. pontja és a 287/2005. /IX. 22./ Kt. sz. határozat végrehajtásáról/
H a t á r o z a t:
I/ Mórahalom város Képviselő-testülete a
Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézmény Igazgatója által a 332/2004. /X. 28./
Képviselő-testületi határozat 7. pontja és a 287/2005. (IX. 22.) Kt. sz határozat végrehajtásáról a „Zákányszék
község szennyvízfogadásával kapcsolatos szennyvíztelepi rekonstrukciók
költsége” tárgyában adott jelentést megvitatta és az alábbi intézkedési tervet határozza meg:
1./ A szükséges
szennyvíztisztító telepi ideiglenes intenzifikálás és
bővítés tervezői, technológusi vizsgálata. Ennek megfelelően az érintett
Önkormányzatok tájékoztatása. (2006. január 31.)
2./ A telep
ideiglenes intenzifikálásának és távlati bővítése
beruházási költségeinek meghatározása. (2006. február 15.)
3./ A zákányszéki
beruházáshoz kapcsolódó pályázati lehetőségek felkutatása a telep intenzifikálás és telepbővítés miatt. (2006. március hó)
4./ A telep
ideiglenes intenzifikálásának engedélyezési
tervezése, engedélyeztetése (2006. július hó).
5./ A szennyvíztelep
intenzifikálásának kialakítása a finanszírozási
költségek figyelembevétele (2006. szeptember hó.)
6./ A szennyvíztelep
bővítésének vízjogi engedélyezési terve és engedélyezése (2006. december 31.)
7./ Pályázat készítés a szennyvíztelep
bővítésre (2007. január hó.)
8./ A pályázati
források megnyerése esetén a telepbővítés közbeszerzési eljárása (2007. május
hó.)
9/ A szennyvíztelep
bővítésének kivitelezése (2007. július hó.)
10./ Az új bővített szennyvíztelep próbaüzeme,
üzembehelyezése (2007. december hó – 2008. január
hó).
II. A
szennyvíztisztító telep részletes bővítési költségkalkulációját a
Térségi Vízmű-üzemeltetési Intézmény Igazgatója 2006. év márciusi Képviselő-testületi ülésre terjeszti be.
Határidő:
Beszámolásra: 2006. március KT ülés
Felelős: Kiss István
igazgató
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Kiss István igazgató
- Tájékoztató az átruházott hatáskörök
gyakorlásáról
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Nógrádi
Zoltán polgármester:
Ismerteti az Egészségügyi és Szociális Bizottság
tájékoztatóját.
Kérdés:
nincs
Hozzászólás : nincs
- A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök
gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul
veszi.
Nógrádi Zoltán polgármester:
Ismerteti a saját hatáskörében hozott döntéseiről
összeállított tájékoztatót.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület az átruházott hatáskörök
gyakorlásáról szóló tájékoztatót egyhangúlag tudomásul
veszi.
5/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Tájékoztató az átruházott
hatáskörök gyakorlásáról
H a t á r o z a t
Mórahalom város
Képviselő-testülete az Egészségügyi és Szociális Bizottságra, valamint a
Polgármesterre átruházott hatáskörök gyakorlásáról szóló tájékoztatókat az
SZMSZ 5. § /3/ bekezdése alapján tudomásul veszi.
Erről értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán
polgármester
2./ Egészségügyi és
Szociális Bizottság elnöke
II. NAPIREND
Aktuális kérdések
Az Önkormányzat 2005.
évi költségvetéséről szóló 2/2005. /II. 17./ Ör.
rendelet módosítása
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Nógrádi Zoltán polgármester:
Elmondja,
hogy az Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata értelmében valamennyi
bizottság megvitatta a rendelet módosítást.
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottsági ülésen felmerült
kérdésekre Árva Béláné, a Költségvetési és Adóosztály
vezetője választ adott. A bizottság ügyrendi szempontból egyhangúan
elfogadásra javasolja a rendelet tervezetet.
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a
bizottsági tagok szakmailag jónak tartják az előterjesztést
és egyhangúan elfogadásra javasolják.
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az
előterjesztést és elfogadásra javasolja. Továbbá elmondja, hogy felmerült egy
kérdés a bizottsági ülésen az anyag 4. oldalán lévő otthonteremtési támogatás
visszafizetésére vonatkozóan.
Nógrádi Zoltán polgármester:
A Gazdasági és Településfejlesztési Bizottsági
ülésen felmerült kérdésre válaszként elmondja, hogy ez nem önkormányzati
felelősségi körbe tartozó visszafizetési kötelezettség. A központi költségvetés
keretén belül magánszemélyek kaphatnak bizonyos feltételek megléte esetén
otthonteremtési támogatást, melynek nem jogszerű felhasználása esetén a
visszafizetési kötelezettséget a települési önkormányzati költségvetés terhére
kell teljesíteni. Így a következő évi támogatás úgy kerül megállapításra, hogy
az előző évi visszafizetési kötelezettséget levonják a tárgy évi támogatások
átutalásakor.
Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási
Bizottság elnöke:
Örömmel látták, hogy
szép számú pályázati pénzeszköz átvezetéséről tanúskodik az előterjesztés. A
bizottság egyhangúan elfogadásra javasolja az
előterjesztést.
Papdi Istvánné Egészségügyi és
Szociális Bizottság elnöke:
Elmondja,
hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet egyhangúan
elfogadásra javasol.
Nógrádi
Zoltán polgármester:
Szavazásra bocsátja az
Önkormányzat 2005. évi költségvetéséről szóló 2/2005. /II. 17./ Ör. rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet:
- A Képviselő-testület – egyhangú szavazattal – az
elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 1/2006. (II.1.) Ör.
rendeletét az Önkormányzat 2005. évi
költségvetéséről szóló 2/2005. /II. 17./ Ör. rendelet
módosításáról.
A rendelet hiteles
szövegét a jegyzőkönyv ……. sz. melléklete tartalmazza.
- Az Önkormányzat 2004. évi zárszámadásáról szóló
9/2005. /III. 3l./ Ör rendelet módosítása
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke
Elmondja, hogy a bizottság megvitatta a
rendelet-tervezetet. A zárszámadási rendelet módosítása pótlólagos forráshoz
jutás miatt szükséges.
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy az
előterjesztésből megállapítható, hogy önkormányzatunk 1.541.091,-Ft
pótlólagos forráshoz jutott. Ennek átvezetése szükséges a rendeleten. Egyhangúan elfogadásra javasolja a rendelet módosítását a
bizottság.
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a bizottság elfogadásra javasolja
az előterjesztést.
Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási
Bizottság elnöke:
A bizottság támogatja az
előterjesztés elfogadását.
Papdi Istvánné Egészségügyi és
Szociális Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság egyetért az
előterjesztésben foglaltakkal.
Nógrádi
Zoltán polgármester:
Szavazásra bocsátja az
Önkormányzat 2004. évi zárszámadásáról szóló 9/2005. /III. 3l./ Ör rendelet módosítására vonatkozó rendelet-tervezetet:
- A Képviselő-testület – egyhangú szavazattal – az
elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 2/2006. (II.1.) Ör.
rendeletét az Önkormányzat 2004. évi
zárszámadásáról szóló 9/2005. /III. 3l./ Ör rendelet
módosításáról.
A rendelet hiteles
szövegét a jegyzőkönyv ……. sz. melléklete tartalmazza.
- Szociális ellátások
helyi szabályaira vonatkozó 9/2000. (III.30.) Kt. számú rendelet módosítása
Előadó: Dr. Szántó Mária jegyző
Papdi Istvánné Egészségügyi és
Szociális Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság egyetért az
előterjesztésben foglaltakkal.
Nógrádi
Zoltán polgármester:
Szavazásra bocsátja a
személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról szóló 9/2000. (III.30.)
Kt. számú rendelet módosítására
vonatkozó rendelet-tervezetet:
- A Képviselő-testület – egyhangú szavazattal – az
elfogadás megfelel a minősített szótöbbségnek - megalkotja Mórahalom város Képviselő-testületének 3/2006. (II.1.) Ör.
rendeletét a személyes gondoskodást
nyújtó ellátásokról szóló 9/2000. (III.30.) Kt. számú rendelet módosításáról.
A rendelet hiteles
szövegét a jegyzőkönyv ……. sz. melléklete tartalmazza.
- Mórahalom
Közoktatásáért Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke
Elmondja,
hogy a Szegedi Városi Ügyészség által végrehajtott törvényességi ellenőrzés
miatt szükséges a közalapítvány alapító okiratának módosítása. A bizottság egyhangúan elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási
Bizottság elnöke:
A bizottság egyhangúan
elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
6/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Mórahalom Közoktatásáért
Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város
Képviselő-testülete megtárgyalta a Mórahalom
Közoktatásáért Közalapítvány Alapító Okiratának módosításáról szóló
előterjesztést és az Alapító Okirat 8.2. pontjának
hetedik bekezdését az alábbiak szerint módosítja:
„A
kuratóriumi tisztségviselők összeférhetetlensége:
A vezető szerv határozathozatalában
nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli
hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont],
élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján
a) kötelezettség vagy
felelősség alól mentesül, vagy
b) bármilyen más előnyben
részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül
előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által
megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi
szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő
okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás.
Nem lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja, illetve
könyvvizsgálója az a személy, aki
a) a vezető
szerv elnöke vagy tagja,
b) a közhasznú szervezettel
a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy
munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem
rendelkezik,
c) a közhasznú szervezet
cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe
vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagjának
a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél
szerinti juttatást -, illetve
d) az a)-c) pontban
meghatározott személyek hozzátartozója.
A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet
más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan
közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben
legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény
szerinti köztartozását nem egyenlítette ki.
A közhasznú szervezet a felelős személyt, a
támogatót, az önkéntest, valamint e személyek hozzátartozóját - a bárki által
megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások, illetve a társadalmi szervezet
által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak
megfelelő juttatások kivételével - cél szerinti juttatásban nem részesítheti.
Ezen túlmenően nem lehet
kuratóriumi tisztségviselő, aki az alapítóval közeli hozzátartozói-, vagy
munkáltatói-munkavállalói viszonyban áll.”
2./ A Képviselő-testület
utasítja a polgármestert, hogy a Közalapítvány módosított, egységes szerkezetbe
foglalt alapító okiratát a Csongrád Megyei Bírósághoz nyújtsa be.
Határidő: azonnal
Felelős: Nógrádi Zoltán
polgármester
Erről értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán polgármester
2. Közalapítvány Kuratóriumának elnöke
3. Csongrád Megyei Bíróság
- Polgármesteri Hivatal
részben önálló intézményei Gondozási Központ, Tóth Menyhért Városi Könyvtár és
Közösségi Ház, belső ellenőrzéséről készült intézkedési terv
Előadó: Vass
Antal Pénzügyi Bizottság elnöke
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
A bizottság egyhangúan
elfogadásra javasolja az intézkedési tervben foglaltakat.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
7/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Polgármesteri Hivatal részben önálló
intézményei Gondozási Központ, Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház,
belső ellenőrzéséről készült intézkedési terv
H a t á r o z a t:
A Képviselő-testület
megtárgyalta a 2005. évi belső ellenőrzési ütemtervről szóló 368/2004. (XI.
25.) Képviselőtestületi határozat 4. pontjában előírt Polgármesteri Hivatal
részben önálló intézményei - Gondozási Központ, Tóth Menyhért Városi könyvtár
és Közösségi Ház - átfogó ellenőrzéséről készült jelentésében foglaltakat és a
következő intézkedési tervet fogadja el a Pénzügyi Bizottság javaslata alapján:
I. Gondozási Központ
1. Az intézmény által elkészített
szabályzatok felülvizsgálatát – beleértve a pénzkezelési szabályzatot, az
intézményi térítési díjak beszedéséről és nyilvántartásáról szóló szabályzatot
és a szakmai programot is - és a szükséges aláírások pótlását el kell végezni a
jelentésben foglaltak szerint, valamint a jogszabályi előírásoknak megfelelő
mellékleteket egységesen kell kezelni.
Határidő: 2006. március
Felelős: Intézményvezető
2. Szükséges a személyi anyagok
áttekintése, a hiányzó dokumentumok pótlása.
Határidő: azonnal
Felelős: Intézményvezető
3. Az intézményi kulcsnyilvántartást a
kulcsonként történő nyomon követhetés érdekében kell felfektetni.
Határidő: azonnal
Felelős: Intézményvezető
4 . Szükséges az
idősek klubjához egy fő klubvezető, illetve a gondozási központi működési forma
miatt heti 4 órában mentálhigiénés munkatárs vagy mozgásterapeuta alkalmazása.
Határidő: 2006.
költségvetés tervezés, 2006. februári kt.
Felelős: Intézményvezető
5. A személyes gondoskodást nyújtó
ellátási formák helyi igénybevételi szabályairól szóló rendelet
felülvizsgálatát összhangban a szociális törvény módosításaival el kell
végezni, és a Gondozási Központ használatába átadott ingatlanok
megállapodását ki kell egészíteni.
Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Szántó Mária
jegyző
6. A pénzügyi és banki folyamatok
dokumentálását áttekintve a jogszabályi előírásokat maradéktalanul
érvényesíteni kell. Az átvételi elismervény használatát be kell vezetni a házi
segítségnyújtás keretében nyújtott bevásárlásoknál.
Határidő: 2006. március
Felelős: Dr. Fábricz Károlyné intézményvezető
I. pontról a felelősök
2006. júniusi Kt. ülésen
kötelesek beszámolni.
II.
Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház
1.
Az SZMSZ felülvizsgálatát és a pénzkezelési szabályzat
pontosítását el kell végezni.
Határidő: 2006. március
Felelős: Szűcs Julianna
2.
Az intézményben dolgozók szabadság nyilvántartását
naprakésszé kell tenni, valamint a szabadság engedély tömb használatát be kell
vezetni. Felül kell vizsgálni a jegyzőkönyvben rögzített dolgozó személyi
anyagát, besorolását.
Határidő: azonnal
Felelős: Intézményvezető
A II. pontban foglaltakról a felelős 2006. júniusi
Kt. ülésen köteles
beszámolni.
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán
polgármester
2./ Dr. Szántó Mária
jegyző
3./ Árva Béláné osztályvezető
4./ Dr. Fábricz Károlyné intézményvezető
5./
Szűcs Julianna könyvtárvezető
- Egészséges Mórahalomért Közalapítvány, valamint Önvédelmi Csoport
Közalapítvány Alapító Okiratának módosítása
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke
A bizottság megtárgyalta az előterjesztést és egyhangúan elfogadásra javasolja.
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a
bizottság egyetért az előterjesztésben foglaltakkal.
Papdi Istvánné Egészségügyi és
Szociális Bizottság elnöke:
Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely
szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
8/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Egészséges Mórahalomért
Közalapítvány, valamint Önvédelmi Csoport Közalapítvány Alapító Okiratának
módosítása
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város
Képviselő-testülete megtárgyalta az Egészséges Mórahalomért Közalapítvány Alapító Okiratának módosításáról szóló előterjesztést és az
Alapító Okirat 7.13 pontját az alábbiak szerint módosítja:
„A
kuratóriumi tisztségviselők összeférhetetlensége:
A vezető szerv
határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki
vagy akinek közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont],
élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján
a) kötelezettség vagy
felelősség alól mentesül, vagy
b) bármilyen más előnyben
részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül
előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által
megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi
szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő
okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás.
Nem lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja, illetve
könyvvizsgálója az a személy, aki
a) a vezető
szerv elnöke vagy tagja,
b) a közhasznú szervezettel
a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy
munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem
rendelkezik,
c) a közhasznú szervezet
cél szerinti juttatásából részesül – kivéve a bárki által megkötés nélkül
igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által
tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő
cél szerinti juttatást -, illetve
d) az a)-c) pontban
meghatározott személyek hozzátartozója.
A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet
más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan
közhasznú szervezetnél töltött be – annak megszűntét megelőző két évben
legalább egy évig – vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti
köztartozását nem egyenlítette ki.
A közhasznú szervezet a felelős személyt, a
támogatót, az önkéntest, valamint e személyek hozzátartozóját – a bárki által
megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások, illetve a társadalmi szervezet
által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak
megfelelő juttatások kivételével – cél szerinti juttatásban nem részesítheti.
Ezen túlmenően nem lehet
kuratóriumi tisztségviselő, aki az alapítóval közeli hozzátartozói-, vagy
munkáltatói-munkavállalói viszonyban áll.”
2./ Mórahalom város
Képviselő-testülete megtárgyalta az Önvédelmi Csoport Közalapítvány Alapító
Okiratának módosításáról szóló előterjesztést és az Alapító Okirat 7.7 pontját az alábbiak szerint módosítja:
„A
kuratóriumi tisztségviselők összeférhetetlensége:
A vezető szerv
határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki
vagy akinek közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont],
élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján
a) kötelezettség vagy
felelősség alól mentesül, vagy
b) bármilyen más előnyben
részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül
előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által
megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi
szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő
okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás.
Nem lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja, illetve
könyvvizsgálója az a személy, aki
a) a vezető
szerv elnöke vagy tagja,
b) a közhasznú szervezettel
a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy
munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem
rendelkezik,
c) a közhasznú szervezet
cél szerinti juttatásából részesül – kivéve a bárki által megkötés nélkül
igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által
tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő
cél szerinti juttatást -, illetve
d) az a)-c) pontban
meghatározott személyek hozzátartozója.
A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet
más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan
közhasznú szervezetnél töltött be – annak megszűntét megelőző két évben legalább
egy évig – vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti
köztartozását nem egyenlítette ki.
A közhasznú szervezet a felelős személyt, a
támogatót, az önkéntest, valamint e személyek hozzátartozóját – a bárki által
megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások, illetve a társadalmi szervezet
által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak
megfelelő juttatások kivételével – cél szerinti juttatásban nem részesítheti.
Ezen túlmenően nem lehet
kuratóriumi tisztségviselő, aki az alapítóval közeli hozzátartozói-, vagy
munkáltatói-munkavállalói viszonyban áll.”
2./ A
Képviselő-testület utasítja a polgármestert, hogy a Közalapítványok módosított,
egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát a Csongrád Megyei Bírósághoz
nyújtsa be.
Határidő: azonnal
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester
Erről értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán
polgármester
2. Közalapítványok
Kuratóriumának elnöke
3. Csongrád Megyei
Bíróság
-
Móra-Vitál Kht.
Alapító Okiratának módosítása
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke
Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az
előterjesztést, melyet elfogadásra javasol.
Papdi Istvánné Egészségügyi és
Szociális Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az
előterjesztést. A bizottság javasolja az Alapító Okiratban felsorolt
tevékenységi köröket kiegészíteni a „Szociális ellátás elhelyezés nélkül”
tevékenységi körrel.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
Nógrádi Zoltán polgármester elfogadja az Egészségügyi és
Szociális Bizottság javaslatát.
Nógrádi
Zoltán
polgármester szavazásra bocsátja az Egészségügyi
és Szociális Bizottság
kiegészítő javaslatát az alábbiak szerint:
II. A társaság tevékenységi
köre:
Egyéb tevékenység:
.
.
.
„85.32 Szociális ellátás elhelyezés nélkül”
- A képviselő-testület az Egészségügyi és
Szociális Bizottság a társaság tevékenységi körét kiegészítő javaslatát egyhangúlag elfogadja.
- A Képviselő-testület az előterjesztést a
kiegészítéssel együtt egyhangúan elfogadja.
9/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Móra-Vitál kht.
Alapító Okiratának módosítása
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város
Képviselőtestülete a MÓRA-VITÁL Térségi Egészségmegőrző és Szociális Közhasznú
Társaság 225/2001. /IX.23./ KT. számú
határozatával elfogadott társasági szerződésének I. II. és VI. pontját az
alábbiak szerint módosítja:
„I.
{...}
3.) A társaság
székhelye: 6782 Mórahalom, Szent László park 3.
{...}
5.) A társaság telephelyei:
-
Mórahalom, Szent László park 4.
-
Mórahalom, Barmos György tér 2.
-
Mórahalom, Millenniumi sétány
5.
-
Mórahalom, Millenniumi
sétány 7.
{...}
II. A társaság tevékenységi
köre:
Egyéb tevékenység:
52.32 Gyógyászati termék
kiskereskedelme
70.20 Ingatlan bérbeadása,
üzemeltetése
85.14 Egyéb humán egészségügyi
ellátás
71.40 Fogyasztási cikk kölcsönzése
80.42 Felnőtt-, egyéb oktatás
93.04 Fizikai közérzetet javító
szolgáltatás
85.32 Szociális ellátás
elhelyezés nélkül
{...}
VI. A társaság szervezete:
{...}
9.) Az alapító a társaság ügyeinek
intézésére és a társaság képviseletére ügyvezetőt bíz meg.
A társaság ügyvezetője 2005. október 1. napjától 2008.
szeptember 30. napjáig:
Dr. Vághy Imre Richárd
anyja neve: Dr. Sárváry Judit
6782 Mórahalom, Malmos rét 10.
Az alapító felhatalmazza az ügyvezetőt az ügyvezető igazgató cím
használatára. A társaság ügyvezetőjével megbízási szerződést az alapító
köt.
10.) A
Felügyelő Bizottság:
{...}
10.6.
A Felügyelő Bizottság megbízatása a cégbejegyzés napjától – 2008. december 31-ig szól.
{...}
11.) A
könyvvizsgáló:
A társaság
könyvvizsgálója 2008. december 31. napjáig:
Horváth Ildikó
Anyja neve: Tóth Erzsébet
Lakcím: Makó, Sírkert u.
51. szám.”
2./ A
Képviselőtestület felhívja a társaság ügyvezető igazgatójának figyelmét, hogy a
társasági szerződés cégbírósági bejegyzésének módosításáról intézkedjen.
Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Vághy Imre Richárd
ügyvezető igazgató
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán
polgármester
2./ Dr. Vághy Imre Richárd ügyvezető igazgató
3./ Csongrád Megyei
Bíróság, mint cégbíróság
- Haréna
Gazdaságfejlesztő és Integrációs Kht. Társasági
Szerződésének módosítása és a Csongrád Megyei Főügyészség felszólalásának
tudomásulvétele
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke
A bizottság egyhangúan
elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Ismerteti
a bizottsági tagok állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az
előterjesztést.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
10/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Haréna
Gazdaságfejlesztő és Integrációs Kht. Társasági
Szerződésének módosítása és a Csongrád Megyei Főügyészség Megyei Főügyészség
felszólalásának tudomásulvétele
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város
Képviselő-testülete megtárgyalta a Haréna Gazdaságfejlesztő és
Integrációs Kht. társasági szerződésének módosításáról és
a Csongrád Megyei Főügyészség felszólalásának tudomásulvételéről szóló
előterjesztést.
2./ Mórahalom város
Képviselő-testülete egyetért a társasági szerződés alábbi tartalmú
módosításával:
1.
Társaság telephelye: 6782 MÓRAHALOM KISSORI ÚT 6.
2.
Társaság szervezete:
a.
Társaság ügyvezetőjének
megbízatása 2008. december 31-ig szól.
b.
Felügyelő bizottság
megbízatása 2008. december 31 -ig
szól.
Tagok: Balog László
Csányi László
Jójárt Edit
c. Horváth Ildikó (6900 Makó Sírkert u. 51.sz.) könyvvizsgáló megbízatása 2008.december 31 -ig szól.
3./
a.)Mórahalom város
Képviselő-testülete tudomásul veszi a Csongrád Megyei Főügyészség T.M599/2005/1-I.
számon keletkezett felszólalásában foglaltakat és felhívja a Haréna Kht vezetésének figyelmét,
hogy a felszólalásban foglaltakat a jövőben érvényesítse.
b.)A
Képviselő-testület egyetért azzal, hogy a jelenlegi ügyvezető igazgató
jogviszonya kerüljön meghosszabbításra 2008. december 31-ig.
4./ A
Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a Kht
társasági szerződésének módosítása, valamint a Csongrád Megyei Főügyészség
felszólalása tárgyában a Képviselő-testület döntésének megfelelően a Haréna Kht taggyűlésén szavazzon.
Határidő: azonnal
Felelős:
3. pontra esetében: Haréna Kht ügyvezető igazgatója
4. pont esetében:
Nógrádi Zoltán polgármester
Erről értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán
polgármester
2. Haréna
Kht ügyvezető igazgatója
3. Csongrád Megyei
Bíróság határozati kivonatban
- Mórahalom város
Településrendezési Tervének és Helyi Építési Szabályzatának felülvizsgálata
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja,
hogy a bizottság egyetért az előterjesztésben foglaltakkal.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
11/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Mórahalom város
Településrendezési Tervének és Helyi Építési Szabályzatának felülvizsgálata
H a t á r o z a t:
l./ Mórahalom város
Képviselő-testülete megállapítja a Mórahalom város Helyi Építési Szabályzatáról
szóló 11/1999. /VII. l./ Ör rendeletben foglaltak,
valamint ezen rendelet részét képező Szabályozási Terv
felülvizsgálatának szükségességét és indokoltságát, tekintettel a településen történt jelentős fejlesztésekre, valamint a terv alkalmazása
során több ponton felmerülő módosítási igényekre.
2./ A Képviselő-testület
a felülvizsgálat megindítására, benne a koncepció és a tervezési program
elkészíttetésére felhatalmazza a Polgármestert és felkéri ezen
dokumentumoknak a 2006. márciusi képviselő-testületi ülésre történő
előterjesztésére.
Határidő: 2006. márciusi kt. ülés
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester
Erről értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán
polgármester
- Viridis
Egyesület alapítása
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke
Elmondja, hogy a bizottság áttekintette az
előterjesztést és egyetért az egyesület alapításával.
Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási
Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy
bíztatónak látják a kezdeményezést. Véleményük szerint az a szándék táplálta
ennek az egyesületnek a létrehozását, hogy mindazok az egyébként már csirájában
meglévő kezdeményezések, amik élnek Mórahalom és Csíkszentmárton
között, azok ott helyben is támogatást nyerhessenek és szélesedhessenek.
Remélik, hogy mind a fiatalok, és mind a családok között szorosabb kapcsolat
létrehozását fogja ez az egyesület eredményezni. A bizottság egyhangúan
elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Szűcsné Dr. Fehér Éva Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke:
Örvendetesnek tartják és
természetesen támogatják az Egyesület létrehozását.
Az előterjesztéssel kapcsolatosan kérdést tesz fel Heller Sz. Tibor bizottsági elnök és Szűcsné
Dr. Fehér Éva elnök asszony, melyre a választ Nógrádi Zoltán polgármester adja
meg.
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
12/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Viridis Egyesület alapítása
H a t á r o z a t:
I
1./ Mórahalom város
Képviselő-testülete Mórahalom város Önkormányzata a Viridis
Egyesület alapító tagjaként történő részvételével egyetért. Az egyesület
székhelye Csíkszentmárton, 40 szám, Hargita megye.
2/ Mórahalom város
Képviselő-testülete jóváhagyta a határozat melléklete szerint a Viridis Egyesület alapszabályát. Mórahalom város Önkormányzata képviseletét
Nógrádi Zoltán polgármester látja el az egyesületben.
3./ Mórahalom város
Képviselő-testülete az alapítói hozzájárulást biztosítja.
4./ Az Önkormányzat a Viridis
Egyesület Igazgatótanácsa tagjaként megbízza:
- Csányi László 6782
Mórahalom, József Attila u. 20.
- Busa István 6782 Mórahalom, Iskola u. 7.
- Magyar Istvánné 6723
Szeged, Olajos u. 4/C.
lakosokat.
II.
1/Mórahalom város
Önkormányzata utasítja Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy az egyesület romániai
bejegyzéséhez szükséges közjegyzői meghatalmazást készíttesse el a romániai
alapító fél részére, mely alapján Csikszentmárton
polgármestere, Gergely András jogosult az alapítási okirat aláírására.
2/ A
Képviselő-testület utasítja Dr. Szántó Mária jegyzőt az alapítással kapcsolatos
tevékenységek elvégzésére.
Felelős:
II/1. pontra Nógrádi
Zoltán polgármester
II/2. pontra Dr. Szántó
Mária jegyző
Határidő: azonnal
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
3./ Gergely András Csikszentmárton
polgármestere
4./ Irattár
Nógrádi
Zoltán polgármester szünetet rendel el.
- 2006. évi
Közbeszerzési Terv
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke
Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az
előterjesztést és támogatja annak elfogadását.
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
A bizottsági tagok
támogatják a 2006. évi közbeszerzési terv elfogadását.
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a bizottság tagjai támogatják az
előterjesztés elfogadását.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
13/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: 2006. évi Közbeszerzési Terv
H a t á r o z a t:
1.
Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta és
jóváhagyja Mórahalom Város Önkormányzata 2006. évi Közbeszerzési Tervét.
2.
Felhívja a Jegyző figyelmét, hogy a közbeszerzésekről
szóló 2003. évi CXXIX. törvény 5. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel,
gondoskodjon a közbeszerzési terv folyamatos aktualizálásáról.
Felelős: Dr. Szántó Mária jegyző
Határidő: folyamatos
Beszámolásra: decemberi kt.
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
- 2006. évi telekár
megállapítása
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az
előterjesztést, melyet egyhangúan elfogadásra javasol.
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság egyetért az
előterjesztésben foglaltakkal.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
14/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: 2006. évi telekár
megállapítása
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város
Képviselőtestülete megtárgyalta „2006. évi telekár megállapítás” című
előterjesztést.
2./ A
Képviselőtestület egyetért az önkormányzat azon törekvésével, hogy a
telekkialakítás összes költségtényezőjét figyelembe véve a Mórahalom, Balogh
Páter utca feletti lakóparkban és a Munkácsy utcában lévő értékesítésre
váró építési telkek árát – a 4./ és 5./ pontban érintett telkek kivételével –
változatlanul bruttó 2.000,-Ft/m2 áron szükséges tartani. A
bruttó egységár ÁFA-tartalma a 20 %-os áfakulccsal számolva 333,-Ft/m2,
az adó alapja, tehát az egységár nettó értéke pedig
1.667,-Ft/m2.
3./ A
Képviselőtestület hozzájárul ahhoz, hogy 2006. január 1-je után fenti
két területen az 1. sz. mellékletként csatolt táblázatban foglaltak szerint
értékesítésre kerülő önkormányzati tulajdonú telkek – a 4./ és 5./ pontban
érintett telkek kivételével – nettó 1.667,-Ft/m2 + 20 %
ÁFA (333,-Ft/m2), azaz bruttó 2.000,-Ft/m2 egységáron
kerüljenek értékesítésre.
4./ A
Képviselőtestület egyetért azzal, hogy a Mórahalom, 1756 hrsz-ú
építési telek az alábbiak szerint kerüljön értékesítésre 2006. január hónap
folyamán:
|
Hrsz |
Terület |
Bruttó egységár Ft/m2 |
Bruttó értékesítési ár |
ÁFA (20 %) |
Nettó értékesítési ár Ft/m2 |
|
1756 |
822 |
1 380 Ft |
1 134 360 Ft |
189 060 Ft |
945 300 Ft |
5./ A
Képviselőtestület hozzájárul ahhoz, hogy 2006. január 1-je után a
Kinizsi utcában értékesítésre kerülő önkormányzati tulajdonú telkek nettó
2.500,-Ft/m2 + 20 % ÁFA (500,-Ft/m2), azaz bruttó
3.000,-Ft/m2 egységáron kerüljenek értékesítésre, az alábbiak
szerint:
|
|
Hrsz |
Terület m2 |
Bruttó egységár Ft/m2 |
Bruttó értékesítési ár
Ft |
ÁFA (20 %) |
Nettó értékesítési ár Ft/m2 |
|
1 |
820/3 |
822 |
3 000 Ft |
2 466 000 Ft |
411 000 Ft |
2 055 000 Ft |
|
2 |
820/4 |
783 |
3 000 Ft |
2 349 000 Ft |
391 500 Ft |
1 957 500 Ft |
|
3 |
820/5 |
745 |
3 000 Ft |
2 235 000 Ft |
372 500 Ft |
1 862 500 Ft |
|
4 |
820/6 |
707 |
3 000 Ft |
2 121 000 Ft |
353 500 Ft |
1 767 500 Ft |
6./ Mórahalom város Képviselőtestülete utasítja
Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy az építési telkek értékesítésével
kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester
Határidő:. azonnal
Beszámolásra: a határozat 3./ és
5./ pontjának végrehajtása beszámolásra 2006. szeptemberi Kt.
a határozat 4./ pontjának végrehajtásáról a Képviselő-testület külön
jelentést nem kér
Erről
értesítést kap:
1./ Nógrádi
Zoltán polgármester
2./ Dr.
Szántó Mária jegyző
- A Mórahalom, 1521/15 hrsz-ú építési telek értékesítésre való kijelölése
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely
szerint egyhangúan elfogadásra javasolják az
előterjesztést.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
15/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: A Mórahalom, 1521/15 hrsz-ú építési telek értékesítésre való kijelölése
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom Város
Képviselőtestülete megtárgyalta a „A Mórahalom,
1521/15 hrsz-ú építési telek értékesítésre való
kijelölése” tárgyú előterjesztését.
2./ Mórahalom Város
Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy a Mórahalom, 1521/15 helyrajzszám alatt
felvett, 1551 m2 területű építési telek tulajdonosa, Horváth Gréta (6725 Szeged, Nemestakács
u. 47. alatti lakos) kérelmének helyt adva az építési telekre kötött adásvételi
szerződést közös megegyezéssel, a szerződés megkötése napjára visszaható
hatállyal felbontsuk, az alábbi feltételekkel:
|
Hrsz |
Terület m2 |
Egységár
összesen Ft/m2 |
Összesen
Ft |
|
|
1521/15 |
1551 |
500,-Ft/m2 |
775.500,-Ft |
|
Fenti
összeg kifizetésére a szerződést felbontó dokumentum aláírást követően 2006.
március 30.-ig kerül sor.
3./ A
Képviselő-testület a Mórahalom, 1521/15 helyrajzszám alatt felvett, 1551 m2
területű építési telek árát nettó 833,-Ft/m2 + 20 % ÁFA, azaz bruttó
1.000,-Ft/m2 egységáron, összesen nettó 1.292.500,-Ft + 20 % ÁFA
(258.500,-Ft), összesen bruttó 1.551.000,-Ft áron határozza meg.
Az 1521/15 hrsz-ú ingatlanon korábban egy csatorna ment át, melynek
kiváltása – egy új, a Táncsics utcára nyíló csapadékvíz elvezető csatorna
kiépítésével – időközben megtörtént. Ez, illetve a telek közművesítettségének
mértéke indokolja fenti ár meghatározását.
4./ A
Képviselőtestület felhívja a Polgármestert a 2./ pont szerinti szerződés
felbontó dokumentum aláírásra, illetve az építési telek 3./ pont alapján
történő értékesítésére.
Felelős: Nógrádi Zoltán
polgármester
Határidő: 2006. februári
Kt.
Beszámolásra: a határozat végrehajtásáról a Képviselő-testület
külön jelentést nem kér
Erről értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán
polgármester
2./ Dr. Szántó Mária
jegyző
- A Mórahalom, 1819 hrsz-u
építési telek értékesítésre való kijelölése
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az
előterjesztést, melynek elfogadását támogatják.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
16/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: A Mórahalom, 1819 hrsz-u építési telek értékesítésre való kijelölés
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom Város
Képviselőtestülete megtárgyalta a „A Mórahalom,
1819 hrsz-ú építési telek értékesítésre való
kijelölése” tárgyú előterjesztését.
2./ Mórahalom Város
Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy – miután a telek tulajdonosai Neszvecskó Zoltán és Neszvecskóné
Szabó Mária (6726 Szeged, Vedres u. 14/a. szám alatti lakosok) kérésére, a
Mórahalom, 1819 helyrajzszám alatt felvett, 1161 m2 területű építési
telekre kötött adásvételi szerződés felbontása megtörtént – a telek ismét
értékesítésre kerüljön.
3./
A Képviselő-testület a Mórahalom, 1819 helyrajzszám
alatt felvett, 1161 m2 területű építési telek árát bruttó 2.000,-
Ft/m2 árban határozza meg. 2006. január 1-vel az ÁFA-törvény változása, a 20 %-os
ÁFA bevezetését követően a telek értékesítési ára változatlan bruttó 2.000,- Ft/m2 egységáron számolva a következőképpen
alakul majd:
|
Hrsz. |
Területe m2 |
Bruttó egységár |
Nettó értékesítési ár |
ÁFA |
Bruttó értékesítési ár |
|
1819 |
1161 |
2.000,- Ft/m2 |
1.935.000,- Ft |
387.000,- Ft |
2.322.000,- Ft |
4./ A
Képviselőtestület felhívja a Polgármestert fenti építési telek 3./ pont alapján
történő értékesítésére.
Felelős: Nógrádi Zoltán
polgármester
Határidő: 2006. februári
Kt.
Beszámolásra: a határozat végrehajtásáról a Képviselő-testület
külön jelentést nem kér
Erről értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán
polgármester
2./ Dr. Szántó Mária
jegyző
- Területvásárlások
jóváhagyása
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
A bizottság egyhangúan elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a bizottság tagjai egyetértenek az
előterjesztésben foglaltakkal.
Az előterjesztéssel kapcsolatosan kérdést tesz fel Vass Antal képviselő, melyre a választ Nógrádi Zoltán
polgármester adja meg.
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
17/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Területvásárlások jóváhagyása
H a t á r o z a t:
1./
Mórahalom város Képviselő-testülete egyetért a „Területvásárlások
jóváhagyása” tárgyú előterjesztésben foglalt, e határozat 2. pontjában
tételesen felsorolt személyektől a tájékoztatásban szereplő árakon a
városfejlesztéshez szükséges területek közérdekű célból történő önkormányzati
megvásárlásával.
2./ Mórahalom város Önkormányzatának 2005. június
– 2005. december közötti időszakra eső területvásárlásai a következők:
|
Eladó |
Cím |
Hrsz |
Terület (m2) |
Vételár (Ft) |
|
|
Zákányszéki úti
telekalakítás |
|
|||||
|
Babarczi János |
6782 Mórahalom, VI. körzet 174/2. |
0406/53 |
2.907 |
436.050,- |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kissori út – Erzsébet
királyné út által határolt területen |
|
||||
|
Bagó Istvánné |
6724 Szeged, Ipoly sor 11/b. II/6. |
0380/9 |
38.357 |
5.700.000,- |
|
|
Dicső Istvánné |
3782 Mórahalom, József Attila u. 18. |
0380/10 |
10.502 |
1.575.300,- |
|
Ez utóbbi 0380/10 hrsz-ú
ingatlan megvásárlása kapcsán Önkormányzatunk eladó részére a megvételtől
számított 4 évig a terület egy részére visszavásárlási jogot tart fenn
opcióként.
3./ A Képviselő-testület utasítja a Polgármestert a 2. pontban
foglalt jogügyletekhez szükséges szerződés aláírására és felhívja, hogy gondoskodjon
az ingatlan nyilvántartásban való megjelenítéséről és az ezzel kapcsolatos
vagyonrendezésekről.
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester
Határidő: azonnal
A határozat végrehajtásáról a Képviselő-testület
külön jelentést nem kér.
Erről értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán
polgármester
- A Mórahalom, István király út 8. szám alatti (hrsz:
832/3) telek értékesítésre való kijelölése társasház építése céljából, illetve
a kivitelező Bauszer Kft-vel
szindikátusi megállapodás aláírásának jóváhagyása
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a
bizottság támogatja az előterjesztés, valamint a megállapodás elfogadását.
Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési
Bizottság tagja:
A bizottság örömmel látta, hogy a lakások fele már
lekötésre került. A bizottsági ülésen kialakult vélemény szerint a m2 árak
magasak. A bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Kérdés: nincs
Hozzászólás:
Nógrádi
Zoltán
polgármester:
Tekintettel arra, hogy a szindikátusi megállapodás
minden részlete még nem került lepontosításra, ezért
a határozati javaslat 2/b pontját kéri törölni, valamint a 3. pontot az alábbiak szerint
módosítani:
3. Mórahalom város Képviselőtestülete
utasítja Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy a társasház céljára a telek
értékesítésével kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.
- A képviselő-testület Nógrádi Zoltán polgármester
azon javaslatát, mely a határozati javaslat 2/b pontjának törlésére, valamint a
3. pont fentiek szerinti módosítására vonatkozik, egyhangúlag
elfogadja.
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést a
módosításokkal együtt.
18/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: A
Mórahalom, István király út 8. szám alatti (hrsz: 832/3) telek értékesítésre való kijelölése társasház
építése céljából, illetve a kivitelező Bauszer Kft-vel szindikátusi megállapodás aláírásának jóváhagyása
H a t á r o z a t:
1.
Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta „A Mórahalom István király út 8. szám alatti (hrsz:
832/3) telek értékesítésre való kijelölése társasház építése céljából, illetve
a kivitelező Bauszer Kft-vel
szindikátusi megállapodás aláírásának jóváhagyása” tárgyú előterjesztését.
2.
A Képviselő-testület egyetért a Mórahalom, István király út
8. szám alatti építési telek értékesítésével és azon társasház létesítésével,
azt kijelöli értékesítésre nettó 20.833,-Ft/m2 + 20 % ÁFA, azaz
bruttó 25.000,- Ft/m2 áron.
3. Mórahalom város Képviselőtestülete
utasítja Nógrádi Zoltán polgármestert, hogy a társasház céljára a telek
értékesítésével kapcsolatos intézkedéseket tegye meg.
Határidő:
azonnal
Felelős:
Nógrádi Zoltán polgármester
Beszámolásra:
2006. áprilisi Kt.
Erről
értesítést kap:
1.
Nógrádi Zoltán polgármester
2. Dr.
Szántó Mária jegyző
- Ajánlati felhívás
közzététele a Mórahalom Röszkei út 8. szám alatt
megvalósuló Ifjúsági Szabadidőközpont üzemeltetésre történő bérbeadása kapcsán
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke
A bizottság megvitatta az előterjesztést és bíznak
abban, hogy számos jelentkező lesz a Szabadidőközpont üzemeltetésére. A
bizottság elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a
bizottság megvitatta az előterjesztést. A tárgyalás során határidőket rövidnek
ítélték meg, azonban az előterjesztést egyhangúan
elfogadásra javasolják.
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a bizottság egyetért azzal az
elvvel, mely alapján az új intézmény üzemeltetőjének keresése folyik. A
bizottsági ülésen egy tag részéről véleményként hangzott el az, hogy a
kezdőfeltételek magasak. A bizottság egyhangúan
elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási Bizottság
elnöke:
Elmondja, hogy a
bizottság megvitatta az előterjesztést. Kérdésként merült fel, hogy vajon
lesz-e lehetőség arra, hogy az ifjúsági felmérésben felmerült igények
beépüljenek majd az elvárásokba. Tájékoztatja a jelenlévőket, hogy az ifjúsági felmérés
nemsokára megkezdődik. A bizottság megítélése szerint rövid a beadási határidő.
A bizottság egyhangúan elfogadásra javasolja az
előterjesztést.
Papdi Istvánné Egészségügyi és
Szociális Bizottság elnöke:
Ismerteti
a bizottsági tagok állásfoglalását, mely szerint elfogadásra javasolják az
előterjesztést.
Szűcsné Dr. Fehér Éva Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke:
Elmondja, hogy örömmel vették Balog László
kabinetvezető úr részvételét a Testületi ülésen. Véleményük szerint nagyon
szigorú a kiírás. Megítélésük szerint amennyiben az ifjúsági felmérés
eredményes lesz, az abban megfogalmazódott javaslatok, ötletek, vélemények
tükröződjenek a végleges szerződés megkötésekor. Úgy vélik, hogy ezekkel a
szigorú kritériumokkal, referenciákkal a helyi vállalkozások biztosan kizárásra
kerülnek. Véleményük szerint a helyiek mindenképpen élvezzenek előnyt. Továbbá új cég esetén a kizárási
kritériumokat szigorúnak tartják, mivel előfordulhat olyan eset, hogy valaki mögött
meggyőző erejű anyagi fedezet és tőke van, azonban erre a telephelyre egy új
céget szeretne létrehozni. Véleményük szerint ez az egyéb feltételek megléte
esetén ne legyen kizáró ok.
Az előterjesztéssel kapcsolatosan kérdést tesz fel Papdi Istvánné képviselő asszony,
melyre a választ Nógrádi Zoltán polgármester adja meg.
Hozzászólás:
Heller Sz.
Tibor
képviselő: Úgy véli, hogy a későbbiek folyamán majd a szerződésnek kell
pontosan minden tartalmi elemet tartalmazni..
Véleménye szerint a lényeg most az, hogy az ajánlati felhívás elkészüljön.
Megítélése szerint a szerződéskötéskor fokozattan figyelni kell a tartalmi
elemekre.
Nógrádi
Zoltán
polgármester:
Megítélése szerint az ajánlati felhívásban
szereplő üzemeltetési feltételek megállapodás tárgyát képezik. Véleménye szerint is az ajánlati felhívás
bonyolult, ezért javasolja annak egyszerűsítését és átdolgozását. Továbbá
javasolja, hogy a határidők úgy kerüljenek megállapításra, hogy a 2006.
márciusi Képviselő-testületi ülésen sor kerülhessen a Bíráló Bizottság
értékelése alapján a döntéshozatalra. Elmondja, hogy a határozati javaslat
1./-3./ pontját javasolja elfogadni, azzal hogy a 2./ pontból kéri törölni a „Délmagyarország napilapban”, valamint a 3./ pontból a
„mellékletként csatolt” szövegrészt. Kéri a Képviselő-testületet, hogy - a Konzultatív
testület véleményalkotását követően -
hatalmazza fel a Képviselő-testület az Ajánlattételi Felhívásnak a
bizottsági vélemények alapján történő átdolgozására – egyszerűbbé tételére és a
határidők módosítására – annak közzétételére, a februári Képviselő-testületi
ülésen a két ülés közötti beszámoló keretében történő tájékoztatással, valamint
a Képviselő-testület 2006. márciusi ülésén a létesítmény üzemeltetőjének
kiválasztását követően a hasznosításra vonatkozó bérleti szerződés megkötésére.
- A Képviselő-testület egyhangúlag
egyetért Nógrádi Zoltán polgármester
javaslatával.
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja a módosított előterjesztést.
19/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Ajánlati felhívás közzététele a Mórahalom Röszkei
út 8. szám alatt megvalósuló Ifjúsági Szabadidőközpont üzemeltetésre történő
bérbeadása kapcsán
H a t á r o z a t:
1./
Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta a „Ajánlati felhívás
közzététele a Mórahalom, Röszkei út 8. szám alatt
megvalósuló Ifjúsági Szabadidőközpont üzemeltetésre történő bérbeadása kapcsán”
tárgyú előterjesztését.
2./
Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy mire az Ifjúsági
Szabadidőközpont a Ferroép Rt. kivitelezésében
megépül, kiválasztásra kell, hogy kerüljön a létesítmény üzemeltetője, ezért Ajánlati
Felhívás közzététele szükséges. A felhívás kivonatát meg kell jelentetni a helyi
Körképben és helyi kábeltelevíziós adásban is.
3./ A
Képviselő-testület egyetért azzal, hogy a létesítmény üzemeltetője Ajánlati
Felhívás dokumentáció alapján kerüljön kiválasztásra és a határozott idejű,
5 év időtartamra (2006. augusztus 1-től 2011. augusztus 1-ig) szóló bérleti
szerződés is a felhívásban lévő paraméterek szerint kerüljön aláírásra.
4./ A
Képviselőtestület felhatalmazza a Polgármestert az Ajánlati Felhívásnak a
Képviselő-testület bizottságainak véleménye alapján történő átdolgozására és a 2./
pont szerinti közzétételére, a létesítmény üzemeltetőjének a Képviselő-testület
2006. márciusi ülésén történő kiválasztását követően a hasznosításra vonatkozó
bérleti szerződés megkötésére.
Felelős: Nógrádi Zoltán
polgármester
Határidő: közzétételre:
2006. február 25.
Beszámolásra: 2006. márciusi Kt.
Erről értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán
polgármester
2./ Dr. Szántó Mária
jegyző
- A Mórahalom, 0362 hrsz-ú út áthelyezése
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Oltványi Gyula Gazdasági és Településfejlesztési
Bizottság tagja:
Elmondja,
hogy a bizottság
egyetért az előterjesztésben foglaltakkal.
Az előterjesztéssel kapcsolatosan kérdést tesz fel Papdi Istvánné képviselő asszony,
melyre a választ Nógrádi Zoltán polgármester adja meg.
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
20/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: A Mórahalom, 0362 hrsz-u út áthelyezése
H a t á r o z a t:
1./
Mórahalom Város Képviselőtestülete megtárgyalta a „A
Mórahalom, 0362 helyrajzszámú út áthelyezése” tárgyú előterjesztést.
2./ Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy Kiss
Tibor 6723 Szeged, Űrhajós u. 6.) kezdeményezésére Mórahalom, 0361/4, 0362
és 0363/4 helyrajzszámú földrészletek határrendezéséről szóló E-37/2005. számon
záradákolt mérési és számítási vázlat alapján az
önkormányzat tulajdonában lévő 0362 helyrajziszámú,
saját használatú út megnevezésű, 380 m2 területű földrészlet Kiss
Tibor 0363/4 helyrajzszámú területére - összevonást követően a 0361/4
helyrajzszámra - kerüljön áthelyezésre.
Az
áthelyezett – kialakuló -
0362 helyrajzszámú út összterülete változatlanul 380 m2
, az áthelyezés ezért önkormányzatunk érdekeit nem sérti, valamint biztosítja
az érintett ingatlanok megközelítését.
3./ A Képviselő-testület felhatalmazza az Alpolgármestert, hogy
fenti határrendezéshez járuljon hozzá, valamint felkéri a jegyzőt, hogy a 2./
pontban foglalt döntést az önkormányzati ingatlan vagyonkataszterben
szerepeltesse.
Felelős: Csányi
László alpolgármester
Dr. Szántó Mária jegyző
Határidő: 2006. január
Beszámolásra: 2006. áprilisi Kt. ülés
Erről
értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr.
Szántó Mária jegyző
- A Humán Szolgáltató
Központ parkolójának és a buszváró irodaépületének kialakítása céljából
területvásárlás jóváhagyása a Mórahalom, 683 hrsz-ú
és a 684/2 hrsz-ú egyház ingatlanokból
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely
szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
21/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: A Humán Szolgáltató Központ parkolójának és a buszváró irodaépületének
kialakítása céljából területvásárlás jóváhagyása a Mórahalom, 683 hrsz-ú és a 684/2 hrsz-ú
egyház ingatlanokból
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom Város
Képviselőtestülete megtárgyalta a „Területvásárlás jóváhagyása a Mórahalom,
683 hrsz-ú és 684/2 hrsz-ú
egyházi ingatlanokból a Humán Szolgáltató Központ parkolójának és a Buszváró
irodaépületének kialakítása céljából” tárgyú előterjesztését.
2./
Mórahalom Város Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy a Humán Szolgáltató
Központ parkolójának kialakítása céljából, hogy a Humán Szolgáltató Központ
ingatlana és a Szabadság utca között biztosított legyen az átjárás,
Önkormányzatunk 1.064 m2 nagyságú
területet, illetve a buszváró irodaépületének kialakítása céljából 49 m2
nagyságú területet vásároljon meg a Római Katolikus Egyházközségtől.
3./ A Képviselő-testület
hozzájárul, hogy a 2./ pontban meghatározott területváltozások dokumentálásra
Önkormányzatunk és a Római Katolikus Egyházközség között telekalakítással
vegyes adásvételi szerződés kerüljön aláírására nettó 1.667,-Ft/m2 +
20 % ÁFA, azaz bruttó 2.000,-Ft/m2 egységáron, az alábbiak
szerint:
|
Hrsz |
Megnevezés |
Összterület |
Megveendő terület |
Nettó Vételár |
ÁFA |
Bruttó Vételár |
|
683 |
Lakóház udvar |
4.981 |
1.064
m2 |
1.773.688,- |
354.312,- |
2.128.000,- |
|
684/2 |
Templom |
9.367 |
49 m2 |
81.683,- |
16.317,- |
98.000,- |
|
Összesen |
1.113
m2 |
1.855.371,- |
370.629,- |
2.226.000,- |
||
4./ A Képviselőtestület
felhívja a Polgármestert a 3./ pont szerinti telekalakítással vegyes adásvételi
szerződés aláírásra, az azt követő vagyonrendezésre, illetve a
területváltozások ingarlan-nyilvántartáson történő
átvezetésére.
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester
Határidő:
2006.márciusi Kt.
Erről értesítést kap:
l./ Nógrádi Zoltán
polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
- Energia-hatékony
települések szövetségének megalakítása
Előadó: Csányi
László alpolgármester
Heller Sz. Tibor Ügyrendi Bizottság elnöke
Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely
szerint elfogadásra javasolják az előterjesztést.
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a
bizottság megvitatta az előterjesztést, melyet egyhangúan
elfogadásra javasol.
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a bizottság egyetért az
előterjesztésben foglaltakkal.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
22/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Energia-hatékony települések
szövetségének megalakítása
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város
Képviselő-testülete megtárgyalta az energia-hatékony települések szövetségének
megalakításáról szóló előterjesztést. A Képviselő-testület támogatja a szövetség
létrejöttét és egyetért Mórahalom város Önkormányzata tagként történő
belépésével.
2./ A
Képviselő-testület felhatalmazza az alpolgármestert az alapító dokumentumok
aláírására.
3./ A
Képviselő-testület egyetért az éves tagdíj – 60.000,-Ft - mértékével. Utasítja a jegyzőt, hogy
gondoskodjon a tagdíj 2006. évi költségvetésbe történő beépítéséről és a tagdíj
befizetéséről.
Felelős:
2.) pontra: Csányi
László alpolgármester
3.) pontra: Dr. Szántó Mária jegyző
Határidő: 2006. márciusi Kt.
Erről értesítést kap:
1./ Csányi László
alpolgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
3./ Energia Központ Kht.
– Budapest
- Trianoni felhíváshoz
történő csatlakozás
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja,
hogy a bizottság megtárgyalta az előterjesztést, melyet egyhangúan
elfogadásra javasol.
Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási
Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság egyetért a Trianoni
felhíváshoz történő csatlakozással.
Szűcsné Dr. Fehér Éva Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke:
Bíznak abban, hogy a
„Trianoni emléktábla” a környezethez illő lesz.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
-
A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
23/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Trianoni felhíváshoz történő
csatlakozás
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város
Képviselő-testülete egyetért a Békéscsaba Megyei Jogú város Közgyűlésének
509/2005. (IX. 22.) sz. közgyűlési határozatával elfogadott „Trianoni
felhívásban” foglaltakkal és támogatja, hogy Mórahalom város Önkormányzata
csatlakozzék a felhíváshoz.
2./ A
Képviselő-testület egyetért továbbá
azzal, hogy a Szent László
parkban található I. világháborús emlékműnél „Trianoni emléktábla”
elhelyezésére kerüljön sor. A Képviselő-testület felhívja a Polgármester
figyelmét, hogy a tábla anyagának, méretének és elhelyezkedésének
meghatározáskor vegye figyelembe a park kialakult képét, valamint az I.
világháborús emlékmű helyi védett jellegét.
Határidő: 2006. február
Felelős: Nógrádi Zoltán
polgármester
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán
polgármester
2./ Békéscsaba Megyei
Jogú város Polgármesteri Hivatala
-
Az Ifjúsági foglalkoztató kialakítása c. SAPARD pályázat
fedezetbiztosítékául szolgáló 832/3 hrsz. ingatlanon
lévő jelzálogjog kiváltása a 462/7 és 1665 hrsz.
ingatlanokra történő jelzálog bejegyzéssel
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
A bizottsági tagok
támogatják az előterjesztés elfogadását.
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a bizottság megtárgyalta az
előterjesztést és támogatja a határozati javaslat elfogadását.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
24/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Az Ifjúsági foglalkoztató kialakítása c. SAPARD pályázat fedezetbiztositékául szolgáló 832/3 hrsz.
ingatlanon lévő jelzálogjog kiváltása a 462/7 és 1665 hrsz.
ingatlanokra történő jelzálog bejegyzéssel
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom Város
Képviselőtestülete megtárgyalta „az
Ifjúsági foglalkoztató kialakítása c. SAPARD pályázat fedezetbiztosítékául
szolgáló 832/3 hrsz. ingatlanon lévő jelzálog
kiváltása a 462/7 és 1665 hrsz. ingatlanokra történő
jelzálog bejegyzéssel” tárgyú
előterjesztést.
2./ Mórahalom Város
Képviselőtestülete kezdeményezi saját tulajdonát képző Mórahalom 832/3 hrsz. ingatlant terhelő, a Mezőgazdasági és
Vidékfejlesztési Hivatalt illető 49.896.938,- Ft és
járulékai értékű jelzálog-jogosultság kiváltását a szintén saját tulajdonát
képező Mórahalom 462/7 és 1655 hrsz. ingatlanokra –
azonos feltételek mellett – történő jelzálog-jog bejegyzés révén.
3./
Mórahalom Város Képviselőtestülete felkéri a Polgármestert, hogy a 2./ pontban
meghatározottak érdekében vegye fel a kapcsolatot az MVH elnökével, valamint a
Körzeti Földhivatallal.
Határidő: azonnal
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester
A Képviselőtestület a határozat végrehajtásáról
további jelentést nem kér.
Erről értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán polgármester
2. Dr. Szántó Mária jegyző
3. Árva Béláné
osztályvezető
- Innovációs Központ
iroda helyiségének bérbeadása a Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési
Társulása részére
Előadó: Csányi
László alpolgármester
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a bizottság egyetért az
előterjesztésben foglaltakkal.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
25/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Innovációs Központ iroda helyiségének bérbeadása a Homokháti
Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulása részére
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom Város
Képviselőtestülete megtárgyalta az „Innovációs
Központ iroda helyiségének bérbeadása a Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési Társulása részére” tárgyú
előterjesztést.
2./ Mórahalom Város
Képviselő-testülete bérbe adja a Mórahalom, Millenniumi sétány 17. szám alatti
Innovációs Központban lévő é.17 alaprajzi számú 33 m2 alapterületű iroda helyiséget és az é.18 alaprajzi
számú 65 m2 alapterületű előadótermét kizárólagos használatra, valamint az épületben lévő előtér, folyosó,
konyha, mosdó helyiséget közös használatra az Önkormányzat tulajdonában
álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérbeadásáról és
elidegenítéséről szóló 29/1993. (XII.31.) Ör. rendelet 25. § (1) bekezdése c) pontja alapján a
Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési
Társulása részére (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 2.) részére 2006. január 1-től 2006. december 31-ig tartó határozott
időtartamra.
3./
Mórahalom Város Képviselő-testülete felkéri az Alpolgármestert a 2./ pontban
meghatározott határozott idejű bérleti szerződés aláírására.
Határidő: azonnal
Felelős: Csányi László
alpolgármester
A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról
külön jelentést nem kér.
Erről értesítést kap:
1. Csányi László
alpolgármester
2. Innovációs Központ iroda helyiségének
bérbeadása a Homokháti Önkormányzatok Kistérségfejlesztési
Társulása részére (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 2.)
3. Irattár
- Irodahelyiség
bérbeadása a BOA Kft. részére
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Elmondja, hogy a bizottság támogatja az
előterjesztés elfogadását.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
26/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Irodahelyiség bérbeadása a BOA Kft. részére
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom Város
Képviselőtestülete megtárgyalta az „Irodahelyiség
bérbeadása a BOA Kft. részére” tárgyú előterjesztést.
2./ Mórahalom Város
Képviselő-testülete bérbe adja a Mórahalom, Röszkei
út 43. szám alatti 19,4 m2 alapterületű iroda helyiséget az Önkormányzat
tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek
bérbeadásáról és elidegenítéséről szóló 29/1993. (XII.31.)
Ör. rendelet 25. § (1) bekezdése c) pontja alapján a Boa
Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6800 Hódmezővásárhely, Oldalkosár u.
5.) részére 2006. január 1-től 2006. december 31-ig
tartó határozott időtartamra.
3./
Mórahalom Város Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert a 2./ pontban
meghatározott határozott idejű bérleti szerződés aláírására.
Határidő: azonnal
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester
A Képviselő-testület a határozat végrehajtásáról
külön jelentést nem kér.
Erről értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán polgármester
2. Boa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (6800
Hódmezővásárhely, Oldalkosár u. 5.)
3. Irattár
- Polgárok Találkozója
2006. pályázat benyújtása
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a
bizottság megvitatta az előterjesztést és támogatja a pályázat benyújtását.
Oltványi Gyula Gazdasági és
Településfejlesztési Bizottság tagja:
Ismerteti a bizottság állásfoglalását, mely
szerint elfogadásra javasolja az előterjesztést.
Szűcsné Dr. Fehér Éva Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke:
A Testületi tagjai örülnek a testvérvárosi
találkozó megvalósításához szükséges pályázati lehetőségnek.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
27/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Polgárok Találkozója 2006. pályázat benyújtása
H a t á r o z a t:
1./
Mórahalom város Képviselőtestülete megtárgyalta a „Polgárok Találkozója 2006.
pályázat benyújtása” tárgyú előterjesztését.
2./
Mórahalom város Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy 2006. július 6-9.
között testvérvárosi találkozó kerüljön megrendezésre Mórahalmon.
3./
Mórahalom város Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy a konferencia
megvalósítása érdekében az Önkormányzat pályázatot nyújtson be a résztvevők
számának függvényében 2.000 és 20.000 euró közötti
támogatás elnyerésére.
4./ Mórahalom város
Képviselőtestülete felhívja Nógrádi Zoltán polgármestert a pályázat
elkészítésére és benyújtására, valamint a szükséges nyilatkozatok megtételére.
5./ Mórahalom város
Képviselőtestülete utasítja Dr. Szántó Mária jegyzőt, hogy sikeres pályázat
esetén az Önkormányzat 2006. évi költségvetésébe a fenti pályázaton nyert
összeget építse be.
Határidő:
4./ azonnal
Felelős: Nógrádi Zoltán
polgármester
5./ 2006. május
Felelős: Dr. Szántó Mária jegyző
Erről értesítést kap:
1. Nógrádi Zoltán
polgármester
2. Dr. Szántó Mária
Jegyző
3. Irattár
- ICSSZEM pályázatok
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság
elnöke:
Ismerteti a bizottsági tagok állásfoglalását, mely
szerint elfogadásra javasolják mindkét határozati javaslat elfogadását.
Papdi Istvánné Egészségügyi és
Szociális Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság megvitatta az előterjesztést
és támogatja mindkét határozati javaslat elfogadását.
Szűcsné Dr. Fehér Éva Konzultatív Tanácsadó Testület elnöke:
A Testület fontosnak ítéli meg a benyújtandó
pályázatokban megfogalmazandó célok megvalósítását.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az 1. számú határozati javaslatot.
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja a 2. számú határozati javaslatot.
28/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: ICSSZEM pályázatok
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város
Képviselőtestülete az Esély Szociális Magánalapítvány által az Ifjúsági,
Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumhoz felhívására
elkészített, "Március a Nőké -az önmegvalósítás útjai, kihívások - jó
példák bemutatása Mórahalmon „ című pályázati program benyújtásával
egyetért.
2./ A
Képviselőtestület a 760.000 Ft összértékű pályázati programot támogatja, annak
megvalósításához 160.000 Ft saját
forrást biztosít.
3./ Felhívja a Jegyzőt, sikeres
pályázat esetén a támogatás összegét az önkormányzat 2006. évi költségvetésébe
építse be.
Határidő: a
pályázat benyújtására: 2006. január 25.
beszámolásra:
2006. áprilisi KT.
Felelős: 1-2. pont: Nógrádi Zoltán polgármester
3. pont : Dr. Szántó Mária jegyző
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
29/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: ICSSZEM pályázatok
H a t á r o z a t:
1./ Mórahalom város Képviselőtestülete
az Esély Szociális Magánalapítvány által az Ifjúsági, Családügyi, Szociális
és Esélyegyenlőségi Minisztériumhoz felhívására elkészített, „ Nők és a
szegénység” című
pályázati program benyújtásával
egyetért.
2./ A
Képviselőtestület a 760.000 Ft összértékű pályázati programot támogatja, annak
megvalósításához 160.000 Ft saját
forrást biztosít.
3./ Felhívja a Jegyzőt, sikeres
pályázat esetén a támogatás összegét az önkormányzat 2006. évi költségvetésébe
építse be.
Határidő: a
pályázat benyújtására: 2006. február 1.
beszámolásra:
2006. áprilisi KT.
Felelős: 1-2. pont: Nógrádi Zoltán polgármester
3. pont :
Dr. Szántó Mária jegyző
Erről értesítést kap:
1./ Nógrádi Zoltán polgármester
2./ Dr. Szántó Mária jegyző
- Pályázati önrész
biztosítása a Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet Nemzeti Évfordulók Titkárságához benyújtandó pályázathoz az 1956-os események
50. évfordulója alkalmából megjelentetni kívánt KÖRKÉP ünnepi számához
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
Elmondja,
hogy a bizottság támogatja a pályázat benyújtását.
Ördögné Gárgyán Mária Művelődési és Közoktatási
Bizottság elnöke:
Elmondja, hogy a bizottság
megvitatta az előterjesztést, melyet egyhangúan
elfogadásra javasol.
Kérdés: nincs
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
30/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Pályázati önrész biztosítása a Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet
Nemzeti Évfordulók Titkárságához benyújtandó
pályázathoz az 1956-os események 50. évfordulója alkalmából megjelentetni
kívánt KÖRKÉP ünnepi számához
H a t á r o z a t:
1.) Mórahalom város
Képviselőtestülete egyetért azzal, hogy az 1956-os események méltó
megünneplésére, szellemiségének fiatalokkal történő megismertetésére, az
életüket vesztett áldozatok emlékének tiszteletet állítva a Tóth Menyhért
Városi Könyvtár és Közösségi Ház és a Mórahalmi
KÖRKÉP Szerkesztő Bizottsága pályázatot nyújtson be a Balassi Bálint Magyar
Kulturális Intézet Nemzeti Évfordulók Titkárságához.
2.) A
Képviselő-testület a pályázati program megvalósításához 210.000,- Ft
összegű támogatást biztosít önerőként
2006. évi költségvetésében.
3.) A
Képviselő-testület felhívja a Tóth Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház
igazgatójának figyelmét a pályázat, a szükséges nyilatkozatok elkészítésére és
a pályázat 2006. január 31-ig történő benyújtására.
4.) A
Képviselő-testület felhívja a jegyző figyelmét, hogy sikeres pályázat esetén az
elnyert támogatást a 2006. évi költségvetésbe építse be.
Határidő:
A pályázat beadási
határideje: 2006. január 31.
Felelős:
3.) Szűcs Julianna Tóth
Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója, felelős szerkesztő
4.) Dr. Szántó Mária
jegyző
Erről értesítést kap:
1.) Nógrádi Zoltán
polgármester
2.) Dr. Szántó Mária
jegyző
3.) Szűcs Julianna Tóth
Menyhért Városi Könyvtár és Közösségi Ház igazgatója, felelős szerkesztő
- Támogatás nyújtása a Ruzsai
Egyházközség részére
Előadó: Nógrádi Zoltán
polgármester
Vass Antal Pénzügyi Bizottság elnöke:
A bizottság egyetért az
előterjesztésben foglaltakkal.
Az előterjesztéssel kapcsolatosan kérdést tesz fel Ördögné Gárgyán Mária képviselő
asszony, melyre a választ Nógrádi Zoltán adja meg.
Hozzászólás: nincs
- A Képviselő-testület egyhangúlag
elfogadja az előterjesztést.
31/2006.
/I. 19./ Képviselő-testületi határozat:
Tárgy: Támogatás nyújtása a Ruzsai Egyházközség részére
H a t á r o z a t:
Mórahalom város
Képviselő-testülete megvitatta a Ruzsai Római
Katolikus Egyházközség kérelmét és az alábbi határozatot
hozza:
1.) Mórahalom város
Önkormányzata a Ruzsai Római Katolikus Egyházközség
részére 100.000,- Ft azaz Százezer forint támogatást
biztosít orgonavásárlás céljára. A
Képviselő-testület a támogatás szükségességének indokával egyetért.
2.) A
Képviselő-testület utasítja a polgármestert a támogatási szerződés megkötésére,
felhatalmazza annak aláírására.
Határidő: azonnal
Felelős: Nógrádi Zoltán polgármester
Erről értesítést kap:
1./
Nógrádi Zoltán Polgármester
2./ Ruzsai Római
Katolikus Egyházközség
- Mórahalom belterületi
útjainak burkolatfelújítása DARFT támogatással
El