TartalomVárosunk templomaÚjdonságokKeresésTartalomTechnológiaÜzlet.mórahalom.huMórahalom telefonkönyve

 

VÁROSUNK
TURISZTIKA
ÖNKORMÁNYZAT
INTÉZMÉNYEK
TÉRSÉGÜNK
HOMOKHÁT
IPARI PARK
PARTNEREINK
SAJTÓ
Krónika
Kalendárium
Körkép
Tanyi Újság
Sajtótükör

 

KÉPESLAP
VENDÉGKÖNYV

 


Versenyben a fürdőzőkért

 

Csúszdák, pezsgőfürdők, élménymedencék. Lassan szinte kötelező kellékek minden strandon. A szegedi Ligetfürdő felújítása és a mórahalmi fürdő további bővítése tavaly látványosan növelte a kínálatot. Élménymedencékért, csúszdáért már nem kell sokat utazni, sokszínű a kínálat Csongrád megyében is.

Az elmúlt években az egész országban látványosan megújultak a fürdők, vagy szinte a semmiből újak épültek. Óriási kínálat, egyes szakemberek szerint gyakorlatilag túlkínálat alakult ki. Az Állami Számvevőszék szerint a fürdők általában veszteségesen vagy nullszaldósan működtethetők. Igazi hasznot a fürdő csak akkor hoz, ha megfelelő szálláshely kapcsolódik hozzá. A fürdőket működtető önkormányzatoknak ugyanis elsősorban az az üzlet, ha a térségen kívülről, hosszabb időre érkeznek turisták. A hasonló szolgáltatást nyújtó fürdőknek pedig össze kell fogni.

A megyében a leglátványosabb fejlődést Mórahalmon érték el. Mára a kisváros fürdője nyújtja a legváltozatosabb szolgáltatásokat vendégeinek. Az újonnan épített fürdő szinte a semmiből született - a belvárosban. Az elavult strand és gyógyfürdő helyén egy víziparadicsom nyílt az Alföld közepén. A megyében csak itt található gyógy-élménymedence, ahol a bugyogó, barna gyógyvíz kellemesen masszírozza a fájó testrészeket. De Mórahalom fürdője hatalmas családi szórakozóhely is, gyermekeknek kedves pancsoldákkal, élménymedencével. Az Erzsébet fürdő különlegessége még a rendezvénymedence, ahol a vízbe telepített bárpultnál szolgálják föl a hűsítőket. A fürdő területét igyekeztek bővíteni, új épületszárnyak, medencék épülnek. A szegediek számára csábító, hogy idén egy nagy parkolót is nyitottak a fürdő közelében, és a buszállomás is csak pár száz méter.

A megyeszékhelyen az Anna fürdő felújítása mellett kevesebb pénz jutott a strandokra. Az újszegedi Ligetfürdő korszerűsítése tavaly fejeződött be: hatalmas élménymedencét alakítottak ki, amelybe négy csúszdán csobbanhatunk. A víz kellemes, langyos, különböző dögönyözőket, sodró folyosót, masszázságyakat, buzgárokat próbálhatunk ki. A város legnagyobb szállodája, a Forrás fedett gyógyfürdőn keresztül kapcsolódik a strandhoz. A szegediek büszkesége és gondja is egyben a Partfürdő. A csodálatos fekvésű folyóparti strandot minden évben elönti a Tisza. Mire a vastag iszapréteget eltávolítják, az épületeket helyreállítják, el is megy a fél szezon. A Partfürdő minden szépítő igyekezet ellenére inkább "retro", mint "trendi". A hetvenes-nyolcvanas évek elöregedett lábas üdülőházai állnak a strandon, az egykori főépület üres, romos, az egykori Tisza Gyöngye diszkó telkét a strandból az előző önkormányzat kiemelte, eladta. Aki azonban a folyóparton szeretne elnyúlni a füvön, remélheti: az iszap eltakarítása után a Partfürdő júliusra megnyílik.

Sziksósfürdőn aquaparkot építtetett volna az önkormányzat. A dorozsmai fürdőtó környékében több cég is látott fantáziát, de olyan ajánlat, amelyet a város el tudott volna fogadni, nem érkezett. Sziksóstó egyelőre marad békés, kissé félreeső, nyugodt fürdőhely. A négyzetessé alakított tó egyik partján elbontották a betonpartot, homokot hordtak oda, a lejtős parton "plázs" alakult ki, a vízen játszószigetek ringnak. A változatos kínálat próbájához már csak jó idő kellene.

2006-06-10

      



 

{megj}

oldal Mórahalom Város Polgármeteri Hivatalának honlapjának része, amely az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság támogatásával jött létre, 1999-ben.