A Homokháti Kistérség Fejlesztési és együttműködési kapacitásának erősítése A Homokháti Kistérség Többcélú Társulása (6782 Mórahalom, Millenniumi sétány 2.) pályázatot nyújtott be és összesen 10.323.000,- Ft támogatást nyert el az Államreform Operatív Program keretei között meghirdetésre került "A leghátrányosabb helyzetű kistérségek fejlesztési és együttműködés kapacitásának elősegítése" kiíráson. A támogatási szerződést 2008. október 16-án írta alá a társulás elnöke. A projekt keretei között az alábbi tevékenységek megvalósítását vállalta a társulás: I. Térségfejlesztés szervezése: A fejlesztési és együttműködési lehetőség minél hatékonyabb kihasználását jelentősen erősíti a térségfejlesztési szervező munkatárs alkalmazása, illetve ezen munkakör kialakítása. A szervező munkatárs feladata a további tevékenységtípusok megvalósításának szervezése, koordinálása és ellenőrzése, valamint a széles körű kapcsolattartás, a koherencia biztosítása. A szervezési feladatok ellátását segíti a számítógép beszerzésére, valamint a tervezett workflow alkalmazás kidolgozása és telepítése II. Részvétel alapú tervezés elterjesztése: A fejlesztési bizottság útmutatóban rögzített formában való életre hívása a településfejlesztés és ezzel összefüggésben a térségfejlesztés szolgálja, egyúttal biztosítva a részvételi alapú tervezés meghonosítását, a szinergiában lévő lehetőségek kihasználását. A weben való megjelenés bárki számára elérhetővé teszi a tervezési és szervezeti dokumentumokat. A rendezvények szervezése során figyelmet fordítunk a lehetséges partnerek minél szélesebb körű bevonásába ezzel is hozzájárulva a részvétel alapú tervezés elterjesztéséhez. III. Térségfejlesztési tervezési ismeretek elterjesztése: A jó gyakorlatok megismerése érdekében olyan kistérségi munkaszervezeteket kívánunk felkeresni, melyek látókörünkön kívül esnek. A támogatásból 3 napos „látóutat” szervezünk, 10 fő részvételével. Az eltérő jellemzőkkel, adottságokkal rendelkező területeken várhatóan eltérő módon kezelik a tervezési és végrehajtási módozatokat, így új szempontokat ismerhetünk meg. A látóutak során nyert ismereteket, módszereket többek között a webes felület segítségével tudjuk társadalmasítani, íly módon is növelve ezen utak eredményének hatékonyságát. IV. Program alapú fejlesztés meghonosítása: A projekt megvalósítása során felülvizsgálatra kerülnek a térségfejlesztési, tervezési programjaink: a Kistérségi Területfejlesztési Koncepció, valamint a Homokháti Kistérség Vidékfejlesztési Stratégiája. A felülvizsgálat célja azon körülmények felderítése, melyek szükségesség tehetik a stratégiai elképzelések módosítását, valamint partnerszervezetek fejlesztési igényeinek figyelembevétele az összehangolt fejlesztési program kialakítása érdekében. V. Fejlesztések összehangolása és monitoringja: A fejlesztések összehangolása a szervező munkatárs tevékenységi körébe tartozik. Megbeszélések, egyeztetések és személyes felkeresés révén látja el ezen feladatát. A térségszervező rendszeres kapcsolatot tart fenn a fejlesztési bizottsággal, mely kiváló színtere az egyes fejlesztési javaslatok összehangolásának. A pályázóval azonos telephelyen működő kistérségi koordinátorokkal és Helyi Vidékfejlesztési Irodával jelenleg is kitűnő az együttműködés, a projekt során ezt tovább kívánjuk erősíteni. VI. Térségfejlesztés társadalmasítása: A megvalósítás időtartama alatt 15 rendezvényt szervezünk és bonyolítunk le az alábbi tervezett témakörökben: 1) A fejlesztéspolitika szintjei 2) Térségmenedzsment, új irányok 3) Kistérségi fejlesztés intézményrendszere, hálózatok 4) Térségi gondolkodás, térségi kommunikáció 5) Regionális együttműködések kérdései ma, és lehetőségeik a jövőben A projekt nyilvánossága érdekében az útmutatóban előírt V. számú kommunikációs csomagot kívánunk megvalósítani. VII. Képzések, tréningek, ismeretátadások: A projekt keretei között két képzést tervezünk lebonyolítani. A program alapú fejlesztés meghonosítása, a részvételi alapú tervezés elterjesztése és a térségfejlesztési tervezési ismeretek elterjesztése érdekében egy partnerségi és tervezési tudások fejlesztése, projektkészítés és menedzsment, pályázatkészítési ismeretek témájú képzés 30 fő részvételével összesen 12 nap időtartamban. Esélyegyenlőségi, fenntarthatósági témájú ismeretátadás 15 fő részére 3 nap időtartamban. VIII. Marginalizálódott települések és a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok beemelése mind a tervezésbe, mind a végrehajtásba: A kistérség településeinek közös jellemzője, hogy kiterjedt külterülettel, szórt tanyavilággal rendelkeznek. A tanyán élő emberek élete, az tanyai infrastruktúra fejlesztése évek óta a kistérségi települések kiemelt programja. A tanyán élő hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, mint a fejlesztési elképzelések aktív szereplői vannak jelen. A helyzetük jobbítására vonatkozó programok előkészítésébe bevonásra kerülnek, valamint a lebonyolítás során is részt vesznek. A tanyán élők életminőségének javítását célzó tanyagondnoki modellprogram, a tanyafelelősi rendszer kiépítésére és működtetésére vonatkozó programba bevont célcsoport között nagy számmal volt tanyán élő személy, aki érintettségéből adódóan a megvalósítást szakmailag is segítette. A tanyán élők hátrányos helyzetét a térségben minden település és minden szervezet felismerte, így számos program, projekt irányul a tanyai életminőség javítására. A továbbiakban is fontos cél a hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok felzárkóztatása, így a kistérségi stratégiába is belefoglalt cél megvalósítása a jövőben is kiemelten kezelendő. A tervezéssel és végrehajtással foglalkozó szakemberek napi kapcsolatot tartanak fenn – már a projekt tervezésekor is – az érintett célcsoport képviselőivel, sőt sok esetben személyes érintettségük és segíti a projekt kiváló szakmai alapjainak lefektetését és majdan a megvalósítást is. IX. a gyermekek szegénysége elleni küzdelem, összhangban a 47/2007. (V. 31.) OGY. határozat szerinti „Legyen jobb a gyermekeknek!” nemzeti stratégiában foglaltakkal A gyermekszegénység elleni küzdelem, mint fontos alapelv jelenik meg jelen programban. Konferenciatémaként emeltük be a projektbe, valamint fontosnak tartjuk hogy a kistérségi érintett szereplők a stratégiával tisztában legyenek. Ennek érdekében a honlapon megjelentetjük, és a projektgenerálás során kiemelt figyelmet fordítunk arra, hogy a gyermekszegénység ellen irányuló programok figyelmet, segítséget és társadalmi támogatást kapjanak. X. a nemek és a fogyatékossággal élő személyek esélyegyenlőségének biztosítása és a környezeti és társadalmi fenntarthatóság erősítése: A projektben célként jelenik meg egy esélyegyenlőségre és fenntarthatóságra vonatkozó tréning lebonyolítása. Ez azért fontos, mert a kistérségi szereplők ezen két témával nem, vagy csak felületesen vannak tisztában. A projektek már most tartalmazzák ezen alapelveket, valamint erősítjük a partnereinkben ezen szempontok fontosságát. A térségben megvalósuló fejlesztésekben kiemelten jelennek meg az esélyegyenlőségi szempontok a nemek közötti és a fogyatékosok esélyegyenlőségét tekintve. A környezeti és társadalmi fenntarthatósági szempontok is kiemelt figyelmet kapnak. A kistérségben egyre több program irányul erre, és a projektgenerálás során még több ilyen fejlesztés megvalósítását szeretnénk ösztönözni. A pályázatokban ezen szempontok megjelentetése kiemelten fontos és minden pályázó számára követendő. XI. a kistérségek közötti együttműködés felkarolására mind adott régión belül, mind a különböző régiók között, mind pedig nemzetközi vetületben: A Homokháti Kistérség régi, jó kapcsolatot ápol a környező kistérségekkel, településekkel. A szervezésre kerülő látóúttal az a célunk, hogy távolabbi, régión kívüli, más nehézségekkel küzdő, más adottságokkal rendelkező kistérségeket ismerhessünk meg, a jó gyakorlatokat át tudjuk venni. A nemzeti sokszínűség szinergiahatásának kihasználása a stratégiánk része. A projektben közreműködő szervezet a VÁTI Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai Kht. (1016 Budapest, Gellérthegyi u. 30-32., www.vati.hu)
Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapja |