Gyermekeinkre hangolva

A nyár a pihenés, erőgyűjtés időszaka volt az iskolások életében. A szülők számára ez a néhány hét jó alkalom volt arra is, hogy jobban megismerjék gyermekük fejlődő lelki világát, gondjaikat, elképzeléseiket; esetleg átgondolják kapcsolatunkat gyermekeikkel.
A gyermeklélektannal foglalkozó szakemberek szerint a nevelésben minden a szülő és a gyerek közti szeretetkapcsolaton múlik.
Öt alapvető „csatornát” használhatunk szeretetünk kifejezésére és befogadására. Ha felismerjük - és beszéljük - gyermekünk szeretet-nyelvét, biztosak lehetünk benne, hogy jó úton járunk. De miről is van szó?
1. A testi érintés
A babusgatás, ölelés, simogatás, a „jó reggelt” puszi fontos mozzanatok egy kisgyermek életében. Ha különösen nagy igénye a gyermeknek az életkorához mérten a szülői érintés, kapcsolattartást, valószínű, hogy ez számára a szeretet kifejeződése (pl.: van olyan kamasz, akinek jó néha az édesanyához bújni, átölelni). Ha a szülő elzárkózik a gyermek kezdeményezése elől, úgy értelmezi majd, hogy a szeretetét utasítják vissza.
2. Elismerő szavak
Bátorítás, dicséret, útmutatás, köszönet – ezt a szeretet-nyelvet beszélőknek a szóbeli közlés egyben a megerősítés is, mert segítség az önbizalom kiépítéséhez. Sajnos sokszor ingerültebbek, idegesebbek vagyunk, esetleg durva kifejezéssel illetjük szemünk fényét… ezeknek a gyerekeknek különösen mélyen épül személyiségükbe a negatív kritika is! Merjünk bocsánatot kérni tőlük. Biztosan meg fog érteni bennünket gyermekünk!
3. Minőségi idő
- „Gyere játszani velem! - Nem, dolgom van, sietek…” Biztosan minden családban elhangzott már efféle párbeszéd. A minőségi idő lényege az együttlét, ami lehet közös munka, beszélgetés, séta vagy kirándulás. Minden olyan perc, amit nem csak egymás mellett, hanem egymásra figyelve töltünk el.
4. Ajándékozás
Az ajándék a szeretet kézzel fogható kifejezése. Azt is tudjuk, hogy az igazi ajándékot nem a mérete és az értéke teszi naggyá, hanem az a szeretet, amit kifejez. Így lehet, hogy gyermekünket meglepően boldoggá és elégedetté tehet egy rajz, néhány falevél, vagy egy apró édesség.
5. Szívességek
A szeretettből fakadó szívességek a legtöbb gyermekre mély benyomást tesznek. Nem csupán jól esik nekik, hogy bepakolunk időnként helyettük a táskájukba, vagy kedvenc süteményével várjuk a táborból. Ő tudni fogja, ez a szeretet kifejeződése.
Hasznos dolog lenne felismerni családtagjaink szeretet-nyelvét. Az őszi szünet és a téli szünet remek alkalom arra, hogy több időt töltsünk gyermekeinkkel, jobban egymásra hangolódjunk és figyeljünk egymásra. Talán könnyebbek lennének rohanó - fárasztó napjaink.
Tóth Erika
Családgondozó |