Bevezetés

Mórahalom egy évszázad alatt egészen különleges utat járt be. Szeged városa nagy kiterjedésű tanyás határában két közigazgatási kirendeltséget létesített, s az egyik, Szeged-Alsóközpont 1892-ben Mórahalom kapitányságban, a volt alsóvárosi pusztán nőtt ki a földből. A közigazgatási épület és a rendőrség mellett az orvoslakások, a kápolna és a plébánia, az elemi népiskola és a Gazdasági Egyesület székháza váltak a kibontakozó tanyaközpont magjává. Forgalmas piacai és kereskedései, gőzmalma, a római katolikus templom Alsóközpontot egész Szeged-Alsótanya nagyobbik felének központjává tették.

1950. január l-jétől a kis faluvá fejlődő tanyaközpontot a Szeged határából kihasított 14 624 kat. holdnyi területen önálló közigazgatású községgé nyilvánították. Az önállóvá vált település a Mórahalom nevet kapta. Az illetékes hatóság 1970. január l-jétől nagyközségi, 1989-ben pedig városi rangra emelte. Aligha akad a magyar Alföldön település, amely közel száz év alatt ilyen pályát futott be: a kizárólag tanyás településformától a várossá válásig.

Milyen települési, gazdasági, társadalmi mozgások — és emberi erőfeszítések — húzódnak meg e folyamat és főbb állomásai mögött, ennek a földerítése újkori történelmünk kutatói számára önmagában izgalmas vállalkozásnak ígérkezett. De más meggondolásból is vonzónak tartottuk a Városi Tanács megbízását.

Szeged-Alsóközpontról és Mórahalomról eddig kevés elemző írás jelent meg. Időben az első Bokor István „Móradomb és környéke" című kötete (Szeged, 1936.), mely a szegedi Ferencz József Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára benyújtott doktori értekezés. Szerzője a mórahalmi kapitányság 10 km2-nyi területének természeti viszonyait, települését, gazdasági életét és életmódját vizsgálta. Különösen az 1930-as évek helyi közállapotait, a tanyai gazdálkodást és életmódot figyelte meg és jellemezte alaposan.

A Madarásztó környékén született Szécsy György tanítónak az 1910-es évek elejétől jelentek meg írásai a tanyai életről és a gyermeknevelés kérdéseiről a szegedi napilapokban. 1905-től 1925-ig a királyhalmi iskolában tanított, majd nyugalomba vonult, s részint a szőlő- és gyümölcstermesztésnek, részint a helyi közéletnek szentelte idejét.

1958. január 14-én a Községi Tanács támogatásával helytörténeti munkaközösség alakult Mórahalmon. Az alakuló ülésen Szabó Vilmos tanár előterjesztése alapján a település monográfiájának megírását és helytörténeti gyűjtemény létrehozását határozták el. A vállalkozást tanácsaival segítette — többek között — a jelenlévő Bálint Sándor egyetemi tanár és Eperjessy Kálmán főiskolai tanár. A munkaközösség munkája később megrekedt, a helyi tanács elhatározásának mégis született eredménye. A szorgalmasan dolgozó Szécsy György megírta több mint hat évtizedes tapasztalatait, sajtó alá rendezte anyaggyűjtését, melyet Mórahalom Tanácsa 1967-ben a „Képek Mórahalom múltjából és jelenéből" című kötetben jelentetett meg.

Szécsy kis könyvének értékét személyes emlékeinek olvasmányos — bár sajnos megrostált — fölidézése és a hatvanas évek gazdasági, művelődési, egészségügyi helyzetének dokumentálása adja. Nem volt történész, új forrást alig kutatott fel, jobbára a már föltártakra — Reizner János, Szüts Mihály, Bálint Sándor munkáira — támaszkodott, de mindig nyitott szemmel figyelte - a húszas-harmincas években résztvevőként alakította is —, és szeretettel örökítette meg szülőföldje életének történéseit.

Bokor István és Szécsy György kötetei némiképp kiegészítik egymást, de együtt sem adnak teljes áttekintést a település kialakulásáról és e századi történetéről. Többet tárt föl a néprajz a szegedi tanyavilág népének életéről.

Bálint Sándor, a szegedi tudományegyetem néprajz-professzora egy életen át kutatta a szegedi táj népéletét, s tanulmányokat közölt — ami Mórahalmot is illeti — a határ benépesedéséről, a homokpusztákon zajló új „honfoglalás"-ról és a szegedi paprikatermesztésről. Háromkötetes monográfiája, „A szögedi nemzet" temérdek ismeretanyagot csűrbe gyűjtött a tanyai népéletről is. A homoki szőlőtermesztésről és Alsótanya népi jogszemléletéről Börcsök Vincének köszönhetünk alapos tanulmányokat.

Úgy véltük, ilyen kitűnő tanulmányok után is érdemes vállalkoznunk a mórahalmi tanyák népéletének feldolgozására. Részint azért, mert Bálint Sándor monográfiája az írott források és a korábbi nemzedékek emlékanyaga alapján elsősorban a századforduló és a századelő népéletét mutatja be, másrészt ha a nagy egészet — a „szögedi nemzet"-et — jól ismerjük is, keveset tudunk arról, hogyan élt és él ma a tanyák népe a szegedi földnek azon a szeletén, amelyet a térkép 1950 óta Mórahalomnak jelöl. Ezért különös figyelemmel igyekeztünk rögzíteni a népélet két világháború közötti jelenségeit, s lehetőleg máig ható változásait is.

Az előttünk járó kutatók mellett illő megemlítenem azt a szellemi örökséget, melyet a tanyavilágot kitűnően ismerő szegedi írók hagytak ránk. Cserzy Mihály, Palotás Fausztin, Kutasi Ödön, Tömörkény István, Móra Ferenc elbeszélései, más-más szemlélettel és tehetséggel, de egyként hitelesen ábrázolják a tanyai emberek küzdelmes hétköznapjait és ritka ünnepeit, gyürkőzését a homokkal, az adó- és az árendafizetés gondjaival. A néprajzi fejezetek szerzői különösen Tömörkény népéleti megfigyelésekben bővelkedő leírásainak köszönhetnek sokat.

Munkaközösségünk 1989. március 29-én tartotta alakuló ülését. Azóta egy visszalépés miatt kellett új munkatársat keresnünk és egy új kutatóval egészült ki a munkaközösség. Többen — Csongor Győző, Csizmazia György, Horváth Dezső, Szabó Vilmos — jól ismerték a települést és határát, így sok tapasztalattal a tarisznyájukban fogtak munkához. Magam 1966 nyarán végeztem először néprajzi adatgyűjtést a mórahalmi tanyákon, és azóta gyakran — 1973—74-ben rendszeresen — visszajártam. Munkatársaink nagyobb része azonban '89 tavaszán-nyarán kezdett az anyaggyűjtéshez.

Monografikus kutatást terveztünk, a táj természeti viszonyai, a helytörténet és a népélet részletes bemutatásával. Úgy vélem, ennek az igénynek történeti vonatkozásban eleget tettünk: a régészektől föltárt településnyomoktól és sírleletektől a 16—18. századi szállásokon át a legújabb, városépítő fejleményekig mindenre kiterjed az áttekintés, és ezt gazdaság-, társadalom-, politika-, művelődéstörténeti fejezetek teszik teljessé. A történészek a levéltárakban rengeteg új adatot tártak fel, amit megnehezített, hogy az 1950 előtti évtizedekre nézve Szeged város hatalmas iratanyagából kellett a vizsgált területre vonatkozó adatokat „kibányászniuk".

A népéleti részben nem törekedtünk a falumonográfiák szokásos tematikus fejezetbeosztására. Egységben próbáljuk szemlélni és ábrázolni az összetartozó jelenségeket, például a gyermekéletről írva Bárkányi Ildikó a munkába neveléstől a játékokig a tárgykör minden összefüggését sorra veszi, vagy Nagy Vera funkcionális nézőpontú fejezetében ír az emberi táplálkozásról, az állatok ellátásáról és a termelt javak eladásáról is. Másik vezérelvünk az volt, hogy a tanyához és a tanyai élethez kapcsolódó jelenségek mindenképpen szerepeljenek a kötetben, mivel Alsóközpont—Mórahalom életében a közelmúltig a nagy számú tanyai népesség volt a meghatározó. Aminek nem szenteltünk helyet (a néptánc, népi hitvilág nem szerepel a kötetben és a szövegfolklórból igen kevés), az ma már nehezen gyűjthető (Mórahalmon is), vagy úgy véljük, nem jelentett olyan sajátosságot, mint a feldolgozott tárgykörök. A parasztélet e jelenségei iránt érdeklődőt Bálint Sándor szegedi tájmonográfiájára utaljuk.

A mai Mórahalom magvát képező külterületi közigazgatási központ 1992 májusában száz éves, ám a szegedi határnak ez a területe jóval régebben benépesedett. A törzsökös családok legalább a 18. század eleje óta (némelyek régebben) ezen a földön élnek, s dolgoznak, így megállapítható: ennek a szegedi gyökérzetű tanyai népességnek több mint két és fél évszázados története van — tehát nagyobb múltja, mint több környékbeli telepesközség (pl. Kistelek, Sándorfalva) lakosságának. Ebben Mórahalom hasonlít az alföldi városaink határából az 1950-es közigazgatási rendezés idején kiszakított sok más tanyaközségre, amelyek határát 150—200 évvel korábban tanyák hálózták be. Amiben különbözik tőlük, éppen az, hogy Mórahalomnak 1950 előtt számottevő „falumagja" volt, mely — Szeged, az „anyaváros" mellett — valódi központot jelentett a tanyán élők számára.

Tizennyolc tagú munkaközösségünk munkáját befejezte. Tudjuk, hogy kötetünknek vannak hiányai, s egyről-másról - főleg a helybeliek - még szívesen olvasnának, de a könyv terjedelmét meghatározták a megbízást adó Városi Tanács és a mostani Önkormányzati Testület anyagi lehetőségei. Erőnkből, időnkből és a Kiadó anyagi erőforrásaiból ennyire telt.

Munkatársaim nevében is köszönöm adatszolgáltatóink megértő, készséges segítségét. Mindannyian szívesen idézték föl életük sorát, emlékeiket - különösen amikor megtudták, hogy mindebből könyv készül. Nélkülük a paraszti múlt, a tanyai élet sok-sok darabkája feledésbe merült volna. A gyűjtőmunka során megtanultuk becsülni a mórahalmiak dolgosságát, szorgalmát, s talán közel is kerültünk egymáshoz. Adatszolgáltatóink nevét az egyes fejezetek végén soroljuk fel.

Könyvünk azért születhetett meg, mert Mórahalom Város Tanácsa Végrehajtóbizottsága, s nevében Murányi György tanácselnök — a település közelgő centenáriumára gondolva — idejében megbízást adott rá. Köszönet érte. Köszönet illeti Katona László polgármestert a megbízás megerősítéséért, s amiért odafigyelt munkánkra, Varga József technikai szerkesztőt és a Szegedi Nyomda dolgozóit igényes, gondos munkájukért. Kutatásaink eredményét tisztelettel ajánlom minden olvasónk figyelmébe.

Szeged, 1991 decemberében

Juhász Antal